Pénteken utalják a Szülőföldön Magyarul támogatást

Szülőföldön Magyarul program

szulofoldon-magyarul-min

A 2016-os évben összesen

152 ezren igényelték a Magyar Kormány által biztosított Szülőföldön Magyarul

elnevezésű nevelési, oktatási támogatást. A Bethlen Gábor Alapkezelő 1565 kérést utasított el. Az igénylők között 149.000 óvodás és iskolás van, akik 17200 forintnak megfelelő lejt kapnak. Ezen felül 1600 egyetemi hallgató jelentkezett a támogatásért, mely számukra 2800 forintnak megfelelő lejt jelent.

A támogatást pénteken, november 25-én utalják azoknak a családoknak,

akik idén első alkalommal igényelték a finanszírozást – számolt be Kovács-Ferenczi Noémi, az akciót lebonyolító Romániai Magyar Pedagógusok Szövetség munkatársa. Elmodása szerint még mindig vannak olyanok, akik nem vették át a pénzintézettől vagy nem aktiválták az OTP-s bankkártyájukat.

Ahhoz, hogy az érintettek pénteken megkapják a Szülőföldön Magyarul támogatást, aktiválniuk kell a kártyát, aki ezt elmulasztja, december 28-án juthat hozzá a pénzösszeghez. Továbbá rámutatott: azért hosszabbították meg a határidőt, mert az előző évek tapasztalatai alapján készültek arra, hogy egyes családok elkésnek a bankkártya aktiválásával.

A jövőévi programmal kapcsolatban az RMPSZ munkatársa nem tudott információkkal szoláglni.