Rengeteg programmal várják a Kolozsvári Magyar Napok vendégeit

kolozsvari-magyar-napok-2019

Egészen elképesztő mennyiségű programmal várják az aug.17-25. közötti Kolozsvári Magyar Napok tisztelt látogatóit. Koncertek, előadások, kulturális események, kiállítások, könyvbemutatók.

AUGUSZTUS 14.
18:00 Gy. Szabó Béla: Liber Miserorum – kiállításmegnyitó. Kurátor: Vécsei Hunor. Látogatható hétfőtől szombatig 10:00–18:00 óra között.
Helyszín: Quadro Galéria

PÉNTEK – AUGUSZTUS 16.
9.00 Kányádi sétálni megy – a városjáró verses játék kezdete. A nap folyamán lehet jelentkezni a kötetekért, amelyeknek augusztus 26-án kell visszaérniük a Kofferbe.
Helyszín: Koffer könyves kávézó és a város

10:00 Kötő József emlékkonferencia
10:10 Szép Gyula: Kapcsolódások sokféle szerepben
10:30 Dáné Tibor Kálmán: Kötő József és az Új Nézőpont
10:50 Dupka György: Az EMKE és a kárpátaljai szervezetek kapcsolatáról
11:10 Görföl Jenő: Barátunk, Kötő József
11:50 Egyed Emese: Emlékezzünk színészekről. Házsongárdi séta
12:10 Sirató Ildikó: Kolozsvár mint színházi főváros
12:30 Kozma Éva: Komlóssy Ida látogatása Kolozsvárott
12:50 Tar Nóra: Nevelés a színház által
13:10 János Szabolcs: A színház mint a (megosztott) emlékezet tere. Az erdélyi történelem megjelenítése a 18-¬19. század-ban
15:00 Jákfalvi Magdolna – Kékesi Kun Árpád – Ungvári Zrínyi Ildikó (szerk.): Erdélyi magyar színháztörténet. Philther–elemzések. Bemutatja ¬Ungvári Zrínyi Ildikó, a KAB Színháztudományi Szakbizottságának elnöke és a szerzők
16:00 Nászta Katalin: Kötő Józseffel a genius loci, avagy a hely szelleméről
16:20 Sebestyén Rita: A tanár alakja
16:40 Bartha Katalin Ágnes: Egy színházi ember hagyatéka
17:00 Lázok János: Vidám népi játék célok és eszközök dialektikájáról (Harag György – Hunyadi András: Vidám sirató egy bolyongó porszemért, 1977)
17:20 Ungvári Zrínyi Ildikó: A színház önvédelme és nyilvánossága
18:00 Filmvetítés: In memoriam Kötő József (2015). Rendező-¬szerkesztő: Víg Emese. Operatőr: Kötő Zsolt. Vágó: Mik-lós Sándor
Szervező: Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület
Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház

18:00 Kortárs szentendrei képzőművészek – kiállításmegnyitó. Kurátorok: Szakács Imre, Iakob Attila
Helyszín: Bánffy-¬palota / Művészeti Múzeum

19:00 Térfélcsere II. – Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros gyűjteményének kiállítása. Kurátorok: Deák Nóra, Zsinka Gabriella. A kiállítás látogatható szeptember 14-¬ig, a KMN alatt keddtől szombatig 16–19 óra között.
Helyszín: Centrul de Interes

19:00 Concerto Spiralis együttes koncertje a Klausen Musik nyári hangversenysorozat keretében.
Helyszín: Szentháromság (piarista) templom

24:00 21. Szent István-¬napi Néptánctalálkozó: táncház, mulatság
Helyszín: Heltai FolkCenter

SZOMBAT – AUGUSZTUS 17.
7.00 Kós Károly emlék-¬ és teljesítménytúrák. Részletes leírás az EKE 1891 Kolozsvár honlapján.
11:00 A kolozsvári magyar közösség legfontosabb támpontjai – a román nyelvű sétát vezeti: Cosmin Rusu egyetemi oktató. Találkozási pont: Kétágú templom
11:00 Szellemi otthonok. Könyves-¬filmes matiné a bölcsészkaron Bálint Tibor (1932–2002) írói munkásságáról. Moderáto-rok: Egyed Emese, Vig Emese
Helyszín: BBTE Bölcsészkar (Marianum épülete)
12:00 Dávid Ferenc-¬szobor avatóünnepsége: a Magyar Unitárius Egyház több mint egy évszázados álma válik valóra, amikor szülővárosában állíthat emléket első, egyházalapító püspökének, Dávid Ferencnek.
12:00–13:00 Nemzetközi Tánckavalkád Kolozsvár Főterén – a 21. Szent István-¬napi Néptánctalálkozón részt vevő együttesek bemutatkozása.
16:00 Kincses Kolozsvár Kalendáriuma könyvbemutató
17:00 Változások – Korniss Péter fotókiállításának megnyitója. Kurátor: Jerger Krisztina. Látogatható szeptember 12-¬ig naponta 10:00–17:00 óra között.
Szervező: Kincses Kolozsvár Egyesület, Várfok Galéria, Kolozsvári Művészeti Múzeum
Helyszín: Bánffy-palota / Művészeti Múzeum
18:00 Létformák hármas határban – Károly Zöld Gyöngyi textil- és vizuális művész, Kolozsi Tibor és Gergely Zoltán szobrászművészek közös kiállításának megnyitója. Helyszín: Bánffy-¬palota / Művészeti Múzeum
19:00 Intés az őrzőkhöz – Havas Judit előadóművész és Tőkés Emese zongoraművész műsora Ady Endre verseiből, a róla szóló írásokból, valamint Liszt, Kodály, Bartók, Reinitz műveiből
Helyszín: Redut / Erdélyi Néprajzi Múzeum
20:00 A néma hang, amit ki kell ejtenünk – Kányádi Sándor emlékezete. Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongoraművész szerzői és előadóestje.
Helyszín: Vallásszabadság Háza
24:00 21. Szent István-napi Néptánctalálkozó: táncház, mulatság; Helyszín: Heltai FolkCenter

VASÁRNAP – AUGUSZTUS 18.
10:00 A 10. Kolozsvári Magyar Napokat nyitó ökumenikus istentisztelet
Helyszín: Törökvágási református templom
11:00 Kalotaszeg képekben – Essig Klára egyéni kiállításának megnyitója. Látogatható naponta 9:00–16:00 óra között.
Helyszín: Törökvágási református templom előtere
11:00 Szürreál vagy valóság? – Nemes András Csaba szobrászati és grafikai kiállításának a megnyitója. Látogatható naponta 9:00–16:00 óra között.
Helyszín: Törökvágási egyházközség tanácsterme

11:00 Nem csak állatszobrász – ifj. Vastagh György-¬emlékkiállítás megnyitója. Kurátor: Matits Ferenc művészettörténész. Látogatható naponta 9:00–16:00 óra között.
Helyszín: Törökvágási református templom, Gyülekezeti ház

11:00 A téma az utcán hever – kiállításmegnyitó. Kiállítók: Bozsoki Adrienn, Fazakas Ferenc, Jójárt Endre, Kalló Márta, Korom Mária, Lőrinczi István és Mezei Elemér. Kurátor: Bozsoki Adrienn. Közreműködik: Jánky Mária. Látogatható hétköznapokon 9-¬14 óra között.
Helyszín: Pata utcai református templom

12:00–13:00 Nemzetközi Tánckavalkád Kolozsvár Főterén – a 21. Szent István-¬napi Néptáncta¬lálkozón részt vevő együttesek bemutatkozása.

15:00 Hová tegyem magam? Kortárs magyar gyerekversek – a Petőfi Irodalmi Múzeum vándorkiállítása. Kurátor: Szilágyi Judit.
Helyszín: Szabók bástyája

15:00 A kolozsvári vasútállomás az idők folyamán – fotókiállítás megnyitója.
Helyszín: Szabók bástyája

16:00 Látva lássanak – a Petőfi Irodalmi Múzeum vándorkiállítása Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából.
Helyszín: Szentegyház utca 4. szám

17:00 A Transylvanian Saxophone Quartet koncertje. Műsoron: Bach, Brahms, Rossini, Ligeti, Bartók, Pierné stb.
Helyszín: Redut / Erdélyi Néprajzi Múzeum

17:00 Kolozsvári Filmes Műhelyek: 25 éves a Video Pontes
Helyszín: Tranzit Ház

17:00 Bánffy Miklós: Erdélyi történet I-III. román nyelvű fordításának a bemutatója – meghívottak: Marius Tabacu, a trilógia fordítója;
Helyszín: Bánffy-udvar

17:30 Jőnek, jőnek, hogy vigyenek… –kiállításmegnyitó.
Helyszín: Erdélyi Református Múzeum

18:00 Magyarok a Bauhaus színházban – kiállításmegnyitó.
Helyszín: Kolozsvári Magyar Opera emeleti előcsarnoka

19:00 A 10. Kolozsvári Magyar Napok ünnepélyes nyitógálája. Megnyitják: Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke; Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára; Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke; Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke.
Kolozsvári piactéren – a Magyar Állami Népi Együttes tánckarának és zenekarának bemutató előadása.
Helyszín: Kolozsvári Magyar Opera nagyterme

22:30 Nyitóbuli DJ Matheusszal; Helyszín: Bánffy-udvar.

