Pécs napja az Aradi Városnapokon

Hagyomány, hogy az Aradi Városnapok keretében önálló programmal mutatkozik be a Baranya megyei testvértelepülés.

Idén augusztus 23-án, pénteken rendezik meg Pécs Napját.

A megnyitót 16 órakor a megyei múzeum szépművészeti osztályának Klió-termében tartják, ahol kiállítás nyílik Mánfai György pécsi fotóművész alkotásaiból.

A bábszínházban 17 órától a 25 éves Hangoló Zenés Gyermekszínház mutatja be a Csacsikázó című gyerekeknek szóló előadását, amelyben Kányádi Sándor vidám állattörténetei elevenednek meg Nemes László megzenésítésében és előadásában, a közönség közreműködésével. Ez alkalommal is főszereplőkké válhatnak a bátor jelentkezők. A Hangoló ezzel a műsorral emlékezik meg a Kossuth-díjas költőről.

18.30-tól a Román–magyar megbékélés parkjában lép fel az 1972-ben alakult a Hosszúhetényi Népi Együttes, amely az előadás után táncházat is tart a közönségnek. Az estet a pécsi fiatalokból álló Band On Da Moon pop-rock zenekar koncertje zárja.

A szabadtéri program idején pécsi kézműves termékek vásárát és mecseki borok kóstolóját tartják a téren.

Forrás: aradihirek.ro

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

17 − tizenkettő =

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com