Főtér Fesztivál – Magyar Napok Nagybányán
|Szeptember 10-16. között kerül megrendezésre a nagybányai Főtér Fesztivál, mely a helyi magyarság legrangosabb eseménysorozatának számít. Az egy héten át tartó rendezvénysorozaton többek közt az alábbi programokat láthatják az érdeklődők:
szeptember 10., hétfő
17.30 – 300 éves a nagybányai Szentháromság templom
17.30: megnyitó és üdvözlőbeszédek a templomban
18.00: A templom 300 éve, vetítéses előadás a templom történetéről
19.00: Ünnepi szentmise, a Schola Rivulina énekkar közreműködésével
20.00: Mezei József nagybányai festőművész nagymonográfiájának, albumának bemutatása
20.30: fogadás a cinteremben, zenél Carmina Renascentia (Nagykároly)
szeptember. 11., kedd
10.00 Városi Színház: Legendák kertjében – népi táncjáték gyerekeknek és szülőknek a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes előadásában.
16.00-17.00 A főtéri Lázár-ház (M2) hátsó kisterme, Az ismeretlen Kacsóh Pongrácz, Fancsali János előadása a Lázár-házban.
18.00 Városi Színház – Ember az embertelenségben – táncelőadás a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes szereplésével.
20.00 Millennium vendéglő (Dégenfeld-ház) – Fesztiválos kvíz-est, A kérdéseket szerkeszti és a játékot lebonyolítja a Lendvay Márton csapat. A kvíz-est sorozat szervezője a nagybányai RMDSZ.
Szeptember. 12., szerda
15.00 A Colonello kerthelyisége (Teleki Magyar Ház)
Találkozó és beszélgetés a nagybányai Polgári Leányiskola utolsó végzős diákjaival A beszélgetést moderálja Kovács Richárd.
16.30 Fotéri Platthy-ház (Felsőbányai utca 1., a hajdani Fekete Sas fogadóval szemben)
130 éve született Tersánszky Józsi Jenő:
Emléktábla-avatás, Emlékkiállítás a Bay-házban
17.30 Városi Színház, Misztrál és Servet koncert
A tavalyi vihar által elmosott koncerteknek adunk új lehetőséget. Ismét színpadon a Servet Zenekar (csángó népzene) és a Magyar Örökség díjas Misztrál Együttes.
20.00 A Híd utcai „Podul Viilor 9″ kerthelyiségében- Mai erdélyi irodalom. Beszélgetés Demény Péter íróval, költővel. Beszélgetőtárs: Karsay Magdolna.
Szeptember. 13., csütörtök – Művészeti és ifjúsági nap
12.00-23.00 Főtér, Nagybánya Románia Ifjúsági Fővárosa 2018 – magyar nap
12.00-19.00 Főtér, FF DIÁKNAPOK 2018
12.00-12.10 – Megnyitó és Bubis flashmob – Miénk itt a tér! – nagyszínpad
12.15-13.15 – Bemutatkozó – nagyszínpad
13.30-14.00 – Staféta – Főtér
14.00-18.00 – Fotómaraton – Nagybánya területe, kiinduló- és végpont a főtéri Info-sátor
14.00-18.00 – Kosárlabda – Főtér
18.00-19.00 – Juice pong – Főtér
16.30-17.15 Partner Galéria (Felsőbányai utca)
Az idén magyar állami kitüntetésben részesült (Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat) Tőrös Gábor nagybányai szobrászművész grafikáinak kiállítása
17.30-18.30 A főtéri Szent István Szálló (Minerul) – Hollósy 100. A Nagybányai Művésztelep alapítójának ecsetvonásai között.
19.00-20.00 Nagybányai Művésztelep
Balla József emlékkiállítás
Az év művészeti eseményére kerül sor a felújított Nagybányai Művésztelep falai között. Balla József a XX. századi nagybányai művészet utolsó évtizedeinek nagy alakja, a művésztelep legendás öregura, a nagybányai expresszionizmus sajátos képviselője. A kiállításon helyet kapnak ifj. Balla József munkái is.
