Aradra látogat a Puskás-vándorkiállítás

A Puskás Intézet az RMDSZ Arad Megyei Szervezetével együttműködve április 13-án Aradra is elhozza a Puskás Ferenc 10 című vándorkiállítást. A 2016. november 25-én, az „évszázad mérkőzésének” kikiáltott londoni magyar–angol 6:3 63. évfordulóján a székesfehérvári Szent István Király Múzeumból indult mozgó tárlat apropóját az adta, hogy tavaly volt a világhírű magyar labdarúgó halálának 10., most április elsején pedig születésének a 90. évfordulója, továbbá idén 10 éves a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia.

Puskás kiállítás, Arad

A Puskás Intézet igyekszik bemutatni a legendás Puskás Öcsi pályafutásának és életének minden korszakából egy-egy részletet. Megtekinthető lesz például a Budapesti Honvéd 1950-es bajnoki zászlója és a győzteseknek járó aranyérmek egyike; a Real Madriddal nyert megannyi kupa, gólkirályi és BEK-serlegek; a 100. osztrák–magyar mérkőzés labdája, valamint Sebes Gusztávnak, az Aranycsapat szövetségi kapitányának az 1953-ban kézzel írt taktikai elképzelése, amelyben azt jegyezte le, miként kell legyőzni az angolokat.

Emellett, az Aranycsapat több tagjának személyes tárgyai is láthatók a kiállításon. Így például Lóránt Gyula középhátvédé, aki szorosan kötődik Aradhoz, hiszen 1947-ben tagja volt az első román bajnoki címét ünneplő ITÁ-nak (az UTA jogelődjének), mindössze két évvel azután, hogy a textilgyáros báró Neuman Ferenc megalapította a klubot (Lóránt 1944-ben a Nagyváradi AC-vel magyar bajnoki címet nyert, az 1950-es években pedig a Honvéddal háromszor állt a dobogó legfelső fokára).

Az érdeklődők megtekinthetik többek között Lóránt Gyulának az 1953-as Európa-kupán szerzett aranyérmét,

amelyet Rómában, az Olimpiai Stadion avatóján Olaszország 3–0-s legyőzésével hódított el az Aranycsapat, továbbá számos személyes tárgya, igazolványa, kitűzője is vitrinbe kerül.

A Puskás Ferenc 10 programsorozat aradi állomásának megnyitóját április 13-án, csütörtökön 16 órától tartják az RMDSZ Episcopiei 32 sz. (Batthyány) utcai székházában. A kiállítás április 28-ig lesz megtekinthető naponta 10 és 18 óra között. 15-én, 16-án és 17-én a kiállítás zárva tart.

(Forrás: temesvarihirek.ro és sport365.hu)