Nem állít jelöltlistát az Erdélyi Magyar Néppárt

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nem állít jelöltlistákat a december 11-én tartandó parlamenti választásokon

– döntötte el pénteki kolozsvári ülésén a párt országos választmánya.

A választmány ugyanakkor biztosította annak a lehetőségét a megyei szervezetei számára, hogy az országos elnökség egyetértésével független jelölteket támogassanak.

Szilágyi Zsolt EMNP-elnök az MTI-nek elmondta,

belátták, hogy a Romániában hat százalékot kitevő magyarság két – egymással versenyző – pártja nem lépheti át az ötszázalékos választási küszöböt.

emnp

Hozzátette, hogy az alternatív küszöb azoknak a pártoknak is biztosítja a parlamenti bejutást, amelyek négy megyében legalább húsz százalékos szavazatarányt érnek el, de szerinte ezt is a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kedvéért iktatták a törvénybe, és az RMDSZ-re méretezték. Úgy vélte: két magyar alakulat az alternatív küszöböt sem teljesítheti.

„Több helyi szervezet is jelezte, hogy jöhetnek olyan független jelöltek a támogatásunkat kérni, akik közel állnak a néppárthoz, és megjelenítik értékeinket és céljainkat. A helyi szervezeteink úgy vélték, hogy a bejutás esélyét megvillantó független jelöltek támogatást érdemelnének. A választmány egyetértett azzal, hogy a megyei szervezetek javaslatot tehetnek az országos elnökségnek, amelynek egyetértésével támogathatnak független jelölteket” – nyilatkozta az elnök.

Szilágyi Zsolt emlékeztetett rá, hogy a nyár folyamán levélben kérte Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét: találják meg a módját annak, hogy mindegyik magyar párt vagy szervezet „egy irányba húzhatja a politikai képviselet szekerét”.

„Tudomásul vettük, hogy az RMDSZ-t nem érdekelték a javasolt tárgyalások, érdemi választ nem is kaptunk a megkeresésünkre. Ennek tudatában döntöttünk” – fogalmazott az elnök.

Az RMDSZ a Magyar Polgári Párttal (MPP) összefogva készül a december 11-én tartandó parlamenti választásokra. A szövetség Kovászna és Maros megyében ajánlott fel jelöltlistáin egy-egy befutónak számító helyet az MPP politikusai számára.

Az MTI alapján