19.00-20.00 nagyszínpad, Metalon koncert
20.00 nagyszínpad, Bagossy Brothers Company koncert
21.00 Log Out kerthelyisége, Fröccs-est, fellép: Moldován Blanka színművésznő, zongorán kíséri Manfrédi Annamária
21.30 Log Out, Ifjúsági buli, a keverőpultnál: ABASC
szeptember. 14., péntek
11.00-13.00 Főtér, FF DIÁKNAPOK 2018: Asztalitenisz
12.00-17.00 Nagybánya, FF DIÁKNAPOK 2018: City Tour Nagybánya területe, kiinduló- és végpont a főtéri Info-sátor
17.15 Klastromrét Gyülekező
17.30-18.00 Klastromrét – Törökkori viselet és fegyverbemutató
Íjászbemutató, a szablya és fokos, valamint a kanócos puska használatának bemutatása. Hajdútánc.
Résztvevő csapatok: Losonczy István Hagyományőrző és Sportegyesület Temesvár és Balassi Bálint Bandérium Eger. A bevonulás után a hagyományőrzők foglalkozást tartanak a gyerekeknek, a kisszínpad előtt.
18.00-18.20 Klastromrét, Főtér – Díszes bevonulás a temesvári, egri, koltói, domokosi és nagybányai hagyományőrzőkkel, a nagybányai cserkészekkel, civil szervezetek képviselőivel, diákokkal, babakocsis anyukákkal-apukákkal és minden résztvevővel
18.20 Főtér, Cserkész öleléshullám – ingyen ölelés, szeretettel 🙂
18.25 nagyszínpad, Megnyitó beszéd
18.30-20.00 nagyszínpad – Musical gála – a budapesti Madách Színház művészeinek előadása
20.00-21.00 kisszínpad környéke, Mátyás király-emlékév Erdélyben, Hunyadi Mátyás életterei – kétnyelvű kültéri kiállítás bemutatása.
Szervező: Kincses Kolozsvár Egyesület
Esti mese gyerekeknek. Ujvári László: Mesék Mátyás királyról (1982-1983, 115 perc), magyar animációs film
20.15-20.45 nagyszínpad, Térzene fesztivál: Tíz éves a nagybányai Road Players Band együttes, koncert
21.00 nagyszínpad, Kiscsillag zenekar koncertje
22.30 Buli a Vinkliben, zenél a kolozsvári Move On zenekar és a nagybányai Road Players Band együttes
szeptember 15., szombat – Családok Napja a Főtér Fesztiválon a Családok Éve 2018 keretében
9.30 Főtér, Reggeli fiataloknak, önkénteseknek – óriásrántotta
10.00-12.00 Főtér, FF DIÁKNAPOK 2018, Bicikliverseny – kiinduló- és végpont a főtéri Info-sátor
10.00 kisszínpad, 130 éve született Tersánszky Józsi Jenő. Misi Mókus kalandjai – a budapesti Óperenciás bábszínház bábelőadása
11.00 kisszínpad,
Iskolás lettem – a Rákóczi Szövetség ösztöndíjainak átadása
A budapesti Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíjainak és az Iskoláinkért, Gyermekeinkért Egyesület ajándékainak ünnepélyes átadása. Meghívottunk Máramaros megye összes magyar iskolakezdő kisdiákja.
11.00-14.00 Főtér, FF DIÁKNAPOK 2018, KultúrQuiz
11.00-19.00 Míves sátor, Kézműves foglalkozások kicsiknek-nagyoknak, a Teleki Magyar Ház szervezésében.
11.00-19.00 Főtér, Míves kvíz, Kérdezz-felelek játék. Ismerkedj a Kézmíves Sor mestereivel, termékeivel, kézműveskedj a Míves Sátorban és nyerj! Részletek és regisztráció a Teleki Magyar Ház sátránál.
11.00-19.00 Főtér, A Naaaaagy Gombócfutam, Városismereti játék.
11.00-19.00 a nyugalom sziget mellett, Hoppá Játszóház a téren, Arcfestés, játszás, hajtogatott lufik
11.00-19.00 Főtér, Legózás a téren
11.00-18.00 Főtér, Kalandok Mátyás táborában – interaktív vándorkiállítás, a Mátyás király-emlékév Erdélyben program keretében.
11.30 Főtéri szökőkút, A nagybányai Harry Potter Klub kvízjátéka
11.30-18.30 Főtér, Magyarságismereti játékok családoknak, a temesvári Integráció Egyesület szervezésében
12.00 A Főtér dél-keleti sarka, Ökoteregetés – ahol a lomból érték lesz: ahány ruhát hozol, annyit vihetsz haza, a maradékot pedig rászorulókhoz juttatjuk el. A Moda Comoda üzlet akciója.