24:00 21. Szent István-napi Néptánctalálkozó: táncház, mulatság; Helyszín: Heltai FolkCenter.

HÉTFŐ – AUGUSZTUS 19.
10:00 Ady Endre nyomában Kolozsvárt – a magyar nyelvű sétát vezeti: Szabó Zsolt irodalomtörténész.
Helyszín: EMKE Szabédi Emlékház

11:00 Baglyok, szörnyek, mosolyok: emlékképek a Marianum történetéből. A magyar nyelvű séta vezetője: Gál Zsófia.

11:00 A biedermeier típusú romantikus szellem a Kolozsvári Művészeti Múzeum festménygyűjteményében
Helyszín: Bánffy-palota / Művészeti Múzeum

12:00 Nem csak állatszobrász – ifj. Vastagh György-emlékkiállítás – Matits Ferenc művészettörténész magyar nyelvű tárlat-vezetése.
Helyszín: Törökvágási református templom, Gyülekezeti ház

12:00 Gérard Presgurvic: Rómeó és Júlia (musical). Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum vegyes kara és az Osrick Egye-sület közös produkciója. Rendező: Lovassy Cseh Tamás @elcsété
Zenei vezető: Szabadi Ildikó

Helyszín: Kolozsvári Magyar Opera nagyterme

12:00–12:30 Déli orgonamuzsika – előadó: Csengeri Kostyák Zsuzsa
Helyszín: Farkas utcai református templom
12:00–13:00 Nemzetközi Tánckavalkád Kolozsvár Főterén – a 21. Szent István-napi Néptánctalálkozón részt vevő együttesek bemutatkozása.
Helyszín: Főtér

14:00–16:00 3. Heltai FolkNapok: Bahorka Társulat: Pletykázó asszonyok – mesék a kispadról; a diószegi (Felvidék) Dió héj Citerazenekar koncertje; előadás, hangszerbemutató, gyermektáncház a Bahorka Társulat közreműködésével;
Helyszín: Heltai FolkCenter

15:00 Mai vándorszínészek: beszélgetés Zorkóczy Zenóbiával és Demeter Ferenccel. Házigazda: Egyed Emese
Szervező: EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya, Interkulturali-THÉ Egyesület
Helyszín: EME-székház

15:00 Hunyad Megyei Magyar Értéktár – az I. kötetet Gáspár Barra Réka, Gáspár Barra Szilárd és Kun Gazda Gergely szerzőkkel bemutatja Winkler Gyula EP-képviselő.
Szervező: Diversitas Társaság
Helyszín: Bocskai-ház, Óváry terem

16:00 Isztambul 100 – Kós Károly és a Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézet – a kiállítás
Helyszín: Redut / Erdélyi Néprajzi Múzeum

16:00 Mimesis VII.: Palimpsest. A VII. Mimesis Kortárs Vizuális Művészeti Fesztivál megnyitója. Látogatható: augusztus 19–25. között naponta 10–17 óráig.
Helyszín: Bánffy-palota pincéje

16:00 Vezetett séta a bonchidai Bánffy-kastélyban – indulás a kapuépülettől.
Helyszín: Bonchidai Bánffy-kastély

16:00 Rendszerváltás 30: Személyes történetek a diktatúra éveiből – egyéni/családi életutak alakulása a kommunista dikta-túrában. A kerekasztal-beszélgetés meghívottjai: Domokos Miklós, Marius Tabacu, Román Mónika, Visky András. Há-zigazda: Kovács István
Helyszín: Vallásszabadság Háza

16:30 Háromszéki honleányok – kültéri kiállítás megnyitója. Kurátor: Szebeni Zsuzsa színháztörténész. Közreműködik: Mitu Melinda muzeológus
Szervező: Balassi Intézet Magyar Kulturális Központ, Sepsiszentgyörgy; Carola Egyesület
Helyszín: Kálvin tér

17:00 25. Zsoboki Alkotótábor fotó- és képzőművészeti kiállításának megnyitója. Kurátorok: Essig Klára és Essig József
Helyszín: STARS Pincegaléria

17:00 Baglyok, szörnyek, mosolyok: emlékképek a Marianum történetéből. Szervező: Korzo Egyesület

17:00 Kolozsvár XX. századi ipartörténetének emlékei XIII. Nagy Béla: A kolozsvári papírlemez gyár (Mucart) története.
Helyszín: EME-székház

17:00 Kolozsvári Filmes Műhelyek: BBTE Színház és Televízió Kar – „The Best Of”
Helyszín: Tranzit Ház

17:30 Hunyadi János eredetéről – történelmi táncjáték a Dévai Renaissance Együttes előadásában.
Helyszín: Bánffy-udvar

18:00 Gy. Szabó Béla-emlékkiállítás: Kultúrtörténeti barangolások – a kiállítást megnyitja: Ferenczy Miklós, a Gy. Szabó Béla-hagyaték gondozója. Házigazda: Buzogány Dezső
Helyszín: Erdélyi Református Múzeum

18:00 Fodor Sándor nyomában – az irodalmi beszélgetőest résztvevői: Sántha Attila író, Kuszálik Péter bibliográfus. Házi-gazda: Egyed Emese
Helyszín: Kolozsvár Társaság székhelye

18:00 Bácsfainé Hévizi Józsa (szerk.): Embermentés a vészkorszakban Magyarországon – ismeretterjesztő kiadvány a holo-kauszt-megemlékezésekhez című kötet bemutatója Gaál György művelődéstörténész és Kónya-Hamar Sándor közíró, politikus szerzők és a kötet szerkesztője jelenlétében.
Helyszín: Bocskai-ház, Óváry terem

18:00 „…függök ezen a zord élet-párkányon” – Bogdán Zsolt Ady-estje. Jegyvásárlás a színház pénztáránál vagy a biletmas-ter.ro oldalon.
Helyszín: Kolozsvári Állami Magyar Színház Stúdió

18:00 Borkóstoló: bemutatkozik Balla Géza – Ménes, Arad-Hegyalja
Helyszín: Apáczai Csere János Elméleti Líceum, díszterem

18:30–23:00 Gyermekparkoló
Helyszín: Szent Mihály-plébánia

19:00 Gy. Dávid Gyula: Pákei Lajos hagyatéka című kötetének bemutatója. A kötetet bemutatja Kovács András művészettör-ténész.
Helyszín: Vallásszabadság Háza

19:00 A Kolozsvári Magyar Filmnapok megnyitója: bográcsgulyás. Főszakács: Kondrát Tibor
Helyszín: Tranzit Ház

19:00 A Szentegyházi Gyermekfilharmónia koncertje. Vezényel: Haáz Sándor
Helyszín: Főtér, nagyszínpad

20:00 A Kolozsvári Magyar Filmnapok megnyitója: KIMÉRA koncert (Horváth Hanna – vokál, microkorg, Láng Dániel – dobok, Visky Péter – gitár)
Helyszín: Tranzit Ház

20:30 Várkonyi Mátyás – Béres Attila: Egri csillagok
Helyszín: Főtér, nagyszínpad

21:00 A Kolozsvári Magyar Filmnapok megnyitója: Koncert erdélyi zeneszerzők ütőszenéjéből. Előadók: Pablo Valarezo (Ecuador) & Mircea Ardeleanu (Kolozsvár). Az előadás a REZONANCIÁK / Pas á pas / Újzenei koncertsorozat része.
Helyszín: Tranzit Ház

22:00 A Kolozsvári Magyar Filmnapok megnyitója: 10 éves a Kolozsvári Magyar Filmnapok. Animációk, rövidfilmek, kísérleti videók – retrospektív válogatás
Helyszín: Tranzit Ház

23:00 sZempöl Offchestra koncert
Helyszín: Bánffy-udvar

00:30 Afterparty DJ Matheusszal

01:00 21. Szent István-napi Néptánctalálkozó: táncház, mulatság
Helyszín: Heltai FolkCenter

KEDD – AUGUSZTUS 20.
10:00 Házsongárdi séta
10:00 Szentimrei Jenő nyomában – Szabó Zsolt vetítettképes előadása, majd rövid séta a Majális utca 62. és Erzsébet út 45. közötti útvonalon: 4 lakás, 7 szerkesztőség és 4 intézmény helyszínének meglátogatása.
Helyszín: Bocskai-ház, Óváry terem

11:00 Magyar népmesék válogatás (70 perc), magyar animációs film
Helyszín: Sapientia EMTE Kolozsvári Kar, Hunyadi Mátyás díszterem

11:00 Egyed Emese, Láng Orsolya: Vasárnap. Versek játék közben – könyvbemutató a szerzők jelenlétében. A kötetet bemu-tatja Kali Ágnes.
Helyszín: Bánffy-palota, Tonitza terem

