Értékes rendezvények színhelye volt Székesfehérvár
|A szorvany.info közösség utóbbi időben szervezőként, társszervezőként részt vállalt az erdélyi kultúra és közélet székesfehérvári bemutatásában. Januárban Székesfehérvár megyei jogú városában vendégünk volt Borbély Zsolt Attila, aradi közíró, jogász, politológus, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke. Előadásában
tabuk nélkül áttekintette az elmúlt 27 év erdélyi közéletet,
bemutatta a „fordulópontokat”, rávilágított a helyes és hibás döntések sorozatára. Szóba került az erdéyi magyar képviselet kormányra kerülésének kérdése, a háromszintű autonómia szükségessége, az állami magyar egyetem fontossága.
Borbély Zsolt Attila ezen felül kifejtette világos nézeteit a migrációról (Európa maradjon fehérnek és kereszténynek), röviden kitért a Magyar Gárdára, a Trump kérdésre, az erdélyi magyar ifjúsági szervezetek fontosságára.
Februárban közösségünk részt vállalt a Székesfehérváron megrendezésre került
X. Wass Albert felolvasó maraton
népszerűsítésében, mi magunk is felolvastunk a mai napig méltatlanul háttérbe szorított író műveiből. Köszönet Jakubek Tibor főszervezőnek, hogy Székesfehérvár ismét méltó módon emlékezhetett Wass Albertre és az általa írt irodalmi művekre.
https://www.facebook.com/szorvany.info/videos/898078060294901/