Nagyszeben, a dél-erdélyi város, amitől tátva maradt a szám
|A Petőfi Sándor Program alapvető célja, hogy a szórványterületeken fogyásban lévő magyarság identitását megerősítse, segítse a már meglévő kinti közösségeket. Célja, hogy ez által elkezdődjön a közösségi hálózatok kiépítése, és első körben lassítsa, hosszú távon megállítsa és visszafordítsa a magyarság számarányának csökkenését.
További célja:
-a határon túli magyarság és az anyaországi magyarok közti kapcsolatok erősítése;
-az ösztöndíjasok látogassanak el a külhoni magyarság szórványközösségeihez, segítsék értékőrző munkájukat és tájékoztatási, közösségépítő tevékenységükkel támogassák a Magyarországhoz való kötődésüket;
-erősítsék a szórványközösségek magyar azonosságtudatát.
Az alábbiakba Simon Andrea, a Nagyszebenbe érkezett Petőfi Sándor Program öszöndíjasának első beszámolóját tesszük közzé.
Szeptember 1-jén érkeztem meg egy hosszú autóút után. Serfőző Levente, a mentorom már a város szélén várt. A gyors lepakolást követően azonnal a város szívébe indultunk. Mint egy csodás időutazás, úgy éreztem magam, amikor átléptük a történelmi városrészt a modern világtól elválasztó városkaput. A szám is tátva maradt. A nyugalom szigete a sok szép épületével, macskaköves utcáival, kis sikátoraival, a „nagyszebeni szemekkel”, az egykor komoly védelmi funkciót betöltő bástyáival.
Levente sok mindent megmutatott, de őszintén szólva a vizuális élmény annyira lekötött, hogy nem is nagyon tudtam koncentrálni a szóbeli információkra. Vacsorázni egy hangulatos kis vendéglőbe mentünk, ahol – ki gondolná – Laci bácsi zongorázott magyar sanzonokat. Még egy nap sem telt el, de engem már elvarázsoltak.
Másnap Takács Gyöngyi mentorhelyettesem vitt el kedves barátaival egy idegenvezetői sétára. Megnéztük a kövér tornyot, és már azt is tudom, hol pihent Petőfi Sándor a Vízaknai csata előtt. Láttam a Céhlegények házát, ahol 2007. óta újra élnek és dolgoznak céhinasok. Céhruhába öltözve kézműves bemutatókat tartanak Nagyszeben lakóinak, vendégeinek, turistáinak felidézve az egykori város hangulatát. Megelevenedett történelem. Végigsétáltunk az Aranyművesek utcáján. Megnéztük a Nagypiac-téri Fazekas vásárt. Bekukkantottunk a katolikus plébánia udvarára, hogy lássuk Nepomuki Szent János szobrát. Itt találtam meg a kapcsolódási pontot Nagyszeben, és az előző ösztöndíjas állomáshelyem, Rahó között.
Este egy vidám kerti partiban volt alkalmam megismerkedni Szebenben élő magyar fiatalokkal, Gyöngyi családjával és barátaival.
A következő héttől kezdtem megismerkedni az egyesülettel, a programjaikkal, a kollegákkal. Mentorom és családja mindenben a segítségemre voltak, az első perctől kezdve nem éreztem magam idegenként.
Nagyszebenben pezsgő kulturális élet folyik. Minden nap történik valami. És
ebbe a sokszínűségbe éppúgy belefér a magyar művészet,
ahogy a német, a szász, vagy épp a román. Mindig van egy magyar vonatkozású meglepetés is. Egyik nap Enyedi Ildikó Testről és lélektől című filmjét néztem meg, de más alkalommal felsétálva a két Piacteret elválasztó Tanácstoronyba Simon Mária csodálatos képei jöttek szembe. Szeptember 21-én pedig Dragomán György: Máglya című darabját játszák az itteni Nemzeti Színházban. Október 9-én a Sárik Péter Trio X Beethoven koncertet élvezheti a nagyérdemű a Tháliában.
Mennyi minden, pedig még szó sem esett mentorszervezetem, a HÍD Szebeni Magyar egyesület programjairól. A hamarosan induló FILMTETT Fesztiválról, az egyhetes, jobbnál jobb műsorokkal, előadásokkal, koncertekkel, bállal tarkított novemberi ARS Hungarica Fesztiválról.
Azt hiszem, az elkövetkezendő időszakban izgalmas kulturális élmények, események várnak rám, amikről örömmel tudósítok.
Forrás: Nagyszeben – szeben.ro