Csiky Gergely megemlékezés az aradi magyar iskolaközpontban

December 8. a színműíró és műfordító Csiky Gergely születésének 174. évfordulója. Ugyanakkor novemberben a papi hivatást irodalmi pályára cserélő színpadi szerző halálának 125. évfordulója. Ezen alkalomból, december 7-én tartottak megemlékezést Aradon, a nevét viselő intézmény falai között. Átadták a Csiky-díjakat is, amelyekkel a kiemelkedő tanulmányi és iskolán kívüli eredményeket ismerik el. Idén Ilona Judit, Búza Róbert és Csomós Roland kapott elsimerést.

Csiky Gergely nevét a kaposvári és a temesvári magyar színház, további az aradi magyar iskolaközpont viseli.

A jeles színműíró az arad-hegyaljai Pankotán született, Aradon végezte általános és középfokú tanulmányait, majd Temesváron és Pesten járt papneveldéb. Felszentelt pap volt már, amikor inkább az írói pályát választotta. Bonnaz Sándor csanádi püspök nem nézte jó szemmel egyik felszentelt papjának profán foglalkozását a színpadon. Ezt tudtára is adta Csikynek egy hivatalos levélben, amelyre ő azzal felelt, hogy 1880-ban kilépett az egyházi rendből.

(Az aradihirek.ro nyomán)