12.00 A főtéri szökőkút előtt, Könyvturkáló
12.00 Baba-Mama sziget (a főtér fája körül lévő zöld övezet)
12.30-14.00 Főtér, Nagybánya-szemüveg készítése Kiss Adél grafikussal kézműves foglalkozás V. osztályos kortól, fiataloknak és nemcsak
12.30-18.00 a tér közepe, Tollaslabda a téren családoknak és fiataloknak
13.30-15.00 kisszínpad, A Nicolae Iorga Általános Iskola a Főtér Fesztiválon
14.00 nyugalom sziget, A drogprevenció fontossága a családok életében.
14.30-16.30 a nagyszínpad előtt, FF DIÁKNAPOK 2018, Egy perc és nyersz – játékok
15.00-15.30 kisszínpad, Térzene fesztivál: Attitude zenekar kiskoncertje
15.00-16.00 nyugalom sziget, Honfoglaló társasjáték V-XII osztályosoknak, a játékot vezeti Pap Zsolt
16.00-17.00 kisszínpad, FF DIÁKNAPOK 2018: Stand up
16.00 Főtér, Óriásliliom, A gróf Teleki Sándor cserkészcsapat szervezésében
16.15 Főtér, Cserkész öleléshullám – ingyen ölelés, szeretettel:)
16.30 Főtér – Játssz velünk! – cserkészjátékok nagyobbaknak
16.30 nagyszínpad: A nyíregyházi Konzervgyári Nyugdíjas Egyesület tánc- és szavalóelőadása a nagybányai Teleki Blanka Nyugdíjas Klub meghívására
17.00 kis színpad – Magyarberkesz Nagybányán.
18.00-19.30 Főtér, Közösségi vacsora a téren, a Házas Hétvége Mozgalom nagybányai csoportjainak szervezésében. Jelentkezés a Főtér Fesztivál email címén: foterfesztival@nagybanya.ro
18.30 Főtér – HegeShow (Magyarország) – extrém sport a főtéren
19.00 nagyszínpad – Térzene fesztivál: 4S Street együttes (Gyergyószentmiklós) koncertje
20.00 kisszínpad: Indul a szatmárnémeti City Rádió Nagybányán
21.00 nagyszínpad: Honeybeast koncert
22.30 Vinkli – City Rádió buli a Vinkliben
szeptember 16., vasárnap
10.00 kisszínpad, Gólyalábas Parasztkomédia, A budapesti Óperenciás Bábszínház Gólyalábas Parasztkomédia című előadása gyerekeknek
10.00-15.00 Németh László Elméleti Líceum tornaterme – A Nagybányai Tollaslabda Klub amatőr bajnoksága .
11.00-13.00 Főtér – FF DIÁKNAPOK 2018, Meglepetéspróba – kiinduló- és végpont a főtéri Info-sátor
11.00-13.00 Főtér – Rejtett kincseink – családi kincsvadászat
11.00-17.00 Míves sátor: Kézműves foglalkozások kicsiknek-nagyoknak, a Teleki Magyar Ház szervezésében
11.30-13.30 Főtér, Míves kvíz: Kérdezz-felelek játék
11.00-17.00 Főtér, A Naaaaagy Gombócfutam, városismereti játék
11.00-19.00 a nyugalom sziget mellett – Hoppá Játszóház a téren – Arcfestés, játszás, hajtogatott lufik
11.00-19.00 Főtér, Legózás a téren
11.30 Főtér, Cserkész öleléshullám – ingyen ölelés, szeretettel
12.00-14.00 nyugalom sziget: Egészséges szokások – gyere velünk jól élni!
