Magyar együttműködést javasol Kolozs megyében a Néppárt

Kolozs megyében 7 községről 11 községre tudta növelni az önkormányzati jelenlétét a Néppárt és habár az eredmények nem az elvártak voltak, megállapítható, hogy csak a Néppárt tudott erősödni megyei szinten. Kiemelt eredményként értékelhető a bánffyhunyadi önkormányzatba két néppártos tanácsos bejutása és a polgármesteri tanácsosi tisztség megszerzése. Bánffyhunyadon a Néppárt támogatta az RMDSZ-es alpolgármester-jelöltet és közös RMDSZ-Néppárt frakciót hoztak létre. Ördöngösfüzesen sikerült a román többség támogatását megszerezni, így Láposi Csaba személyében néppártos alpolgármestere lesz a községnek. Erdőfelek községben a polgármester tanácsadójaként, magyar ügyekért felelős személyt jelölhet a Néppárt.
A Kolozs megyei Néppárt stratégiaváltásra készül, hogy a következő négy évben a magyar közösséget még inkább elérhesse és szolgálatába állhasson.
A küldöttgyűlés megerősítette a Néppárt Kolozs megyei elnöke által megfogalmazott javaslatot, amelyet június 22-én juttatott el az RMDSZ Kolozs megyei elnökének, amelynek értelmében magyar együttműködést ajánlott fel a magyar pártok között.
Alábbiakban a javaslat szövege is, annyi megjegyzéssel, hogy Ördöngösfüzesen és Bánffyhunyadon már megtörtént a szavazás, Körösfőn hétfőn, Magyarkapuson kedden és Kolozson szerdán várható az önkormányzati alakulóülés.
Az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei szervezete

Megállapodási javaslat
Az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei szervezete a következő javaslatot teszi az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének:
1. Amennyiben Körösfőn az alpolgármesteri tisztséget a Néppárt jelöltje kapja, ez esetben egy RMDSZ-Néppárt nagykoalíció jöhet létre, amely normalizálná a jelenlegi viszonyokat és a fejlődés útjára helyezné a községet. Ehhez az RMDSZ beleegyezésére van szükség.
2. Amennyiben az egyes pont kapcsán megállapodás születik, a Néppárt támogatni fogja az RMDSZ kolozsi és magyarkapusi alpolgármester jelöltjét.
3. Ördöngösfüzesen a kialakult politikai helyzetet figyelembe véve, a Néppárt tanácsosa alpolgármesteri tisztségre számíthat. Kérjük az RMDSZ-t, támogassa jelöltünket.
4. Bánffyhunyadon az RMDSZ alpolgármesteri tisztségre számíthat. A Néppárt támogatni fogja az RMDSZ jelöltjét.
5. Minden olyan községben ahol a magyarság számaránya alacsonyabb a románokénál és az RMDSZ és a Néppárt tanácsosa is bejutott, a két magyar politikai szervezet önkormányzati képviselői alkossanak informális magyar frakciót, tartsanak havonta frakciógyűlést, így a magyar ügyek és érdekek egységesebb képviselete valósulhat meg.
Kérem a Kolozs megyei RMDSZ-t, június 22-én, szerda este 8 óráig adjanak választ!
Tisztelettel,
Soós Sándor,
az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei elnöke