11:00 A kolozsvári Szent Mihály-templom középkori falfestményei – Jánó Mihály művészettörténész vetítettképes előadása. Makay Dorottya a Szent Mihály-templom helyreállítási munkálatairól számol be.
Helyszín: Szent Mihály-plébánia Nőszövetségének díszterme

11:00 Kuncz Aladár Összegyűjtött Munkái V. kötet – könyvbemutató. A kötetről beszélgetnek: Juhász Andrea és Filep Tamás Gusztáv, illetve a társkiadók: Boka László és H. Szabó Gyula.
Helyszín: Bocskai-ház, Óváry terem

11:00 Urbanizáció és környezetszennyezés: A helységkarbantartástól az urbanizmusig – Elkán György műépítész előadása.
Helyszín: EME-székház

11:00 Magyar nyelvű tárlatvezetés a Létformák hármas határban
Szervező/Helyszín: Kolozsvári Művészeti Múzeum

11:00 A biedermeier típusú romantikus szellem a Kolozsvári Művészeti Múzeum festménygyűjteményében – Alexandra Sârbu muzeológus tárlatvezetése román nyelven.
Helyszín: Bánffy-palota / Művészeti Múzeum

11:00 Román nyelvű tárlatvezetés az ENTM időszakos kiállításain: Bőségszaru. Luxus az erdélyi nemesi világban (Diana Varga és Ioana Gruiță); Nagy erdélyi fényképészek (XIX-XX. század); Szervező/Helyszín: Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum

12:00 Urbanizáció és környezetszennyezés: Urbanizáció és zöldterületek;
Helyszín: EME-székház

12:00–12:30 Déli orgonamuzsika – előadó: Sógor Sámuel
Helyszín: Farkas utcai református templom

12:00–13:00 Nemzetközi Tánckavalkád Kolozsvár Főterén – a 21. Szent István-napi Néptánctalálkozón részt vevő együttesek bemutatkozása.
Helyszín: Főtér

13:00 Balázs Ádám: Egy angol úr Erdélyből. Balázs Samu életútja című könyvéről a szerzővel, Balázs Ádám diplomatával és publicistával beszélget Laczkó Vass Róbert színművész.
Helyszín: Vallásszabadság Háza

13:00 Magyar nyelvű tárlatvezetés az ENTM időszakos kiállításain: Bőségszaru. Luxus az erdélyi nemesi világban (Demjén Andrea); Nagy erdélyi fényképészek (XIX-XX. század); Orbán Balázs: Utazás Keleten (Mitu Melinda)
Szervező/Helyszín: Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum

13:00 Román nyelvű tárlatvezetés a Létformák hármas határban – Károly Zöld Gyöngyi textil- és vizuális művész, Kolozsi Tibor és Gergely Zoltán szobrászművészek közös kiállításán. Vezető: Iakob Attila kurátor
Szervező/Helyszín: Kolozsvári Művészeti Múzeum

13:00 First Cut: válogatás a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Filmművészet, fotóművészet, média szakos hallgató-inak filmjeiből (2019, 100 perc).
Helyszín: Sapientia EMTE Kolozsvári Kar, Hunyadi Mátyás díszterem

14:00 Nem csak állatszobrász – ifj. Vastagh György-emlékkiállítás – Matits Ferenc művészettörténész magyar nyelvű tárlat-vezetése.
Helyszín: Törökvágási református templom, Gyülekezeti ház

14:00–16:00 3. Heltai FolkNapok: Bahorka Társulat: Vásárfia – századfordulós vásári komédia; a diószegi (Felvidék) Dió héj Citerazenekar koncertje; előadás, hangszerbemutó, gyerektáncház a Bahorka Társulat közreműködésével; kézmű-vesház a Szarkaláb Néptáncegyüttes tagjaival.
Helyszín: Heltai FolkCenter

15:00 Vívók, iringálók, velocipédek: kolozsvári sportélet a múltban. Sétavezetők: Barazsuly Viktória Adrienn és Újvári Dorottya
Találkozási pont: Biasini Szálló előtt (Avram Iancu / volt Petőfi utca 20.)
Szervező: Korzo Egyesület

15:00 Zágoni Balázs: A püspök reggelije (2018, 53 perc), dokumentumfilm.
Csibi László: Nussbaum 95736 (2017, 52 perc), dokumentumfilm.
Helyszín: Sapientia EMTE Kolozsvári Kar, Hunyadi Mátyás díszterem

16:00 Rendszerváltás 30: Evangélium a vörös csillag árnyékában – egyházi élet az államhatalom fogságában – a kerekasztal-beszélgetés meghívottjai: Juhász Tamás, Kovács István, Molnár János, Nagy Mihály Zoltán. Házigazda: Farkas Emőd
Helyszín: Vallásszabadság Háza

16:00 Vezetett séta a bonchidai Bánffy-kastélyban – indulás a kapuépülettől
Helyszín: Bonchidai Bánffy-kastély

16:45 A magyar függetlenségért 1848–1849 – a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum összeállította kiállítás megnyitója.
Helyszín: Sapientia EMTE Kolozsvári Kara, emeleti előtér

16:45 A korzózás művészete: Gyere, és korzózz velünk a Főtéren! – Fertőszögi Péter művészettörténész, a BÁV művészeti igazgatójának előadása.
Helyszín: Rhédey Café (pince)

17:00 Szőcs Margit: Boldizsár a repülő meseszőnyegen és Markus Majalouma: Apa, menjünk gombászni! – kettős gyermek-könyv-bemutató. Szőcs Margit szerzővel, Márton Éva illusztrátorral és Jankó Szép Yvette fordítóval Rostás-Péter Emese beszélget.
Helyszín: Koffer könyves kávézó

17:00 Szent István-napi búcsú a Donát úti Szent István-templomban. A búcsú keretében a Szolnok város adományozta Kár-pát-medence kenyere megszentelése és megszegése
Helyszín: Donát úti Szent István-templom

17:00 Henrik Ibsen: Nóra. A Kolozsvári Állami Magyar Színház előadása. Rendező: Nagy Botond. Jegyvásárlás a színház pénztáránál vagy a biletmaster.ro oldalon
Helyszín: Kolozsvári Állami Magyar Színház Stúdió

17:00 25 éves a Györkös MányiAlbert Emlékház – jubileumi rendezvény. Kerekasztal-beszélgetés; résztvevők: dr. Széman Péter, az EMKE országos elnöke, Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés havilap főszerkesztője, az EMKE volt elnöke, a GyMAE Egyesület alapító elnöke és Kós Katalin, a GyMAE vezetője; a beszélgetést Benkő Levente, a Művelődés havi-lap szerkesztője moderálja. Vetítésre kerül a Györkös-házról készült friss dokumentumfilm, valamint megtekinthető a Györkös Mányi Albert festményeiből válogatott újabb kiállítás.
Helyszín: Györkös Mányi Albert Emlékház.

17:00 Régészet és műemlékvédelem – Csók Zsolt régész (Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum) előadása.
Helyszín: Planetárium Café

17:00 Magyar Egészség Napok: Gyógynövényekkel az egészségért – Szabó György, Gyuri bácsi a bükki füvesember elő-adása.
Helyszín: Báthory István Elméleti Líceum díszterme

17:00–18:30 Kerekes Imre keleti harcművészetek oktató: Önvédelem gyermekeknek, I. rész (tornaruha, tornacipő javasolt)
Helyszín: Báthory István Elméleti Líceum kicsi épületének tornaterme

17:00 Kárpáti György Mór: Guerilla (2019, 86 perc), játékfilm. A film 12 éven aluliak számára nem ajánlott.
Helyszín: Sapientia EMTE Kolozsvári Kar, Hunyadi Mátyás díszterem

17:00 Kolozsvári Filmes Műhelyek: Minimum Party – „The Best Of”. Válogatás a Minimum Party összfilmterméséből, 90’ Beszélgetés. Meghívottak: Lőrincz Ildikó, Molnár István, Schneider Tibor.
Helyszín: Tranzit Ház

17:00 Földes Mária: A séta – monodráma Havas Judit előadásában. Az előadás házigazdája Szabó Zsolt.
Helyszín: Kolozsvár Társaság székhelye

17:00 Színészek zenekarban: Szigligeti Band koncert (Szigligeti Színház, Nagyvárad)
Helyszín: Bánffy-udvar

17:00 A Borutca megnyitója
Helyszín: Fogoly utca

18:00 Boldizsár a papíríveken – kiállításmegnyitó Márton Éva illusztrációiból
Helyszín: Koffer könyves kávézó

18:00 Szentes Zágon • SOLO • never alone festészeti kiállítás megnyitója
Szervező / Helyszín: L’autre Cafe

18:00 Borkóstoló: bemutatkozik Szilágyi László – Gizella Pince, Tokaj
Szervező: Borvadász Társaság, Kincses Kolozsvár Egyesület
Helyszín: Apáczai Csere János Elméleti Líceum díszterme

18:15 21. Szent István-napi Néptánctalálkozó – Népviseleti felvonulás Kolozsvár belvárosában. Útvonal: Heltai Alapítvány székhelye – Béke (Szent György) tér – Jókai utca – Főtér – Nagyszínpad
Szervező: SzINT Kulturális Egyesület

