Az aranyváros pusztulása – Zalatna

Zalatna Gyulafehérvártól 36 km-re északnyugatra, az Ompoly partján fekszik. Neve a szláv zlatna (= arany) főnévből ered és egykor gazdag aranybányáira utal.

Lakossága: 2002-ben 8612 lakosából 8367 román, 179 cigány, 57 magyar és 4 német volt.

Az ókor óta fő helye az erdélyi arany- és ezüstbányászatnak. Ma már csak néhány bánya működik, és 1704 után kiépített színesfém-feldolgozó ipara teljesen a múlté lett. A város jelenlegi kiöregedett és többnyire munkanélküli lakossága egykor bányászattal és ércmegmunkálással foglalkozott.

Ma csak rézgálicot gyártanak ott. A XVIII. századtól kezdve itt volt a az erdélyi bányahatóságok: a bányakapitányság, a bánya- és vegyelemző-hivatal, arany-ezüstkohó székhelye. A XIX. században és a XX. század elején fontos kőfaragó és kőcsiszoló iskolája létezett.

Ma már többnyire mindenki munkanélküli lett, a bezárt bányák és lebontott üzem miatt. Egyedül a füsttel szennyezett dombok, és az égnek meredő toronyszerű kémény emlékeztet a kommunizmus éveinek értelmetlen, környezetet és embert nem kímélő iparosítására. Az erdőségek még sokaknak biztosítanak keresetet . A kommunizmus idején a város teljes arculata megváltozott, a belvárost elbontották és helyette tömbházakat építettek. A református egyház tulajdonában lévő bérházak bontásából visszamaradt építőanyagból Szegedi László magyarigeni lelkész teljesen restauráltatta a zalatnai református templomot 1969-ben.

KŐVÁRI LÁSZLÓ ÍGY ÍRJA LE ZALATNÁT 1853-BAN
“Bányaváros, s az erdélyi bányászat volt középpontja. Szűk völgyben, az Ompoly vize s Malompataka egyesülésénél, magas hegyek közt fekszik; Fejérvártól 5 órára, a nyugati havasok közepette. (…) mellette hegy emelkedik, mit Zsidóvárnak neveznek, s róla a dák uralom alatt bányászkodhatott zsidók telepének gondolják. A rómaiak korából a városán alól csakugyan maradt egy telep.

A magyar királyok korából 1357-ből látjuk első oklevelét, melyben Lajos király lakosainak azon kiváltságokat adja, melyekkel a magyar birodalom több bányavárosai éltek. A nemzeti fejedelmek Magyarhon bányavárosaiból bányászokat telepitének belé, kiket minden polgári terhek alól kivéve, mondhatni mentesekké teltek. A forradalomig itt van az erdélyi főbánya-törvényszék, s hivatala mellett aranyváltó-hivatallal, s egy kamarai uradalom főigazgatóságával is népesítve volt. Kohója a leggazdagabb gépekkel volt ellátva. Azonban

a forradalomban 1848 oct. 23-a táján lakosait, a hivatalnokok nagy részével együtt az oláhok leölték, a gépeket romba dönték; s a gyönyörű mintabányászat sok időre tönkre tétetett.

Zalatna bányászatát főleg Dumbráva és Fáczebája nevű hegyekben üzé. Itt termelték az arany és ezüst mellett, a fejérvári pénzverde számára a vitriolt.”

A TÖRTÉNELEM PÉNZHIÁNYBAN KIMUL
Lukács Béla zalatnai kastélya a falakon beszivárgó víz miatt napról napra megy tönkre. A padlást a második emelettől elválasztó famennyezet néhány helyiségben már beszakadt. A hatóságoknak nincs pénzük a kultúrházként működő kastély felújítására.

A munkanélküliség és szegénység súlyos gazdasági kínjaival küzdő város lakói a hajdani virágzó település történelméről beszélnek. Akkor e városban jól éltek a polgárok, mesélik a nagyszülők elődeik történetét a nem túl bizakodó unokáknak. A Horea és Avram Iancu által vezetett felkelések előtt a polgárok a birodalomnak dolgoztak, aranyat bányásztak és sokkal jobban éltek, mint a környékbeliek.

Parasztasszony mentette meg

A Malom völgyében Lukács Béla családja egy erdővel, parkkal, vizekkel övezett impozáns kastélyt épített, ahol a jövendő magyar kereskedelmi miniszter gyerekkorát töltötte. A helybéliek szerint egy presacai román parasztasszony mentette meg a haláltól az akkor hároméves grófot. A magyar nemesség és Avram Iancu csapatai egymást mészárolták, a parasztasszony pedig a szoknyája alá rejtette…

1880-1900 között aztán, amikor Lukács Béla kereskedelmi miniszter lett, a Gyulafehérvár- Zalatna vasútvonal, a Zalatna -Nagyalmás-Szászváros út, valamint a jelenlegi Avram Iancu szakiskola kezdeményezője és támogatója.

1918. december 1. után, mint minden magyar birtok, a kastély is a román állam tulajdonába került, mely bírósági épületté alakította át. Később a kollégisták internátusaként, 1979-tõl kultúrotthonként működött.

Figyelem, beszakad a tető

Néhány évvel ezelőtt még kulturális előadásokat tartottak az otthonban, most egy nagyobb teremben a szavazóhelyiség van, míg több más helyiségben a Cristal nőszövetségi szervezet hagyományőrző kiállítást szervezett. Az épület állagát nagyon megviseli a beszivárgó víz. Több helyiségben a nedvesség a padlóig ér, a tartógerendák elrothadtak, a plafon beszakadt.

Megjelent a Nyugati Jelenben