60 éves a Kolozsváron megjelenő Napsugár gyermeklap

Hatvanadik születésnapját ünnepelte a Kolozsváron szerkesztett Napsugár gyermeklap, amely havonta 12 500 gyerekhez jut el Erdélyben és kisebb példányszámban Magyarországra és Nyugat-Európába is. A kincses városbeli rendezvényre számos erdélyi megyéből érkeztek kisdiákok és tanítók.

Zsigmond Emese főszerkesztő szombaton a Báthory István Elméleti Líceum dísztermében összegyűlt népes közönség előtt értékelte a gyermeklap hatvan évét:

„A Napsugár nemcsak hogy nevet nem változtatott a 60 év alatt, hanem alapvetően a szerkesztési elvein, a céljain sem kellett módosítania, hiszen elődeink is ugyanazokkal a nemes gondolatokkal hozták létre a lapot a zordabb, kommunista időkben, mint amilyennel mi most készítjük. Egészen megváltoztak a körülmények, mert akkor az volt a gond, hogy a cenzúra nem engedte szabadon írni a szerzőinket, most pedig részben anyagi gondokkal küzdünk, részben pedig a mostani képernyőőrületnek vagyunk mi is az áldozatai.”

Hozzátette,

egyre kevesebb gyerek olvas, egyre kevesebben teszik le az okostelefonjukat,

hogy kinyissanak egy meséskönyvet vagy egy gyermeklapot. „Az árral szembe úszva is büszkén mondhatjuk, hogy

a Napsugarat nagyon sok gyerek olvassa,

hiszen rengetegen írnak nekünk, sokan válaszolnak felhívásainkra, bekapcsolódnak játékainkba” – fogalmazott a főszerkesztő. A jubileumi ünnepség első napján a Napsugárban közlő írók és költők közül jelen volt többek között Jancsik Pál, Markó Béla, Egyed Emese, László Noémi, Balázs Imre József, akik meséket, verseket olvastak fel. Szombaton Bertóti Johanna gitározott a hallgatóságnak, Fóris Ferenczi Rita a Napsugárról született tanulmányából mondott el egy részletet. Később Murádin Lovász Noémi a Napsugár grafikai értékeiről tartott egy rövid előadást.

A vasárnapi gálaműsoron fellépett a mérai Cifra néptánccsoport, a székelyszenterzsébeti Cickom népdalénekes-csoport, a kolozsvári zeneiskola elemistáinak kilencvenfős kórusa énekelt. Felléptek még a szamosújvári gyerekek, a monostori Octavian Goga-iskola diákjai.

A Napsugár gyermeklapban publikáló grafikusok munkáiból vasárnap kiállítás nyílt, a tárlat a gyerekeknek és a felnőtteknek készült műveket is felsorakoztatja. A Kolozsvári Állami Magyar Színház nagytermében a Karaván együttes koncertje zárta az ünnepséget. A zenészek a Napsugár költőinek verseit zenésítették meg.

(A Krónika beszámolója alapján)