Böngészhető a trianoni hatalmas etnikai térkép

A magyar térképtörténet talán leghíresebb darabja az a hatalmas etnikai térkép, ami a trianoni békeszerződésen lett volna a magyar delegáció csodafegyvere. A magyar térképek önhibájukon kívül csődöt mondtak, a győztesek szempontjai erősebbek voltak a valós nemzetiségi viszonyoknál.

A Bátky Zsigond és Kogutowicz Károly által tervezett térkép eredeti példánya csak a közelmúltban, majdnem száz év után került elő. A térkép digitalizálva, georeferálva most már az interneten, IDE KATTINTVA is böngészhető.

A nagy kör 1000 főt, a nagy félkör 500, a kis kör 100, a kis félkör 50 lakost jelképez. Sötét piros színnel a magyar, lilával a román entitást jelölték.

Az anyanyelvi viszonyokat az Iparművészeti Főiskola hallgatói heteken át festették fel a szobányi méretű óriástérképekre. A térkép legrészletesebb, 1:200000 arányú változata mindössze 23 példányban készült el. A 45 lapból álló alaptérképet nyomtatták, de a részletes etnikai arányokat jelző körök színei már kézzel kerültek fel. Ez nagyjából 100.000 apró jel kiszínezését jelentette.

Országos léptékben ilyen részletességű és méretarányú anyanyelvi térképet korábban nem csináltak

– mondta az Indexnek Segyevy Dániel.

A geográfusnak nemrég jelent meg könyve a Térképművek Trianon árnyékában címmel. Módszertanilag szerinte a térkép legfőbb újdonsága a népsűrűség és az anyanyelvi viszonyok együttes ábrázolása volt. „Ez az egyik legfontosabb megoldandó kérdése volt akkoriban ezeknek a térképeknek, hiszen egy egyszerű felületszínezés esetén egy sűrűn lakott város színfoltja jóval kisebb, mint a környező, akár más nemzetiségek által lakott vidéké. Ezt látni például Kolozsvárnál, ahol a kisebb magyar színfolt valójában jóval több lakost jelentett, mint a környező román területeket jelző foltok.”

A minden korábbinál részletesebb térkép négy hónapnyi munkával 1918 decemberére készülhetett el, elsősorban azzal a céllal, hogy a magyar szempontból kevésbé hátrányos határok érdekében meggyőzze a külföldi békedelegációkat. Erre azonban nem volt esély: hiába lettek meg vele gyorsan, a Kárpát-medence részletes etnikai térképét valószínűleg be sem mutatták a párizsi béketárgyalásokon.

A térkép egyszerűen túl részletes volt ahhoz, hogy a delegációkban ülő politikusok vegyék az üzenetét,

számukra a Teleki által kezdeményezett térkép túl precíz, gigantikus és kevéssé áttekinthető lett volna. Ezt feltehetően a magyar küldöttek is belátták, így a térképet eredetileg ki sem vitték. Teleki csak menet közben, Budapestről szállíttatott ki egyes, a Szeged környéki etnikai viszonyokat tükröző lapokat. Ezzel bizonyította volna, hogy a magyar álláspontnak komoly tudományos háttere van. A teljes térkép háttéranyagként mégis ott volt Párizsban, de az amerikai delegátusok jóvoltából: az ő szakértőik, mielőtt a békekonferenciára utaztak volna, más térképek mellett ezt is átnézték, és a delegáció pecsétjei szerint el is vitték magukkal Párizsba.

A magyar delegáció Párizsba végül 26 másik térképészeti anyaggal együtt csak a kevésbé részletes, 1:300000 arányú, későbbi változatot vitte magával.

Ezek közül az antant politikusai csak Teleki hires vörös térképét nézték meg Apponyi Albert záróbeszéde közben.

„Apponyi Albert visszaemlékezései szerint az általa bemutatott vörös térképnek hatása lehetett arra, hogy a britek és részben az olaszok megkísérelték újból felvetni egyes határmenti területek, így a Csallóköz hovatartozásának kérdését” – mondja Ablonczy Balázs, az MTA „Lendület” Trianon Munkacsoportját vezető történész. Egy kisebb változatot Teleki a főtárgyaláson is elővett egy kritikus pillanatban. Amikor Lloyd George brit miniszterelnök a határon túlra kerülő magyar népesség nagyságát firtatta, Teleki melléülve mutatta meg a vörös színnel jelölt magyar területeket.

