Temesvári Magyar Napok – remek programok a Bánságban

Temesvári Magyar Napok – A tavalyi nagy si­kernek örvendett Te­mes­vári Ma­gyar Napok idén második alkalommal kerül megrendezésre a belvárosi Opera téren szeptember 22-24. között.
Az esemény az itt élő és elszármazott magyar családok, civil szervezetek, intézmények, vállal­ko­zók, művészek közös rendezvénye. A három nap alatt egy igazán színes programmal várjuk az érdeklő­dőket. Könnyűzenei és jazz koncertekkel, színházi előadásokkal, népzenével és néptánccal, gasztronómiával, kézműves vásár­ral, gyermekfoglalkozásokkal.

Temesvári Magyar Napok

Péntek délután 17:30-kor Ökume­ni­kus Istentisztelettel nyitjuk meg a rendez­vényt.

A tavaly nagy sikernek örvendő ope­rett előadás most sem marad el, idén a Budapesti Operettszínház elő­adásában a Swingoperett című előadásra hívunk mindenkit, amely során népszerű operett slá­ge­­reket, egyebek mellett Ábrahám Pál, Kálmán Imre és Zerkovitz Béla dalait hallhatjuk swingre hangolva. Az estét a helyi néptáncegyüttesek zárják a nagyszínpadon majd a magyar színház nagy­termében táncházra kerül sor.

A gasztronómia kedvelőinek kedves­kedünk a kibővített gasztrósétánnyal, idén is különleges éte­leket, kézműves söröket, finom pálinkákat, pala­csintákat, réteseket lehet kóstolgatni.

Szombat délelőtt a Regélő Fehér Táltos Dobcsapata adja meg a ritmust

az idei Temesvári Ma­gyar Napoknak. A egyesület céja a magyar­ságtudat erősítése, az ősi magyar néplélek sajátosságainak, belső értékeinek felidézése, felszínre hozatala és tudatosítása a magyar népesség leg­szé­lesebb rétegeiben. Mondanivalójuk a sze­retet nélkülözhetetlenségéről, a jóságról, a becsület fontosságáról, az ősök tiszte­le­téről szól, ezt erősíti fel a táltos dobok gyógyító, lelkesítő rez­gése, valamint a korhű viselet.
A legkisebbekről sem feledkeztünk meg, a Delamarina utcát idén is elfoglalják a gyerekek. A Gyerekbirodalomban érde­kes programokkal, szabadtéri játszóházzal, ringatóval, népi fajáté­kokkal és jurtával várják a kicsiket és nagyokat is egyaránt.

Szombat esti sztármeghívottunk az EDDA, Magyarország egyik leghíresebb rockegyüttese lesz,

jól ismert slágereit együtt énekelhetjük majd Temesvár bel­városában.
A színház és a színházi előadások is­mét színesítik a programunkat: szombat este a Csiky Ger­gely Színház előadása kerül bemutatóra, va­sárnap este pedig a budapesti Előkép színház előadásában az Angster re-generációk.

Ez utóbbi egy orgonakészítő dinasztia sorsát ele­veníti fel. Interdiszciplináris előadást látha­tunk Bérczi Zsófia rende­zé­sében: „2017-ben ünnepeljük az Angster József által 1867-ben a­la­pított orgonagyár 150 éves évfordulóját. Az elő­adás belső drá­máját két azo­nos nevű, ám ellentétes sorsú gyárvezető élete adja. (…) Az előadásban a gyár­alapító naplójának rész­letei elevenednek meg, illetve mozgó installációk, kép- és hangfelvételek segítségével idézzük fel az Angster hagyományt és az orgonák égi hangját.”

Vasárnap este a jazzre is nagy hang­súlyt fektetünk.

Pátkai Rozina jazz énekesenő és zenekara nyitja a nagyszínpad programjait, majd ZORÁN Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas szerb származású magyar előadóművész koncertjével zárjuk a belvárosi színpad programjait.

A temesvári magyar fiatalok egyik törzshelyén, a Manufacturában jazz koncerttel és retro bu­lival búcsúzunk a három napos rendezvény­sorozattól.

A Temesvári Magyar Napok napok ideje alatt újra lesz tombolasorsolás. Értékes nyere­mé­nyekkel gazdagodhatnak a szerencsések. Többek között fürdő­jegyeket is magába foglaló 2 ajándékcsomagot 2 fő részére a gyulai Aqua Superior valamint Corvin szállodákban.

A rendezvény részletes programja ha­marosan a weboldalon és a facebook oldalunkon is megtalálható lesz.

Temesvári Magyar Napok szervezőcsapata

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

19 − tizennégy =

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com