18:30 Színészek zenekarban: Actor’s Dzsem Session-koncert (Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely).
Szervező: Kincses Kolozsvár Egyesület, KMN Egyesület
Helyszín: Bánffy-udvar

18:30–23:00 Gyermekparkoló
Helyszín: Szent Mihály-plébánia

19:00 21. Szent István-napi Néptánctalálkozó: Kolozsvári nemzetközi néptáncgála
Helyszín: Főtér, nagyszínpad

19:00 Gálaest a nemzeti ünnep alkalmából
Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa és a Kincses Kolozsvár Egyesület szervezésében. Díszvendég: Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Ünnepi hangverseny a Határon Túli Zenészek Szimfonikus Zenekara és a Purcell Kórus előadásában. Műsoron: Felix Mendessohn-Bartoldy (1809–1847): Paulus Op. 36. Közreműködők: Kovács Ágnes (szoprán), Balogh Eszter (alt), Me-gyesi Zoltán (tenor), Najbauer Lóránt (basszus). Vezényel: Vashegyi György. Szervezők: Sysart Kft. Orfeo Zenei Ala-pítványa, Kincses Kolozsvár Egyesület, Artist Office
Helyszín: Egyetemiek Háza

19:00 Kolozsvári alkotók dokumentumfilmjei
Schneider Tibor: Hazakeresők – svábok, csángók úton. 2001, 51’
Helyszín: Tranzit Ház

20:00 Kolozsvár és kolozsváriak dokumentumfilmekben
Radó Gyula: A séta.
Helyszín: Tranzit Ház

20:00 Színészek zenekarban: Tesztoszteron Zenei Alakulat koncertje (Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy)
Helyszín: Bánffy-udvar

21:30 Színészek zenekarban: A Grund – Vígszínházi Fiúzenekar koncertje (Vígszínház, Budapest)
Szervező: Kincses Kolozsvár Egyesület, KMN Egyesület
Helyszín: Bánffy-udvar

22:00 Kolozsvári Filmes Műhelyek / 25 éves a Video Pontes
Helyszín: Tranzit Ház

23:00 Sláger Party. Hangulatfelelős: DJ NRB
Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház

24:00 21. Szent István-napi Néptánctalálkozó: táncház, mulatság
Helyszín: Heltai FolkCenter

24:00 Színészek zenekarban: Loose Neckties Society-koncert (Kolozsvári Állami Magyar Színház)
Helyszín: Bánffy-udvar

01:30 Afterparty DJ Matheusszal
Helyszín: Bánffy-udvar

SZERDA – AUGUSZTUS 21.
10:00 Házsongárdi séta. Az angol nyelvű sétát vezeti: Sipos Dávid, a Házsongárd Alapítvány titkára. Találkozás a temető bejá-ratánál.
Szervező: Házsongárd Alapítvány

10:00 Paget János Kolozsvárja – vetítettképes előadás Paget János életének kolozsvári helyszíneiről
Helyszín: Bocskai-ház, Óváry terem

10:00–14:00 Látványos kémiakísérletek a BBTE Magyar Kémiai és Vegyészmérnöki Intézetének szervezésében.
Szervező: BBTE Magyar Kémia és Vegyészmérnöki Intézet
Helyszín: Múzeumok sétánya

10:00–16:00 Logikai játékok és robotikai bemutatók a Farkas Gyula Egyesület a Matematikáért és Informatikáért sátrában.
Szervező: Babeș–Bolyai Tudományegyetem
Helyszín: Múzeumok sétánya

10:30 Magyar Egészség Napok: Acro-Yoga gyakorlati foglalkozás Moscu Katalin jógaoktatóval.
Helyszín: Báthory István Elméleti Líceum, 11-es terem

11:00 Román nyelvű tárlatvezetés a Kortárs szentendrei képzőművészek kiállításon. Vezető: Iakob Attila kurátor
Szervező/Helyszín: Kolozsvári Művészeti Múzeum

11:00 A biedermeier típusú romantikus szellem a Kolozsvári Művészeti Múzeum festménygyűjteményében
Helyszín: Bánffy-palota / Művészeti Múzeum

11:00 Kerekítő baba-mama foglalkozás Csatári Erikával
Szervező/Helyszín: Mikó óvoda

11:00 Magyar Pásztorkutyák Napja: Magyar pásztorkutyafajták felvonulása a Farkas utcában

11:00 Dargay Attila: Szaffi (1985, 77 perc), magyar animációs film
Helyszín: Sapientia EMTE Kolozsvári Kar, Hunyadi Mátyás díszterem

11:00 A gazdasági tanintézettől az agrártudományi és állatorvosi egyetemig
Helyszín: EME-székház

11:00 Magyar nyelvű tárlatvezetés az ENTM időszakos kiállításain: Bőségszaru. Luxus az erdélyi nemesi világban (Demjén Andrea); Nagy erdélyi fényképészek (XIX-XX. század); Orbán Balázs: Utazás Keleten (Mitu Melinda).
Szervező/Helyszín: Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum

11:00–12:00 Farkas utca-tánc – néptáncbemutatók és táncház
Helyszín: Farkas utcai színpad

11:00–14:00 Ismerd meg a tejfesték csodálatos világát – alkotóműhely.
Helyszín: Planetárium Café

11:20 Magyar Pásztorkutyák Napja: Fajtabemutató – a puli.
Helyszín: Romkert

11:40 Magyar Pásztorkutyák Napja: Fajtabemutató – a komondor.
Helyszín: Romkert

12:00 Magyar Pásztorkutyák Napja: Fajtabemutató – a mudi.
Helyszín: Romkert

12:00 Benedek Elek világa – kiállításmegnyitó.
Helyszín: Akadémiai Könyvtár

12:00 Ifjúságkutatások Erdélyben.
Helyszín: BBTE-sátor (Farkas utca)

12:00 Meghaló egyház. Újjászülető egyház
Helyszín: 1568 Sátor (Farkas utca)

12:00–12:30 Déli orgonamuzsika – előadó: Boldizsár Katalin
Szervező: Kolozsvár-belvárosi Református Egyházközség, Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium
Helyszín: Farkas utcai református templom

12:00–17:00 Vetítés a Babeș–Bolyai Tudományegyetem fotó, film és média szakos diákjainak filmjeibőlSzervező: BBTE Film és Média szak
Helyszín: Színház és Televízió Kar székhelye, II. em., 43-as terem

12:20 Magyar Pásztorkutyák Napja: Fajtabemutató – a kuvasz.
Helyszín: Romkert

12:40 Magyar Pásztorkutyák Napja: Fajtabemutató – a pumi.
Helyszín: Romkert

13:00 Magyar Pásztorkutyák Napja: Fajtabemutató – a sinka
Helyszín: Romkert

13:00 Magyar nyelvű tárlatvezetés a Kortárs szentendrei képzőművészek kiállításon. Vezető: Iakob Attila kurátor
Szervező/Helyszín: Kolozsvári Művészeti Múzeum

13:00 Simó Ibolya: Monyó és Baba (2017, 52 perc), dokumentumfilm
Simó Ibolya: Tomi, Ervin és az iskola (2015, 52 perc), dokumentumfilm
Szervezők: Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, Kin-cses Kolozsvár Egyesület
Helyszín: Sapientia EMTE Kolozsvári Kar, Hunyadi Mátyás díszterem

13:00 A REFO-sátor megnyitója; áhitat. Énekel Domschy Mercédesz, kíséri
Péntek Attila.
Szervező: Erdélyi Református Egyházkerület
Helyszín: REFO-sátor (Farkas utca)

13:00 Román nyelvű tárlatvezetés az ENTM időszakos kiállításain: Bőségszaru. Luxus az erdélyi nemesi világban (Diana Varga és Ioana Gruiță); Nagy erdélyi fényképészek (XIX-XX. század); Orbán Balázs: Utazás Keleten (Mitu Melinda).
Szervező/Helyszín: Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum

13:20 Magyar Pásztorkutyák Napja: Fajtabemutató – a májzli avagy a német kopasz puli
Helyszín: Romkert

13:40 Magyar Pásztorkutyák Napja: új fajta kialakulása a Hortobágyon – a szőrös.
Helyszín: Romkert

14:00 Ars Sacra Claudiopolitana – Nagy Emőke román nyelvű tárlatvezetése a kolozsvári Szent Mihály-plébánia egyházmű-vészeti kiállításán.
Szervező: Szent Mihály-plébánia
Helyszín: Szentegyház utca 4. szám

14:00 Magyar Pásztorkutyák Napja: Fajtabemutató – a székely csángó kalibakuty
Helyszín: Romkert

14:00 Kettős megközelítés: Karácsony Benő. Házigazda: Egyed Emese
Gudor Kund Botond történész: Karácsony Benő Gyulafehérvárt.
Helyszín: EME-székház

14:00 Versbe illő találkozás – interaktív verses műhely.
Helyszín: Györkös Mányi Albert Emlékház

