Algyógy, a méltánytalanul elfeledett dél-erdélyi település

Gyógyvizéről híres ősi fürdőváros Szászvárostól tizennégy kilométerre, északra, a Maros jobb partján. Helyén már az ókorban is település állt. Lakossága: 2002-ben 3014 lakosából 2611 volt román, 368 cigány és 27 magyar nemzetiségű; 2435 ortodox, 396 görög katolikus, 39 pünkösdista, 22 református és 17 római katolikus vallású.

Algyógy

Nevét a Gyógy-patakról kapta,

a patak neve pedig a magyar dió főnévből való, -d képzővel. Előtagja nem a mai Felgyógytól különböztette meg, annak neve Diódéval párhuzamos. Történeti névalakjai: Gyog (1271), Dyod és Dyog (1397), Aldyogh (1407), Algyogh (1412), Aldyod (1439), Alsodyod alio nomine Alsoffalwa (1444 körül), Zsoázs (1850), Unter-Gyógy és Geoagiul de Jos (1854).

Algyógy oklevélbeli említése először Mihály vajda 1271-ben kelt birtokadományozó levelében fordul elő, amely András gyógyi ispánt említi.

Várát először 1467-ben említik, azt feltehetően a Pongrácz család építtette.

1505-től oppidumként említették. Szapolyai János 1531-ben hadvezérének, ozsdolai Kún Kocsárdnak adományozta. 1559-ben Izabella királyné a várba menekült a török elől. Ugyanő ortodox püspökséget alapított a helységben. 1562-ben János Zsigmond ostrommal vette vissza a töröktől és leromboltatta.

A 17. században a Kun család várkastéllyá alakítva újra felépítette várát.

1784-ben a parasztok feldúlták nemesi udvarházait.

1848. november 21-22-én a Gheorghe Demian vezette román felkelők kúriáit kirabolták, református egyházának lelkészét, tanítóját és presbitereit, összesen 17 főt legyilkoltak.

A 17. századtól 1918-ig két külön politikai községből, Algyógyfelfaluból és Algyógyalfaluból állt. 1892-ben Kuun Kocsárd helyi földbirtokos alapítványt tett, amelyen a Földművelési Minisztérium és az EMKE földműves iskolát hozott létre székely diákok számára szarvasmarha-tenyészettel, fa- és gyümölcsfaiskolával.

1900-ban a korábban 40-es diáklétszámot 60-ra emelték föl. 1910-ben a község legnagyobb földbirtokosa az EMKE volt. 1921-ben az iskolát a földreform részeként megszüntették, de a román állam később újraindította, és jelenleg Alexandru Borza Mezőgazdasági Kollégium néven működik.

Algyógyot 2001-ben nyilvánították várossá.

Az Algyógyfürdőn feltörő vasas-kénes, 29–32 °C-os hévforrásokat először a rómaiak használták, akik Germisara néven fürdőtelepet hoztak létre a helyén. Giovanandrea Gromo feljegyzése szerint a 16. század közepén Izabella királyné újíttatta fel a fürdőt, amit később több erdélyi fejedelem is felkeresett. 1885-ben kilencszáz fürdővendéget fogadott.

A szocializmus idején modern szállodákat építettek, melyek nagy részét a rendszerváltás után felújították.

Református templomai:

A ma már zömében román ajkú Algyógynak két református temploma is van. Mindkettő a település közepén, egy parkszerű, gondozott kertben áll. Egyik úgynevezett teremtemplom, melyet az 1930-as években átépítettek. Az átalakításkor – megőrzés céljából – beleépítették a hajdani római fürdő köveinek, szobrainak, domborműveinek, illetve a korábbi templom gótikus elemeinek egy részét. Az épületben jelenleg használt ágyakat, heverőket tárolnak. Szomszédságában áll a stílusában szinte egyedülálló Árpád-kori református körtemplom. A zsindelytetős kis épület jelentős része szintén a régi római fürdő köveiből készült. Eredetileg katolikus volt, a 17. században került a református egyház tulajdonába.

Algyógy fontos magyar intézménye a Keresztyén Ifjúsági Központ,

mely kiváló lehetőséget biztosít táborok, konferenciák és összejövetelek szervezésére, de akár családi kirándulás helyszíne is lehet.

Ugyanakkor a központ alkalmas kisebb, nagyobb (fiatalokból, illetve idősekből álló) csoportok fogadására is. A szolgáltatások sokszínűsége, az alacsony árak páratlan lehetőséget biztosítanak a vendégeknek, hogy egy festői környezetben, igényes körülmények között eltöltött idő után felejthetetlen élményekkel térjenek haza.

Forrás: Elő Erdély, szaszandras.info, algyogy.ro