Szabadbeszélgetések az egészségmegőrzésről Ulbrecht Zsuzsa és meghívottai társaságában:
- a sport fontossága: dr. Kiss Dezső, Tomanicska Katalin, Botos testvérek, Palencsár Enikő, Ulbrecht Melinda
- test és lélek egyensúlya: Tőrös Ildikó
- az orvos véleménye, táplálkozási szokások Kirchmaier Ádám, dr. Sofineti Cornel
- az ima ereje: Ft. Szmutku Róbert
- áldott gyógynövényeink – csoportbeszélgetés
12.00 a tér közepe, Boneshaker Cycling – biciklis foglalkozás óvodásoknak és kisiskolásoknak
12.00 Főtér, Játssz velünk! – cserkészjátékok kisebbeknek
12.30 kisszínpad – Zumba a téren, György Antóniával a kolozsvári Steel Woman fitness klub edzőjével
12.45 a főtéri szökőkút, Térzene fesztivál: Move On a Főtér Fesztivál dala
13.00 Nagybányai Bábszínház, Móricz Zsigmond: Kend a pap – komédia egy felvonásban, a Nagyvárad-velencei Református Egyházközség ifjúságának előadásában, a Nagybánya-Újvárosi Református Egyházközség meghívására
13.30 Főtér, Cserkészgyömöszölő, Tippelj, fogadj! Hány kiscserkész/cserkész fér bele egy csöppnyi Trabantba?
13.30-14.30 nagyszínpad előtt, Autózás a téren – Tuning Expo
14.00 Főtér, Nagybányai bikerek, kerékpárbemutató
14.00-15.00 kisszínpad, FF DIÁKNAPOK 2018, Karaoké
14.00-15.00 éltel-ital sor – Ebéd a téren a Kovács lacikonyhánál és a Tiltott Csíki sör teraszán
15.00 nagyszínpad, a nagybányai Schola Rivulina énekkar (Szentháromság templom) koncertje
16.00 nagyszínpad, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Ft. Csűry István találkozója a nagybányai és környékbeli magyarokkal
16.30-18.30 nagyszínpad, Bányavidék néptánctalálkozó- A Teleki Magyar Ház szervezésében. Fellép a nagybányai Talpalat, a szamosardói Bokréta, a koltói Somfa, a domokosi Szivárvány és a máramarosszigeti Sziget néptánccsoport, majd közös táncház a téren.
18.30 nagyszínpad, „Hangoló” – Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia zenés irodalmi estje, Szabó Balázs Bandájának közreműködésével
19.00 nagyszínpad, Szabó Balázs Bandája koncert
20.45 nagyszínpad, A Főtér Fesztivál 2018 és a Diáknapok 2018 díjátadója
ÁLLANDÓ PROGRAMOK, KIÁLLÍTÁSOK, LÁTVÁNYOSSÁGOK, VÁSÁR
- #FF2018 felirat a téren
- A Főtér Fesztivál Kapuja cserkészmódra
- Info-sátor a tér közepén, valamint FF központ a Bay-házban
- Kézmíves sor és vásár a Teleki Magyar Ház szervezésében
- Magyaros ételek és italok sora, a főtér déli oldalán: Tiltott Csíki Sör terasz és a Kovács lacikonyha terasza, Saitos kürtőskalács és lángos, további finomságok és italok sora…
- Könyvvásár a főtér dél-keleti sarkán: Interlib, Idea, baptista könyvstand
Kiállítások:
- Balla József emlékkiállítás a Nagybányai Művésztelepen (látogatható a Főtér Fesztivál ideje alatt 10-18 óra között, majd a fesztivál utáni héten is)
- Székely Szilárd festőművész kiállítása a Szent István Szálló előterében
- Hollósy 100 installáció az új Bergerájban (Szent István Szálló)
- Tőrös Gábor szobrászművész grafikái a Partner Galériában
- Nyugalom sziget
- Baba-Mama sziget a főtér fájánál
- A máramarosszigeti Hollósy Magyar Ház sátra a főtér észak-keleti részén
- A Teleki Magyar Ház sátra a főtér észak-keleti részén. Adománygyűjtés, téglajegyek a Ház udvari homlokzatának felújítására.
- Megy a bölcső vándorútra. Vándorbölcső – a Teleki Magyar Ház sátránál.
- Ugyanitt AJÁNDÉKKAL várják a 2017-2018-ban született kisgyermekek szüleit!
- A nagybányai gr. Teleki Sándor cserkészcsapat sátra. A liliomos zsíroskenyértől a zsákbamacskáig. Adománygyűjtés csapatfelszerelésre.
- Légy résen (-; cserkészfotózkodó
- Élőszobor a téren – fiatal erdélyi színészek performansza
- Nagybányai kóbor ebek otthona – kutyamenhely
Forrás: nagybanya.ro