14:00 Húzzuk be a fake-et! Az álhírek hálójába gabalyodva – Szász István Szilárd doktorandusz előadása (BBTE Hungaroló-giai Tudományok Doktori Iskola).
Szervező: Babeș–Bolyai Tudományegyetem
Helyszín: BBTE-sátor (Farkas utca)

14:00–16:00 3. Heltai FolkNapok
Helyszín: Heltai FolkCenter

14:30 Élő rádiós beszélgetés – az Agnus Rádió Keresztyén Élet rovatának kihelyezett adása.
Szervező: Erdélyi Református Egyházkerület
Helyszín: REFO-sátor (Farkas utca)

15:00 Nem csak állatszobrász – ifj. Vastagh György-emlékkiállítás – Matits Ferenc művészettörténész magyar nyelvű tárlat-vezetése.
Helyszín: Törökvágási református templom, Gyülekezeti ház

15:00 Isó M. Emese (szerk.): Lovagkirály – a könyvet bemutatják: Mezei Emese szerkesztő, Kollár Tibor és Jánó Mihály tanulmányszerzők.
Szervező: Iskola Alapítvány
Helyszín: Bocskai-ház, Óváry terem

15:00 Révész Bálint: Nagyi projekt (2018, 90 perc), dokumentumfilm. A film 12 éven aluliak számára nem ajánlott.
Helyszín: Sapientia EMTE Kolozsvári Kar, Hunyadi Mátyás díszerem

15:00 7-et egy csapásra – Tekergő meseösvény
Szervező: Tekergő Meseösvény Egyesület, Kriza János Néprajzi Társaság
Helyszín: Kriza János Néprajzi Társaság székháza

16:00 Rendszerváltás 30: Ilyenek voltunk… Rendszerváltás a fiatalabb generációk szemszögéből – a kerekasztal–beszélgetés meghívottjai: Gulyás Gergely, Schiffer András, Tonk Márton, Gergely Balázs. Házigazda: Rácz Norbert, Varga Szilvia
Szervezők: Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, Magyar Unitárius Egyház, Kincses Kolozsvár Egyesület, Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Helyszín: Vallásszabadság Háza

16:00 Dr. Kós Károly száz éve – emlékkiállítás megnyitója a 100 éve született néprajztudós tiszteletére. Kurátor: Tötszegi Tekla
Szervező: Erdélyi Néprajzi Múzeum
Helyszín: Erdélyi Néprajzi Múzeum

16:00 Dél-Erdély magyarsága, Déva vára árnyékában – az Apáczai Csere János Elméleti Líceum képzőművészeti tagozata diákjainak kiállítása a tanév folyamán készült, a helyszínen ihletődött alkotásokból. Kurátor: Székely Géza

Helyszín: Farkas utcai református templom kerengője

16:00 Magyar Pásztorkutyák Napja: A magyar pásztorkutyafajták múltja, jelene és jövőj
Helyszín: Romkert

16:00 Kreatív főzés és borbemutató
Szervező: Erdélyi Református Egyházkerület
Helyszín: REFO-sátor (Farkas utca)

16:00 Vezetett séta a bonchidai Bánffy-kastélyban – indulás a kapuépülettől
Szervező: Transylvania Trust Alapítvány
Helyszín: Bonchidai Bánffy-kastély

17:00 Pasztellvarázs – a Barabás Miklós Céh tagjainak kamarakiállítása
Szervező: Barabás Miklós Céh
Helyszín: Barabás Miklós Galéria
(Farkas utca)

17:00 Ditrói Ervin-szobor-avató: a Kolozsvári Művészeti Múzeum alapítójának és első igazgatójának mellszobra Ditrói Tamás szobrászművész alkotása.
Szervező: Kolozsvári Művészeti Múzeum
Helyszín: Bánffy-palota / Művészeti Múzeum

17:00 Románia 100. Írta és rendezte: Lovassy Cseh Tamás @elcsété
Szervező: Váróterem Projekt
Helyszín: ZUG Zone

17:00 Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola: Kendőzetlen feljegyzések Kolozsvárról
Szervező: Györkös Mányi Albert Emlékház, Balassi Intézet Magyar Kulturális Központ Sepsiszentgyörgy
Helyszín: Györkös Mányi Albert Emlékház

17:00 Ásványi nyersanyagok léte és használata Kolozsvárt és környékén az ó- és középkorban – Wanek Ferenc előadása.
Szervező: Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT)
Helyszín: EMT-székház

17:00–18.30 Kerekes Imre keleti harcművészetek oktató: Önvédelem gyermekeknek, II. rész (tornaruha, tornacipő javasolt)
Helyszín: Báthory István Elméleti Líceum kicsi épületének tornaterme

17:00 Magyar Egészség Napok: Acro-Yoga gyakorlati foglalkozás Moscu Katalin jógaoktatóval.
Helyszín: Báthory István Elméleti Líceum, 11-es terem

17:00 A Tűz csiholója. Versek és képek – Ady Endre halálának századik évfordulója alkalmából összeállított pódiumműsor és képzőművészeti kiállítás pedagógusok, képzőművészek és művészpedagógusok részvételével.
Helyszín: Apáczai Csere János Elméleti Líceum díszterme

17:00 Kántor Lajos-emlékkonferencia
Helyszín: Kolozsvár Társaság székhelye

17:00 15. Finnugor Kongresszus Kolozsváron – Plenáris előadás: Szabó Levente: A világirodalom mint diaszpóra az első nemzetközi összehasonlító irodalomtudományi lapban (Acta Comparationis Litterarum Universarum)
Helyszín: BBTE Bölcsészettudományi Kara / Marianum

17:00 Csuja László: Virágvölgy (2018, 83 perc), játékfilm. A film 16 éven aluliak számára nem ajánlott.
Helyszín: Sapientia EMTE Kolozsvári Kar, Hunyadi Mátyás díszterem

17:00 Miénk itt a tér(kép) – Kolozsvár történelmi utcaneveit és történeteit tartalmazó térkép bemutatása.
Szervező: Igen, tessék! Helyszín: Igen, tessék! sátor (Farkas utca)

17:00 Ifjúsági filmek: A 2018-as Kulturális Ifjúsági Filmnap (KIF) versenyfilmjei
Bokor Katalin: Elveszett ember – dokumentumfilm, 21’
Cebrat Szilárd: A Súgó – dokumentumfilm, 19’
Szabó Sámuel: Ai parcat ca un bou – kolozsvári parkolási kisokos, 8’
Szilágyi Róbert: Fehér tükör – művészfilm, 11’
Helyszín: Tranzit Ház

17:00 Karaván Együttes – gyermekkoncert
Helyszín: Farkas utcai színpad

17:00 Loyal koncert
Szervező: Kincses Kolozsvár Egyesület, KMN Egyesület
Helyszín: Bánffy-udvar

17:00 Adatvédelem 2020: GDPR bírságok, tanulságok és adatvédelmi trendek
Helyszín: K+ közösségi tér

17:00–20:00 Népzene erdélyi muzsikusokkal és kézműveskedés
Helyszín: Borutca

18:00 Plugor Sándor festő- és grafikusművész (1940–1999) emlékkiállításának a megnyitója.
Helyszín: Bánffy-palota / Művészeti Múzeum

18:00 Cseh Katalin: Tanerőtlen című könyvének bemutatója.
Helyszín: Koffer könyves kávézó

18:00 Zsigmond Ilka: Kolozsváros. Milyen város? Fedezd fel a középkori Kolozsvárt!
Helyszín: Bocskai-ház, Óváry terem

18:00 Temesvár 30. Rendszerváltók a rendszerváltásról – Deutsch Tamás EP-képviselővel Szilágyi Zsolt, az EMNP külügyi kabinetjének a vezetője beszélget
Szervező: EMNP–EMNT
Helyszín: Planetárium Café

18:00 Orgonatúra. A román nyelvű sétát vezeti: Györgyjakab Miklós. Találkozás a Farkas utcai templom előtt. Orgonán köz-reműködik: Sipos Lehel
Szervező: Kincses Kolozsvár Egyesület, KMN Egyesület

18:00 A Kolozsvár Filmműhely (KoFi) debütje
Házsongárdi séta – diákfilm, 7′, felirat nélkül
Deux chausettes romantiques – diákfilm, 4′, felirat nélkül
Szervező: Tranzit Alapítvány

18:00 Borkóstoló: Középpontban a bakator! Bemutatkozik a Bakator Szövetség – előadó Kovács Pál borszakíró
Helyszín: Apáczai Csere János Elméleti Líceum díszterme

18:30–23:00 Gyermekparkoló
Helyszín: Szent Mihály-plébánia

19:00 Nyári hangversenysorozat a Farkas utcai református templomban: kamarazene-hangverseny Potyó István (orgona) és Réman Zoltán (szaxofon) előadásában.
Helyszín: Farkas utcai református templom

19:00 William Shakespeare: A velencei kalmár. A Kolozsvári Állami Magyar Színház előadása. Rendező: Tompa Gábor.
Helyszín: Kolozsvári Állami Magyar Színház

