A Fertőző Betegségek és Pszichiátriai Kórház az első orvosi egység a megyében, ahol egy molekuláris biológiai laboratóriumot építettek, amely magában foglal egy gyorstesztelő eszközt is, amellyel tesztelni lehet
Együtt az úton – A koronavírus terjesztését meggátoló intézkedéseket betartva a konferenciát kénytelenek vagyunk elhalasztani. Ha különlegesebb intézkedések továbbá nem akadályozzák 2020. július 3-án tervezzük megtartani, ugyancsak Nagyszebenben.
Az Iskoláinkért Gyermekeinkért Egyesület felhívja a tisztelt szülők figyelmét, hogy tovább tart a beiratkozás az előkészítő osztályokba, azonban erre csak ONLINE van lehetőség! Ide kattintva jutnak el arra
Nagybánya – A nagyheti és húsvéti szertatások és szentmisék is élőben lesznek közvetítve a Szentháromság-templomból, a már ismert YouTube csatornán, az alábbi időpontokban: Nagycsütörtök, április 9., 19.00 óra
Farkas Imre alpolgármester tájékoztatása szerint a 0356–981-es szociális sürgősségi számot az elmúlt héten több mint 1000 személy hívta fel, közülük mintegy 500 személy esetében nyújtott segítséget az önkormányzat,
Koronavírus – Március 31-én sikeresen megtörtént a Real Time PCR platform közbeszerzási eljárása, amelyet a nagybányai fertőző betegségek kórházában fognak üzemelteti. Így elkezdődhetnek a koronavírus próbatesztek elvégzése. A
Máramarossziget – Lovász István, a Máramarosszigeti Református Egyház lelkésze Facebook bejegyzésben tette közzé, hogy ma, azaz április 1-én 13 órától megkondulnak a máramarosszigeti református templom harangjai „azok tiszteletére,
100 év – erdélyi magyar képzőművészet címen jelent meg az a képzőművészeti album, amely 528 oldalban foglalja össze az 1919-2018 közötti időszakban alkotó erdélyi magyar művészek munkáit. Az
Csütörtökön, február 27-én 17 és 19 óra között várják a gyerekeket és szüleinket a Bartók Béla Elméleti Líceumba, hogy közösen megismerhessék a tanárokat, az iskola adta lehetőségeket. A
FARSANG A BÁNSÁGBAN TemesvárSzeretettel meghívunk minden érdeklődőt, ismerőst az egyesület támogatóit, február 22-én, 20 órától, a temesvári Politechnika 1. sz. étkezdéjébe (Aleea Sportivilor), a Kohézió Egyesület által szervezett
„A világ is több sokkal, ha kinyújtózunk, nagy hegyekre mászunk.” – József Attila : Kilométerekkel r. (1924) A magyar költészet napját 1964 óta, minden április 11-én megünnepeljük, hisz
A Főtér Fesztivál 2006 ősze óta a környéki magyarság éves kulturális és önazonosságtudat-erősítő rendezvénye a régi Főtéren. Minden évben új színek, ötletek és fellépők jelennek meg, a háttérben