Máramarossziget harangjai is megkondulnak a járvány idején dolgozókért

Máramarossziget – Lovász István, a Máramarosszigeti Református Egyház lelkésze Facebook bejegyzésben tette közzé, hogy ma, azaz április 1-én 13 órától megkondulnak a máramarosszigeti református templom harangjai „azok tiszteletére, akik ezekben a nehéz időkben kénytelenek az első vonalban dolgozni nap, mint nap”.

maramaros-hirek

Marosvásárhelyen született meg az a kezdeményezés mi szerint április 1-jén 13 órakor kongassák meg néhány percig a harangokat azok tiszteletére, akik ezekben a nehéz időkben kénytelenek az első vonalban dolgozni nap, mint nap. Így szeretnének köszönetet nyilvánítani a lakosságért tett erőfeszítésükért azon orvosok, asszisztensek, gyógyszerészek, bolti eladók, szállítók, rendfenntartók, és mindazok számára, akik egészségüket veszélyeztetve dolgoznak a közösségért. Ehhez a kezdeményezéshez kíván most csatlakozni a Máramarosszigeti Református Egyház is.

A szervezők elmondása szerint Marosvásárhelyen például ritkán tapasztalt ökomenikus összefogás és pozitív reakció fogadta a kezdeményezést, és az összes történelmi egyház, beleértve a román egyházakat is, csatlakozott az akcióhoz. Ám ennek híre más megyék településeit is bejárta, és így folyamatosan kapják a visszajelzéseket a csatlakozókról.

„A történelmi egyházak templom harangjainak egyszerre való megszólalása nagyon szép kifejezése lenne a közösségi hálának, szolidaritásnak.” A szervezők ezért tisztelettel felkérnek mindenkit, hogy a harangozás ideje alatt mindenki álljon meg egy percre és együtt imádkozzon a hétköznapok hőseiért és a betegek gyógyulásáért!

„Amennyiben tehetjük, legalább ennyivel tisztelegjünk a hétköznapok hősei előtt!” 

(Szigeti Porta – Facebook csoport, Máramarossziget)