Néptánc- és kézműves tábor a Hollósy Házban

A kisebbek moldvai és dunántúli táncokat tanultak, népi játékokat játszottak, ugyanakkor bőven jutott idő a népi kézműves feladatokra. Életfákat fűztek, amelyeket beraktak apró agyagcserepekbe, üveget festettek, süthető gyurmából ékszereket, valamint gyapjúból nemezlabdákat készítettek. A nagyok,
vagyis a 13 és 17 év közötti fiatalok gyimesi táncokat tanultak.

A tanult koreográfiát elsőként a Szent István Napokon mutatják be, majd a Nagybányai Magyar Napokon, a Főtér Fesztiválon
is fellépnek ezzel a produkcióval. A tábor legkisebb résztvevője közel hároméves volt, a legnagyobb pedig 17 éves.

Természetesen idén is voltak vissza járó diákok, de olyan is volt, akit idén hoztak először a közösségépítő tábor ba. Örömmel jelentjük be, hogy a nép -tánc tanulása ezentúl nem szorítkozik
a nyári táborokra, ősztől ugyanis rend -szeres néptáncoktatás kezdődik a Hollósy Házban.

Ezt a feladatot a Petőfi Sándor Program máramarosszigeti ösztön -díjasa, Lovász Dénes látja el.
A tábor oktatói Lovász Zsófia és Lvász Dénes (néptánc), Reiz Ágnes és Mátyás Noémi (kézműves) voltak, önkéntesként részt vettek: Lemák Tünde, Lengyel Karina valamint Holter Denissza. Mindannyiuk munkáját nagyon szépen köszönjük.

A rendezvényt a Bethlen Gábor Alap és a Communitas Alapítvány támogatta. (HH)