Elhunyt Ervin atya, a kommunisták által halálraítélt erdélyi ferences testvér

Életének 97., áldozópapságának 74. évében vasárnap a csíksomlyói kolostorban elhunyt az erdélyi Szent Istvánról nevezett Ferences Rendtartomány legidősebb tagja, P. Ferencz Béla Ervin atya. Márton Áron szentelte pappá. Hitéért és igazságáért történő kiállását a kommunisták sem tudták megtörni. A kommunizmus ideje alatt többször elítélték.

Csaba testvér és Ervin atya
Csaba testvér és Ervin atya

Búcsúztatása kedden Gyergyószárhegyen lesz,

temetése pedig 2016. november 9-én, szerdán a 13 órakor kezdődő szentmise után lesz a gyergyószárhegyi ferences kolostor temetőjében.

P. Ervin 1920. május 10-én született Gyergyószárhegyen, 1938. október 06-án, Medgyesen öltötte magára Szent Ferenc ruháját a Kisebb Testvérek Rendjének Erdélyi Tartományában, s

1943. június 20-án, Márton Áron szentelte pappá Gyulafehérváron.

Lelkipásztorként tevékenykedett, többek között Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Zetelakán, Tornyán, Désen, Déván, Fogarason és Gyergyószárhegyen. Életét az evangéliumért és az igazságért való kiállás jellemezte, amelyért – a kommunizmus ideje alatt – két alkalommal börtönt is viselt, s sok-sok csatát vívott – olvasható a gyászjelentésben.

Az 1956-os magyar forradalmat és romániai diákmegmozdulásokat követő megtorlások őt is elérték. A román állam megdöntésére irányuló szervezkedés vádjával indított kirakatperben –melynek fővádlottja Szoboszlay Aladár volt–

1958-ban Ervin atyát is halálra ítélték. Az ítéletet később életfogytiglani kényszermunkára változtatták.

1964. augusztus 2-án közkegyelemmel szabadult.

Ervin atya 1980-ban újra börtönbe került, rózsafüzér gyártásával és azzal való üzérkedéssel mint közbűntényest vádolták meg, és ítélték el két évrea kommunisták, 1982-ben szabadult.

1997-től általa kapta vissza eredeti rendeltetését a gyergyószárhegyi ferences kolostor, melyben 2013-ig tevékenykedett. Azóta a ferences rend csíksomlyói kolostorában élt. Életútjának elismeréseként

2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki.

Ervin atya 2013-ban került Csíksomlyóra, a Szűzanya lábánál, erejéhez mérten, a legutolsó időszakig fáradozott a lelkek üdvösségén, és az örök életbe vetett hittel készült az Úr Jézussal való találkozásra, akit életében kitartóan szolgált.

Isten nyugosztalja!