Elakadt Nagyvárad további erőszakos szórványosodása

Erdélyben és Romániában több település egyesüléséről, illetve különválásáról írtak ki helyi referendumot június 5-ére, abban a reményben, hogy azokat egyszerre tartsák a választásokkal, esélyt adva annak, hogy elérhető legyen az ötvenszázalékos érvényességi küszöb.

nagyvarad-fekete-feherA legnagyobb tétje a Nagyvárad és Váradszentmárton egyesüléséről harmadik alkalommal kiírt népszavazásnak volt – emlékeztet az MTI. Ilie Bolojan polgármester és a nagyváradi liberális többségű önkormányzat a Váradszentmártonhoz tartozó Félixfürdő és Püspökfürdő bekebelezésében érdekelt. A tavaly májusban és júniusban megrendezett első két népszavazáson Váradszentmártonon el is fogadták a települések egyesülését, de

Nagyváradon egyik referendumon sem volt meg az érvényességhez szükséges részvételi arány.

A nagyváradi magyarság ellenzi az egyesülést, mivel azzal a jelenlegi 24,5-ről 22 százalékra csökkenne aránya a városban, közel kerülve a 20 százalékos küszöbhöz, amely alatt elveszítené az anyanyelvhasználat jogát a helyi közigazgatásban.

Ahhoz, hogy az önkormányzati választásokra kialakított választási infrastruktúrát a helyi referendumokra is igénybe vehessék, a bukaresti kormány sürgősségi rendelettel módosította a népszavazásokról szóló törvényt. A PNL legfőbb riválisának számító Szociáldemokrata Párt tiltakozása nyomán azonban az ombudsman alkotmányossági kifogást emelt a sürgősségi eljárás ellen: ennek adott helyt csütörtökön a taláros testület.

Az alkotmánybírák nem vitatták, hogy hasznos lenne az önkormányzati választások napján megrendezni a helyi népszavazásokat. Véleményük szerint semmi sem indokolja azt, hogy emiatt a kormány sürgősségi rendelettel módosítsa a népszavazási törvényt. Romániában a kormány halaszthatatlan ügyek rendezése érdekében törvényerejű sürgősségi rendeletek kibocsátására jogosult, amelyek azonnal hatályba lépnek, és csak utólag kerülnek jóváhagyásra a parlament elé. A taláros testület szerint azonban a helyi népszavazások ügye nem volt halaszthatatlan.

(Forrás: MTI)