19:00 Kolozsvári Filmes Műhelyek: 25 éves a Video Pontes
Maksay Ágnes – Marius Tabacu: Az utolsó maszek – dokumentumfilm Szilágyi Domokosról, 2007, 50’.
Helyszín: Tranzit Ház

19:00 Magyarnóta határok nélkül – fellépnek Vigh Ibolya, Gáspár Anni, Kolostyák Gyula, Farkas Rozika, és Maneszes Márton. Kíséri: Ifj. Sárközy Lajos és zenekara (Budapest)
Helyszín: Főtér, nagyszínpad

19:00 Teddy Queen koncert
Szervező: Kincses Kolozsvár Egyesület, KMN Egyesület
Helyszín: Farkas utcai színpad

20:00 In memoriam Egyed Péter
Helyszín: Tranzit Ház

20:30 4S Street-koncert
Helyszín: Farkas utcai színpad

21:00 Tamás Gábor-koncert
Helyszín: Főtér, nagyszínpad

21:00 Soronkívüli mellérendelő Horváth Andor emlékére. Vetítés és beszélgetés. Meghívottak: Selyem Zsuzsa, Serestély Za-lán, Szigeti Attila
Helyszín: Tranzit Ház

21:00 Braindogs – Tom Waits Tribute-koncert
Helyszín: Bánffy-udvar

22:00 Vizuális és auditív performansz: Kelsang Rinzing (Márkos Tamás), Márkos Albert: Being Elsewhere. Montage pho-tographique sonorisé. Kolozsvár–Budapest–London–Nottingham–Lisszabon
Kelsang Rinzing (Márkos Tamás) – képek, Bolcsó Bálint – élő elektronika, Márkos Albert – cselló.
Helyszín: Tranzit Ház

23:00 Bulga Room Party. Hangulatfelelős: Soulshaker és Hunay
Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház

23:00 21. Szent István-napi Néptánctalálkozó: táncház, mulatság
Helyszín: Heltai FolkCenter

23:30 Afterparty DJ Golyóval
Helyszín: Bánffy-udvar

CSÜTÖRTÖK – AUGUSZTUS 22.
10:00 15. Finnugor Írókongresszus Kolozsváron – A kongresszus ünnepélyes megnyitása
10:20 Üdvözlő beszédet mond Pusztay János, a Finnugor Írók Szövetségének elnöke
10:25 Plenáris előadás: Zoya Dudina Glushkova: Diaszpóra a mari irodalomban
11:00 Plenáris előadás: Blomqvist Tünde: Létezik-e svéd magyar irodalom? És ha nem, milyen formában?
13:00 Szekcióelőadás: Novák Anikó: Tolnai-Kunstkammer. Múzeumelméleti közelítés Tolnai Ottó műveihez
Szervező: Finnugor Írók Szövetsége, BBTE Bölcsészettudományi Kara
Helyszín: BBTE Bölcsészettudományi Kara / Marianum

10:00 Házsongárdi séta

10:00 Városnéző séta
10:00 BÁV – Művészet feketén-fehéren. Pop-up kiállítás kortárs magyar grafikusművészek alkotásaiból.
Helyszín: BÁV Galéria (Főtér 9. sz.)

10:00 Az erdélyi HANGYA mozgalom története – Horváth Zoltán előadása.

Helyszín: Orbán Balázs-sátor (Farkas utca)

10:00 Kávézz a pappal! – kötetlen beszélgetés reggeli kávézás közben a magyar történelmi egyházak lelkészeivel
Helyszín: REFO-sátor (Farkas utca)

10:00–11:00 Kokedámakészítés Nagy-László Kinga tájépítésszel.
Helyszín: Virágos Kolozsvár-sátor (Fogoly utca)

10:00–13:00 Találkozás a Kolozsvári Fogvédőkkel és a marosvásárhelyi Fogtündérekkel (a MOGYE diákjai).
Helyszín: Romkert

10:00–14:00 Látványos kémiakísérletek a BBTE Magyar Kémiai és Vegyészmérnöki Intézetének szervezésében.
Helyszín: Múzeumok sétánya

10:00–16:00 Logikai játékok és robotikai bemutatók a Farkas Gyula Egyesület a Matematikáért és Informatikáért sátrá-ban
Helyszín: Múzeumok sétánya

10:00–16:00 Interaktív természetismereti foglalkozások a BBTE Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet szervezésében
Helyszín: Állattani Múzeum időszakos kiállítócsarnoka, Állattani Múzeum és Vivárium (Mikó-kert)

10:00–17:00 A BBTE Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar kiadványainak bemutatása
Helyszín: Múzeumok sétánya

10:00–18:00 Óriás homokozó
Helyszín: Romkert

10:00–18:00 Kolozsváros memóriajáték
Helyszín: Romkert

10:00–18:00 Zoknilókészítés a Bóbita Játszóház szervezésében
Helyszín: Romkert

10:00–18:00 Mesekuckó – beiratkozás és könyvkölcsönzés
Helyszín: Romkert

10:00–18:00 Kalotaszegi gyöngyfűző workshop
Helyszín: Romkert

10:00–18.00 Az Emese Várispánság Népének középkori vásári forgataga: kézműves-foglalkozások, lovagi sátrak, íjászat, számszeríjászat, vívásoktatás gyermekeknek, reneszánsz kori népi és udvari játékok, hangszerkiállítás és -bemutató, élő históriás és népzene, vásári bábelőadások.
Helyszín: Romkert

10:30 Tea pontban ötkor! – Miért volt sokáig kiváltság a pontos idő ismerete? Milyen óracsoda segítette a Holdra szállást, az óceánok mélyének felkutatását vagy az autóversenyzést? Szongoth Gergely óraszakértő előadása.

11:00 A Mikó-kert lakói: grófok, tudósok és az Állattani Múzeum. Sétavezetők: Újvári Dorottya és Osváth Gergely. Talál-kozási pont: a Mikó-kert bejáratánál (Clinicilor / Mikó utca 5–7.)
Helyszín: BBTE Állattani Múzeum és a Mikó-kert

11:00 Babajelbeszéd – foglalkozás 6-18 hónapos babáknak. Vezeti: Deák Zsófia
Helyszín: Apáczai Csere János Elméleti Líceum, A08-as terem

11:00 Dargay Attila: Lúdas Matyi (1977, 75 perc), magyar animációs film
Helyszín: Sapientia EMTE Kolozsvári Kar, Hunyadi Mátyás díszterem

11:00 Urbanizáció és környezetszennyezés: Városi hulladékok. Kihívások és megoldások – Csavdári Alexandra vegyész előadása.
Szervező: EME Agrártudományi Szakosztály, EME Természettudományi Szakosztály
Helyszín: EME-székház

11:00 Gróf iktári Bethlen Zsuzsanna és szakácskönyve.
Helyszín: Bocskai-ház, Óváry terem

11:00 Kolozsvári magyar szakorvosok (nőgyógyász, urológus, neurológus, gyerekorvos) előadásai – a résztvevők kérdéseire is válaszolnak.
Helyszín: REFO-sátor (Farkas utca)

11:00 A biedermeier típusú romantikus szellem a Kolozsvári Művészeti Múzeum festménygyűjteményében – Alexandra Sârbu muzeológus tárlatvezetése román nyelven.
Helyszín: Bánffy-palota / Művészeti Múzeum

11:00 Román nyelvű tárlatvezetés a Plugor Sándor festő- és grafikusművész (1940-1999) emlékkiállításon. Vezető: Iakob Attila kurátor
Szervező/Helyszín: Kolozsvári Művészeti Múzeum

11:00 Kolozsvári magyar orvosok szakelőadásai (nőgyógyász, urológus, neurológus, gyerekorvos) előadásai – a résztvevők kérdéseire is válaszolnak.
Szervező: Erdélyi Református Egyházkerület
Helyszín: REFO-sátor (Farkas utca)

11:00–12:00 Farkas utca-tánc – néptáncbemutatók és táncház
Szervező: Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, Szarkaláb Néptáncegyüttes, SzINT Kulturális Egyesület, Hagyományok Háza Hálózat – Erdély
Helyszín: Farkas utcai színpad

11:00–14:00 Zenés műhelyek gyermekeknek – óránként 15-20 fős gyermekcsapatok indulnak.
Jelentkezni az instrumentor2010@gmail.com címen!
Szervező: InstruMentor Egyesület
Helyszín: Rhédey-ház (Jókai u. 2–4., I. em., 16., 17., 18. ajtó)

11:30–14:30: Kézműves-foglalkozás: kosárfonás Miklós Judit felvidéki kézművessel.
Szervező: EMKISZ, EMKE
Helyszín: EMKE–EMKISZ-sátor (Farkas utca)

12:00 Ellenségünk-e a radioaktivitás? Csernobiltól a klímakutatásig. A
Helyszín: BBTE-sátor (Farkas utca)

12:00 Magyar nyelvű vezetett séta a Vallásszabadság Házában
Szervező: Magyar Unitárius Egyház, Korzo Egyesület
Helyszín: Vallásszabadság Háza

12:00 Az egyház holnapja. A holnap egyháza –
Helyszín: 1568-sátor (Farkas utca)

12:00–12:30 Déli orgonamuzsika – előadó: Barna Cosmina
Helyszín: Farkas utcai református templom

12:30 Esztétika a marketingben – Plesa Róbert közgazdász előadása.

