Határon Túli Magyar Színházak Szemléje a budapesti Tháliában

Új rendszerben várja a közönséget a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje, amelynek előadásai az évad során a budapesti Thália színház műsorába építve láthatók ezentúl, ugyanakkor megújul a Thália Színház Humorfesztiválja. Lantos Anikó, a Thália Színház fesztiváligazgatója az MTI-nek számolt be a változásokról.

A Határon Túli Magyar Színházak Szemléje kapcsán elmondta, hogy a májusi fesztivál helyett az idei évben a határon túli előadások közül havonta egy-kettőt láthat a budapesti közönség. A fesztiváligazgató kifejtette, azért döntöttek a változtatás mellett, mert az évad végén, májusban már nehéz felkelteni az érdeklődést egy ötnapos szemle iránt. Ráadásul az új rendszerben akár rögtön beilleszthetnek egy-egy érdekes darabot a műsorba. Nem kényszerülnek arra, hogy a szemle idejére hívják meg a produkciókat, így könnyebb egyeztetni az időpontokat is.

A határon túlról érkező vendégjátékok között az idén elsőként – február 13-án – Müller Péter bűnügyi komédiája, a Szemenszedett igazság látható a Csíki Játékszín előadásában, Parászka Miklós rendezésében.

Március 13-án a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a

Hamvas Béla művei nyomán írt, Olbrin Joachim csodálatos utazása

című előadással, Mezei Kinga rendezésével érkezik Budapestre.

Március 26-án pedig a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház vendégeskedik a Thália Színházban. Slawomir Mrozek Nyílt tengeren című abszurd komédiáját játsszák Csurulya Csongor rendezésében.

Április 5-én a nagyváradi Szigligeti Színház produkcióját mutatják be: 
Joël Pommerat kortárs francia drámaíró, rendező darabját, Az én kis hűtőkamrám című művet Theodor Cristian Popescu rendezte.

A fesztiváligazgató elmondta, hogy a program ősszel is folytatódik, az

év végéig több határon túli produkciót is meghívnak.

Hozzátette: az előadások tévéfelvételei is folytatódnak, a tervek szerint a csíkszeredai és a marosvásárhelyi produkciót is rögzítik.
Emellett egyes előadásokhoz közönségtalálkozót is szerveznek. Lantos Anikó azt is elmondta, a korábban februárban megrendezett Humorfesztivál az idén márciusban három napon át várja előadásokkal a közönséget.

(MTI, valamint a Thália Színház tájékoztatója alapján)