Ha utólag kiderül, hogy Magyarország igényei jogosak, és hogy egész magyar közösségeket úgy adtak át Csehszlovákiának és Erdélynek, mint egy-egy marhacsordát csak azért, mert a konferencia elutasította a magyar ügy megvitatását,
azt „nem lesz könnyű megvédeni – idézik Magyarországon szívesen Lloyd George reakcióját; mely, mint tudjuk, hatástalan maradt.

Ahhoz képest, hogy a carte rouge-ről azért szokás tudni, meglepő, hogy a sokkal részletesebb, és utólag nagyobb nemzetközi hatást kiváltó hatalmas térképanyag lelőhelye időközben feledésbe merült. Ha a levéltárban a kezébe is akadt esetleg néha valakinek, valószínűleg nem azonosították be, a címlap ugyanis nem készült el.

Amikor Segyevy elhatározta, hogy megkeresi az eredeti térképet, csak egy 1918-as cikkből tudott kiindulni, amiben volt néhány kivágat a térképből.

Ezzel járta végig a szóba jöhető magyar térképtárakat, hogy összehasonlítsa a nála lévő ábrával a kikért térképeket. Két hónap után, 2014 nyarán találta meg azt, amit keresett. Időközben szerzett is egy példányt, amit hasonmás-kiadásként szeretne megjelentetni.

Bár ez nem kapott nagy hírverést, a nagyfelbontású térkép ma már az Arcanum Mapire oldalán is fent van. A georeferálást végző Bartos-Elekes Zsombornak köszönhetően ez most szabadon böngészhető, és a lehető legpontosabban látszódnak benne az 1910-es, I. világháború előtti nemzetiségi viszonyok.

Minden egyes falu, sőt, még a települések külterületeinek az etnikai arányai is pontosan kivehetők.

A térkép ezt az úgynevezett pontmódszerrel vizualizálja: a nagyobb körök (az eredeti nyomtatott térképeken ezek 25 mm² -esek) ezer, a tizedakkora kisebbek 100 embert jelölnek, de mivel félkörök is vannak, a térkép 50 fős pontossággal jelenítette meg a Kárpát-medence népességét.

1910-ben Kolozsvár lakosságának 82 százaléka magyar anyanyelvűnek vallotta magát – most a város 15 százaléka magyar.

(Abszolút számokban látszólag minimális a változás. Akkor 51 ezer, most 49 ezer magyarról van szó, időközben azonban Erdély legnagyobb városa ötször akkora lett.)
A térkép készítői nem véletlenül választották a vöröst a magyarság jelölésére. Az élénk színnel a valóságosnál dominánsabbnak látszik a magyar arány, miközben az Erdély egészében már akkor is többségben lévő románok halványlila színe például árnyékban marad. Ez bevett optikai eljárás volt a korszakban.

A térkép tudományosan rendkívül alapos, de közben egyértelműen politikailag motivált is

– a szakmaiság és a manipulatív szándék egyszerre igaz rá.

„Én valójában ezeknél a térképeknél azt a nemzetközi kontextust vizsgálom, amelyben a térképek keletkeztek. Arra vagyok kíváncsi, hogy mi volt a térképszerkesztők, illetve a megrendelők célja, és ez a térképeken miként köszön vissza” – mondja Segyevy Dániel.

Habár az 1918-as térkép politikailag nem ért el semmit, az etnikai viszonyokat megjelenítő módszerét később a románok és a németek térképészei is lemásolták. Valójában jóval nagyobb módszertani hatást fejtett ki külföldön, mint a híres carte rouge. 1940-ben készült például egy olyan német térkép, ami szinte teljesen ugyanúgy néz ki, mint a húsz évvel korábbi magyar. Ezen politikai megfontolásokból nem a magyarok, hanem a németek szerepeltek pirossal. Viszont ennek a térképnek már gyakorlati hatása is volt:

a második bécsi döntésnél használták fel a németek Észak-Erdély új határainak meghúzásához.

(Az index.hu nyomán.)