Helyszín: Orbán Balázs-sátor (Farkas utca)

13:00 Lukács Csaba: Ezredvégi emberkereskedelem – Gyökérkeresők (2018, 60 perc), dokumentumfilm. A film 16 éven aluliak számára nem ajánlott.

Helyszín: Sapientia EMTE Kolozsvári Kar, Hunyadi Mátyás díszterem

13:00–14:00 Tárlatvezetés a BBTE Állattani Múzeumában. A helyek száma korlátozott. Előzetes regisztráció az osvathger-gely@gmail.com e-mail címen.
Helyszín: BBTE Állattani Múzeum, Mikó-kert

13:00 Humanoid robotok a pszichológiában – a kerekasztal-beszélgetés
Helyszín: BBTE-sátor (Farkas utca)

13:00 Papírszínház a Mesekuckóban – Agnes De Lestrade: Bújócska
Szervező: Mesekuckó Közösségi Könyvkölcsönző
Helyszín: Romkert

13:00 Ady Endre: Ifjú szívekben élek s mindig tovább… – nyelvi-irodalmi társasjáték a költő műveiről.
Szervező: János Zsigmond Unitárius Kollégium
Helyszín: János Zsigmond Unitárius Kollégium

13:00–14:00 Kolozsvári Honfoglaló – interaktív kultúrtörténeti játék
Szervező: EMKISZ
Helyszín: EMKE–EMKISZ-sátor (Farkas utca)

13:30–14:30 Erdélyi kézműves mesterek, népművészeti tárgyalkotók és iparművészek bemutatkozása
Szervező: Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Erdélyi Kézmíves Céh Egyesület
Helyszín: EMNT–EMNP-programsátor (Farkas utca)

13:30–17:00 Ügyességi játékok
Szervező: Életfa Családsegítő Egyesület
Helyszín: Romkert

14:00 Nem csak állatszobrász – ifj. Vastagh György-emlékkiállítás – Matits Ferenc művészettörténész magyar nyelvű tárlat-vezetése.
Szervező: Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár, Kincses Kolozsvár Egyesület, Törökvágási Református Egyház-község
Helyszín: Törökvágási református templom, Gyülekezeti ház

14:00 Ars Sacra Claudiopolitana – Nagy Emőke magyar nyelvű tárlatvezetése a kolozsvári Szent Mihály-plébánia egyházmű-vészeti kiállításán.
Szervező: Szent Mihály-plébánia
Helyszín: Szentegyház utca 4. szám

14:00 Történelem az interneten – a kerekasztal-beszélgetés meghívottjai: Fodor János egyetemi tanársegéd, BBTE Történelem és Filozófia Kar, erdelyikronika.net; Ferenczi Szilárd erdelyikronika.net; Gál Zsófia doktorandusz, BBTE Történelem és Filozófia Kar, erdelyikronika.net; Fazakas László doktorandusz, erdelyikronika.net.
Szervező: Babeș–Bolyai Tudományegyetem
Helyszín: BBTE-sátor (Farkas utca)

14:00 Kényes kérdések. Cselekvő művészet –Kincses Réka rendezővel Egyed Emese beszélget.
Szervező: Interkulturali-THÉ Egyesület
Helyszín: Bocskai-ház, Óváry terem

14:00 Arany János: Toldi – nyelvi-irodalmi társasjáték
Helyszín: János Zsigmond Unitárius Kollégium

14:30 A középkor internete: A sokszorosított grafika története dióhéjban (fametszet, rézmetszet, rézkarc) – Fertőszögi Péter művészettörténész, a BÁV művészeti igazgatójának előadása. Művészeti gondolatébresztő fél órában a BÁV Aukciósház szakértőivel.
Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház

14:30 Tárlatvezetés a BBTE Állattani Múzeumában. A helyek száma korlátozott. Előzetes regisztráció az osvathger-gely@gmail.com e-mail címen.
Helyszín: BBTE Állattani Múzeum, Mikó-kert

14:30 Élő rádiós beszélgetés – az Agnus Rádió Keresztyén Élet rovatának kihelyezett adása.
Helyszín: REFO-sátor (Farkas utca)

14:30 Mit mondjak? Hogyan mondjam? A gyásztanácsadásról – Nagy Alpár Csaba, a BBTE Református Tanárképző és Zeneművészeti Kara oktatójának előadása.
Szervező: BBTE Református Tanárképző Kar
Helyszín: Farkas utcai református parókia imaterme

14:30–18:00 Kézműves-foglalkozás: fonalkarkötő készítése Kémenes Hajnallal székelyhodosi tanítónővel és Kémenes Teklá-val.
Szervező: EMKISZ, EMKE
Helyszín: EMKE–EMKISZ-sátor (Farkas utca)

15:00 Nagy Mihály Zoltán – Denisa Bodeanu: (Le)hallgatásra ítélve. Márton Áron püspök lehallgatási jegyzőkönyvei (1957–1960) – a könyvet a szerzők jelenlétében bemutatja: Bánkuti Gábor, a Bécsi Tudományegyetem, a BTK Történettudomá-nyi Intézet modernkori történeti tanszékének egyetemi docense, valamint Visky András, író, költő, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti igazgatója.
Szervező: Iskola Alapítvány
Helyszín: Szent Mihály-plébánia Nőszövetségének díszterme

15:00 Arany János: Toldi. Fordította Gelu Păteanu. Román nyelvű nyelvi-irodalmi társasjáték.
Szervező: János Zsigmond Unitárius Kollégium
Helyszín: János Zsigmond Unitárius Kollégium

15:00 Hímzések és motívumok a mezőségi és kalotaszegi hagyományőrzésben – Horváth Zoltán előadása.

Helyszín: Orbán Balázs-sátor (Farkas utca)

15:00 Vargyasi Levente: Tehenesek (2017, 51 perc), dokumentumfilm
Zámborszki Ákos: Szomszédaink a magyarok, Románia (2013, 52 perc), dokumentumfilm
Szervezők: Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, Kin-cses Kolozsvár Egyesület
Helyszín: Sapientia EMTE Kolozsvári Kar, Hunyadi Mátyás díszterem

15:00 Sikeres kistermelők: Fancsali Ernővel, az Aranyosszéki Gazdák Egyesületének ügyvezető elnökével Horváth Edit és -Király Erzsébet beszélget.
Szervező: Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Erdélyi Magyar Néppárt, Aranyosszéki Gazdák Egyesülete
Helyszín: EMNT–EMNP-programsátor (Farkas utca)

15:00 Élet-halál kérdés. Ki az irgalmas samaritánus? – Deák András SMURD-oktató előadása.
Szervező: Erdélyi Református Egyházkerület
Helyszín: REFO-sátor (Farkas utca)

16:00 A Tiszatáj folyóirat szerkesztőivel, Annus Gáborral, Orcsik Rolanddal és Tóth Ákossal Karácsonyi Zsolt beszélget.
Szervező: E-MIL
Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház

16:00 Kolozsvári vívás: A kolozsvári vívók és vívómesterek bicentenáriuma, 1818–2018 – vetítettképes könyvbemutató. Házi-gazdák: Guráth Béla és Uray Zoltán olimpikonok
Szervező: Kolozsvári Vívók Baráti Társasága
Helyszín: Vallásszabadság Háza

16:00 Kései magyar romantika hegedűre és zongorára – előadók: Zerkula György (hegedű) és Horváth Edit (zongora). Műsoron: Weiner Leó: hegedű- és zongoraszonáta Op.9 D-Dúr, Moderato, Vivace, Andante, Presto; Bartók Béla: I. Rap-szódia Sz 86., Moderato (Lassú), Allegro Moderato (Friss); Kodály Zoltán: Kállai kettős; Dohnányi Ernő: Andante rubato alla zingaresca; M. Ravel: Tzigane
Szervező: Kincses Kolozsvár Egyesület, KMN Egyesület
Helyszín: Redut / Erdélyi Néprajzi Múzeum

16:00 Nagyszeben, a dél-erdélyi határőr: HÍD a dél-erdélyi végvárban – Serfőző Levente, a nagyszebeni HÍD – Szebeni Ma-gyarok Egyesülete elnökének az előadása. Kovács Géza: Erdélyi városok, Nagyszeben – könyvbemutató. Dumitru Bu-drala: Nagyszeben 825 (2017, 26 perc) – filmvetítés.
Szervező: HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete, Kincses Kolozsvár Egyesület
Helyszín: Bocskai-ház, Óváry terem

16:00 A botanikus kert névtelen szobrának titka, avagy Gyarmathy Zsigáné gazdag életműve – Püsök Sarolta, a BBTE Református Tanárképző és Zeneművészeti Kara oktatójának előadása.
Szervező: BBTE Református Tanárképző Kar
Helyszín: Farkas utcai református templom

