Újranyílt Máramaros megye egyetlen szórványkollégiuma Szamosardón

Szamosardó, szórványkollegium

Négy év szünet után ismét megnyílt a szamosardói szórványkollégium, amely Máramaros megye egyetlen magyar bentlakása. Itt túlnyomórészt szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek laknak, mindannyiuk számára ingyenes az ellátás. Máramaros lakosságának alig hét százaléka magyar, a megyében viszont ma is vannak „magyar szigetnek” számító települések. Ilyen Szamosardó, ahol a lakosok 95 százaléka magyar nemzetiségű.

A településen minden hétköznap, tanítás után a gyerekek közül néhányan az iskola közelében lévő kollégiumba vonulnak át, ugyanis ezek a gyermekek hét közben itt laknak, és csak hétvégén járnak haza. Szamosardón egyébként már az ötvenes években is működött bentlakás a környékbeli diákok számára, ám ezt a diáklétszám folyamatos apadása miatt 2012-ben bezárták. A jelenlegi igazgató viszont úgy látta, a szamosardói iskolát csak az mentheti meg, ha ezt újra megnyitnák, ezért toborzásba kezdtek.

Hazajártunk a családokhoz, elbeszélgettünk velük, és olyan gyerekeket próbáltunk megkeresni és szüleiket, akik szociálisan hátrányos családban nőnek fel, szegényebbek, szegényebb körülmények között élnek, felajánlottuk nekik az ingyenes bentlakást, az ingyenes kollégiumi ellátást, ahol egy hétig felvigyázzuk a gyerekeket, ételt biztosítunk, meleget, és tisztálkodási lehetőséget

– mondta Nagy Annamária, a szamosardói Kós Károly Általános Iskola igazgatója.

Jelenleg tizenhat gyerkőc lakik a kollégiumban. Közülük többen vannak olyanok, akik ma román iskolába járnának, ha nem létezne a szórványkollégium. A diákok délutáni tanítását és mindennapi nevelését egy fiatal pedagógus házaspár vállalta el, akik saját gyermekeikkel együtt beköltöztek a kollégiumba.

Az elsődleges ok amiért mi ezt elvállaltuk az, hogy tudjuk, hogy az iskolánk elég nehéz helyzetben van, ugyanis gyereklétszámra működik az iskolánk, és már az I-IV. osztály ezek összevont osztályok, és sajnos oda jutottunk volna, hogy az V-VIII is belekerül ebbe a kategóriába, és akkor kénytelen kelletlen összevonják az V-VIII-at is. Abban a pillanatban, hogy az V-VIII-at összevonják, ott már mondjuk azt, hogy kérdésessé válik az iskolának úgymond a léte

– tette hozzá Tóbiás István pedagógus.

A szamosardói szórványkollégium teljes fenntartását a magyar kormány vállalta fel.