Magyar bál Ómoldován

omoldova-bal-min

Idén első alkalommal tartottak Magyar Bált Ómoldován, a Templom és Iskola Szórványegyesület szervezésében. 

Szombat este gyűltek össze az újmoldovai és az oravicai, valamint resicabányai magyarok, hogy a helyi Szerb Kulturális Központban mulassanak együtt. Az élőzenét a Szinkron zenekar biztosította a jelenlévők nagy örömére, többen a fellépőkkel együtt énekelték a dalokat és táncoltak az ismerős dallamokra. Egy ponton a szomszédos épületben összegyűlt szerbek is bekapcsolódtak az ünneplésbe, ami igazán mozgalmassá tette az eseményt – jó volt látni, ahogy a két kisebbség önfeledten mulat együtt!
Bár jó lett volna, ha több magyarhoz eljut a bál híre, és részt vesz a mulatságon, ha belegondolunk mégiscsak egy kiemelkedő jelentőségű eseményről van szó. A helyi magyarságnak hosszú évtizedek után most először volt rá lehetősége, hogy együtt ünnepeljen közösségben, magyar zenére – remélhetőleg hagyomány született és az elkövetkezendő években egyre többen élnek majd a lehetőséggel, hogy összegyűljenek és egy estét eltöltsenek nemzetiségük körében.

Csőke Krisztina, BGA Petőfi-ösztöndíjas