Magyar igazgatója lett a felsőbányai iskolának

Mai napon a Felsőbánya városában működő Technikai Iskolacsoport vezetésével a magyar nemezetiségű Hitter Annamária tanárnőt bízták meg.

Felsőbányán 1958 óta működik középiskola, majd Líceum önálló tanügyi intézményként.

1961-ben költöztek a mostani iskolaépületbe a volt zárda épületéből, ahol 16 osztály és két laboratórium állt a tanulók rendelkezésére.

Az indulás utáni reál-humán profilt 1977-től iparivá alakították, a líceumi oktatás mellett szakoktatást és mesterképzést is végeztek. Az iskolaépület mellé megfelelően felszerelt iskolaműhelyeket, étkezdét és bentlakást építettek.

1992-től újabb átszervezés következtében az elektrotechnikai oktatás mellett matematika- informatika osztályokat is létesítettek. 2008-tól az iskolának modern sportterme is létesült.
2010-től az intézmény neve: Felsőbányai autószállítási Kollégium (Colegiul Tehnic de Transporturi Auto Baia Sprie).

A 390 tanulóval rendelkező intézményben a helyieken felül, más helységekből (a történelmi Máramarosból, a Láposvidékről) is érkeznek gyerekek.

A Felsővárosban működő iskola rendkívül fontos a magyar közösség számára, hiszen magába foglalja az elemi oktatást is. Sajnos a magyar nyelvű oktatásban résztvevők száma állandó csökkenést mutat.

(A felsobanya.info nyomán)

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com