Kisebbségvédelem Európában – nyári egyetem Budapesten és Martonvásáron

A Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet 2018-ban immár hetedik alkalommal rendezi meg a Kisebbségvédelem Európában nyári egyetemet. A program célja, hogy felkutassa azokat a joghallgatókat, doktoranduszokat, kezdő jogászokat, akik a téma iránt kellően elhivatottak, jövőbeni szakmai tevékenységük során érdemben kívánnak a külhoni magyarok jog-és érdeksérelmeinek védelmével foglalkozni.

A nyári egyetem tematikájában a kisebbségvédelem nemzetközi és uniós jogi vetületeire, a nyelvhasználat és az oktatási jogok kiterjesztésének kérdéskörére, illetve a kisebbségek politikai képviseletének témakörére fókuszál. Előadónak olyan jogászokat, politológusokat, szociológusokat és politikusokat kérünk fel, akik a terület elismert szakértői, széleskörű tapasztalattal, tudományos háttérrel rendelkeznek. A képzés elméleti és gyakorlati jellegű oktatási modulokat is tartalmaz, külön figyelmet fordítva a jogkiterjesztésre és a jogtudatosságra. A képzés nyelve magyar.

A Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet a nyári egyetem által egy olyan szakmai műhelyt kíván biztosítani a hallgatóknak, ahol lehetőségük nyílik az egymással, valamint az oktatókkal történő párbeszédre, tapasztalatcserére, emellett elmélyíthetik a nemzetközi, valamint európai szintű kisebbségvédelemre vonatkozó ismereteiket. Az előadásokon kívül egyéb csoportos foglalkozásokra és kerekasztalbeszélgetésekre kerül sor, valamint változatos szabadidős, kulturális tevékenységek színesítik a programot.

Többek között várható előadóink:

  • Prof. Dr. Varga Zs. András, alkotmánybíró, a Velencei Bizottság tagja, prodékán, tanszékvezető egyetemi tanár (PPKE-JÁK, Közigazgatási Jogi Tanszék)
  • Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár
  • Dr. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes, tanszékvezető egyetemi tanár (PPKE-JÁK, Környezetjogi és Versenyjogi Tanszék)
  • Dr. Kardos Gábor, Európa Tanács, Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája, Szakértői Bizottság tagja, egyetemi tanár, tudományok kandidátusa (ELTE-ÁJK, Nemzetközi Jogi Tanszék)
  • Sógor Csaba, európai parlamenti képviselő
A nyári egyetem 2018. július 8. és 13. között kerül megrendezésre Martonvásáron és Budapesten.

Martonvásár

A hallgatók számára a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet ösztöndíjat biztosít, amely magában foglalja a képzést, a szállást, a napi háromszori étkezést, a rendezvény keretében megszervezésre kerülő utazások költségét, valamint a belépődíjakat. Az ösztöndíj nem tartalmazza az oda- és hazautazás költségét.

A jelentkezés feltételei

Elsősorban joghallgatók, fiatal jogászok jelentkezését várjuk, de indokolt esetben más tudományterületek hallgatóinak, képviselőinek is lehetővé tesszük a részvételt.

A jelentkezéshez szükséges dokumentumok:

1. A Kisebbségi Jogvédő Intézet honlapjáról (www.kji.hu) letölthető regisztrációs ív

2. Magyar nyelvű, fényképes szakmai önéletrajz

3. Motivációs levél

A pályázathoz szükséges dokumentumokat a jogvedo.intezet@kji.hu e-mail címre kérjük elküldeni.

A nyári egyetemen összesen 20 főt tudunk fogadni a jelentkezés sorrendjében.

Jelentkezési határidő: 2018. május 31.

A szervezőkről, valamint a nyári egyetemről részletesebb információk az alábbi linkeken érhetők el:

www.kji.hu , www.npki.hu

Kövessen minket a Facebookon is:

https://www.facebook.com/KisebbsegiJogvedoIntezet
https://www.facebook.com/NemzetpolitikaiKutatointezet

További információért forduljon bizalommal a Kisebbségi Jogvédő Intézet munkatársához, dr. Antal Eszterhez, vagy a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársához, Rákóczi Krisztiánhoz.

dr. Antal Eszter: antal.eszter@kji.hu
Rákóczi Krisztián: krisztian.rakoczi@bgazrt.hu