Székely Szabadság Napja Székesfehérváron

Örömmel jelentjük, hogy egy közös összefogás eredményeként 2017. március 10-én Székesfehérvár is csatlakozik a Székely Szabadság Napja rendezvényekhez. Első alkalommal kínálnuk egy olyan átfogó keretet, mely tovább viszi a régebb óta Fehérváron ebből az alkalomból zajló megemlékezést, kiegészítve újabb programokkal. Célunk az, hogy még szélesebb körben kihangsúlyozzuk szolidaritásunkat a székely önrendelkezés ügyével. Minden kedves felszólaló a közös cél érdekében nem hangsúlyozza pártpreferenciáját, hovatartozását, hiszen

ez egy olyan nemzeti ügy, melynek esetén nincs helye a pártoskodásnak, megosztottságnak.

Ennek mentén egységben fogunk kiállni Székelyföld területi autonómiájáért.

 

Elfogadta meghívásunkat: Deák Lajoné, Székesfehérvár határon túli magyar ügyekért felelős tanácsnoka, Juhász László, a székesfehérvári Székely Bál alapítója. Felszólal a rendezvényen Dr. Boór Ferenc, a Magyarok Világszövetsége, Fazakas Attila, a MÁÉRT Szórvány Szakbizottságának tagja. Házigazdáink: Tóth Nóra és Kónyi-Kiss Botond.

Pontos program:

16:00 Maroshegy, székelykapu

Résztvevők: székely és magyar nemzeti zászlók kitűzése – Isten áldja meg a magyart!
16:05 Boór Ferenc: Megemlékezés a székely mártírokról
16:10 Résztvevők: Székelyföld határait kirajzoló mécsesfüzér gyújtása
16:15 FEJSZE: Imádság Székelyföld Önrendelkezéséért – Mi atyánk, Istenünk!
16:15 Résztvevők: Székely Himnusz

16:45 Országzászló tér

Gyülekező, székely népdalokat énekel Láposi Gabriella
Az egybegyűlteket köszönti: Tóth Nóra és Kónyi-Kiss Botond
17:00 Vonulás az Országalmához

17:15 Országalma

Rövid beszédet tart:

  • Juhász László
  • Fazakas Attila
  • Deák Lajosné
  • Dr. Boór Ferenc
17:30 Országalma: Hungarica zenekar akusztikus koncert

 

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

egy × 3 =