16:00 Fazekas Mihály: Lúdas Matyi – nyelvi-irodalmi társasjáték az elbeszélő költeményből.
Szervező: János Zsigmond Unitárius Kollégium
Helyszín: János Zsigmond Unitárius Kollégium

16:00 Sikeres kolozsvári vállalkozások: Az Insomnia Kávéház a művészi és a multikulturális párbeszéd helye – Márkos Tünde, Lőrincz Gyula, Szabó Krisztina és Alexandra Daneș képzőművész társalapítókkal beszélget Schwartz Róbert, az EMNT Kolozs megyei elnöke.
Szervezők: Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, L’autre Cafe (Ion Creangă 8)
Helyszín: EMNT–EMNP-programsátor (Farkas utca)

16:00 Történetesen a városban bemutató: Talpas Botond – elnök, Duduj Szilvia – kutatásvezető, Szilágyi-Kispista Ágota – projektmenedzser.
Szervező: Igen, tessék!
Helyszín: Igen, tessék! sátor (Farkas utca)

16:00 LoveYourBelly hasizom-regeneráló módszer ismertetése és állapotfelmérés
Szervező: Életfa Családsegítő Egyesület
Helyszín: Apáczai Csere János Elméleti Líceum, A08-as terem

16:00 Magyar Egészség Napok: Egészség és egyensúly, gyógynövényeink – Szőcs Katalin vegyészmérnök, kémiai szakíró előadása.
Helyszín: Báthory István Elméleti Líceum, 42-es terem

16:00 Vezetett séta a bonchidai Bánffy-kastélyban – indulás a kapuépülettől
Szervező: Transylvania Trust Alapítvány
Helyszín: Bonchidai Bánffy-kastély

16:30 7. Dribli Családi Focibajnokság: 4 fős csapatok vesznek részt, akik egy vagy több családból kerülnek ki. A csapatokat 2 felnőtt és 2 gyermek alkotja, 2 nő és 2 férfi.
Szervező: DRIBLI Erdélyi Gyerekfoci Klub
Helyszín: Gheorghe Șincai Elméleti Líceum, műfüves pálya

16:30 Zene, szó a Toldalagi–Korda-palotában – Haáz Bence és zenésztársai és a THÉ – Trupp Egyetemi irodalmi színpad tagjai előadásában. Házigazda: Egyed Emese
Szervező: EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya
Helyszín: Toldalagi–Korda-palota belső udvara (Ion I. C. Brătianu /Király u. 14. sz.), eső esetén az Egyetemiek Háza

16:30–17:30 Minden, amit a fűszernövényekről tudni kell. Beszélgetés Vitus Csaba hazai fűszernövény-termesztővel, aki válaszol a „hogyan válasszuk, hogyan ápoljuk, hogyan szaporítsuk, hogyan fogyasszuk” kérdésekre.
Szervező: Kolozsvári Városszépítő Egylet
Helyszín: Virágos Kolozsvár-sátor (Fogoly utca)

16:30–17:30 Varázsketyere – anyanyelvi csapatjáték
Szervező: Anyanyelvápolók Szövetsége, EMKE, Georgius Aranka Társaság
Helyszín: EMKE–EMKISZ-sátor (Farkas utca)

17:00 A barokk Kolozsváron – kiállításmegnyitó. Kurátorok: Horváth László és László Miklós fotóművészek.
Szervező: Kolozsvár Társaság, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa
Helyszín: Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, előtér

17:00 Mesetekergő – élménypedagógiás játék és zene
Szervező: Életfa Családsegítő Egyesület
Helyszín: Báthory István Elméleti Líceum kicsi épületének tornaterme

17:00 Vajda Anna Noémi Hámozottak és Döme Barbara Nők a cekkerben című novelláskötetéről Serestély Zalán beszélget a szerzőkkel.
Szervező: E-MIL
Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház

17:00 A teleírt Kolozsvár. Az utca mint üzenőfal – Jakab Albert Zsolt, Keszeg Vilmos és Molnár Bea előadása.
Szervező: EME, Kriza János Néprajzi Társaság
Helyszín: EME-székház

17:00 Rendszerváltás 30: Szemtanúk és szereplők – a kerekasztal-beszélgetés meghívottjai: Tőkés László, Németh Zsolt, Gróh Gáspár, Kulin Ferenc, Lezsák Sándor, Szent-Iványi István. Házigazda: Gulyás István. Filmbejátszások: korabeli felvételeit és az MTVA archív anyagait kommentálja Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány elnöke.
Szervezők: Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, Magyar Unitárius Egyház, Kincses Kolozsvár Egyesület, Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Helyszín: Sapientia EMTE Kolozsvári Kar, Hunyadi Mátyás díszterem

17:00 Nyitott szemmel: Hétmérföldes kamera – a beszélgetősorozat nyári különkiadásának meghívottja dr. Fodor István főorvos, házigazdája Laczkó Vass Róbert. A rendezvény keretében sor kerül a Nyitott szemmel c. könyvsorozat 5. kötet-ének bemutatására is.
Szervező: Györkös Mányi Albert Emlékház
Helyszín: Györkös Mányi Albert Emlékház

17:00 A termelőtől a vásárlóhoz – rövid élelmiszerláncok Erdélyben. Beszélgetés Fancsali Ernővel, a Bejön a vidék ötlet-gazdájával, és Laskovics Istvánnal az Érmelléki Gazdák Egyesületének falugazdászával.
Szervező: EMNP–EMNT
Helyszín: Planetárium-udvar

17:00 Mátyás kori és reneszánsz építészet Kolozsváron – a román nyelvű sétát vezeti: Pakó Klára művészettörténész, egye-temi oktató.
Szervező: A BBTE Magyar Történeti Intézete, Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány
Találkozási pont: Karolina tér, ferences templom előtt

17:00 Magyar Egészség Napok: Gyógyító konyha(kert) – Pásztor Krisztina levendula- és gyógynövénytermelő előadása.
Helyszín: Báthory István Elméleti Líceum, 42-es terem

17:00 Románia 100. Írta és rendezte: Lovassy Cseh Tamás @elcsété
Szervező: Váróterem Projekt
Helyszín: ZUG Zone (Traian utca 40–42. szám)

17:00 Laudate koncert
Szervező: Erdélyi Református Egyházkerület
Helyszín: REFO-sátor (Farkas utca)

17:00 Széltolók Együttes – gyermekkoncert
Szervező: Kincses Kolozsvár Egyesület, KMN Egyesület
Helyszín: Farkas utcai színpad

17:00 Kolozsvár és a romániai magyar tévézés: 50 éves a bukaresti Magyar Adás
Fischer István: Legalább Európát! – kisjátékfilm, 1972, 35’
Kovács Ildikó: Elfelejtett költészet – filmetűd, 1976, 22’30’’
Szervezők: Tranzit Alapítvány, Babeș–Bolyai Tudományegyetem – Színház és Televízió Kar, Filmtett, EMKISZ, Kolozs-vári Televízió – TVR Cluj, Minimum Party, Video Pontes, 50 éves a bukaresti Magyar Adás
Helyszín: Tranzit Ház

17:00 Szakszerda előadás-sorozat. Meghívott: Száraz Enikő mediátor
Szervező: Igen, tessék!
Helyszín: Igen, tessék! sátor (Farkas utca)

17:00–20:00 Népzene erdélyi muzsikusokkal és kézműveskedés
Szervező: Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, Szarkaláb Néptáncegyüttes, SzINT Kulturális Egyesület, Hagyományok Háza Hálózat – Erdély
Helyszín: Borutca

17:30 Neked nyolc? Nekünk ZÖLD! Mit tehet négy városi lány a környezetért? Beszélgetőtársak: a Nekünk ZÖLD! program ötletgazdái: Gergely Noémi, Pásztor Ágnes, Takács Júlia. Házigazda: Tamás Csilla
Szervező: EMKISZ
Helyszín: EMKE–EMKISZ-sátor (Farkas utca)

18:00 Kolozsváros – Balázs Imre József és Daray Erzsébet szerkesztette irodalmi kalauz bemutatója.
Szervező: Koinónia Könyvkiadó
Helyszín: Vallásszabadság Háza

18:00 Lövétei Lázár László Miféle harag című verseskötetéről beszélget a szerzővel Papp Attila Zsolt.
Szervező: E-MIL
Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház

18:00 Minden, amit tudni akartál a biztosításokról, de nem merted megkérdezni – Simpf Norbertnek, az Internetas Kft. ügyvezető igazgatójának előadása.
Szervező: RMKT
Helyszín: Bocskai-ház, Óváry terem

18:00 Kazinczy Ferenc erdélyi utazásának kolozsvári helyszínei – az Erdélyi levelek című útleírása nyomán Szabó Zsolt vezetésével végigjárjuk a megörökített helyszíneket a kincses városban.
Találkozási pont: infóstand, Főtér
Szervező: Szentimrei Alapítvány

18:00 Orgonatúra. A magyar nyelvű sétát vezeti: Sipos Dávid. Találkozás a Farkas utcai templom előtt. Orgonán közreműkö-dik: Sipos Lehel
Szervező: Kincses Kolozsvár Egyesület, KMN Egyesület

18:00 Magyar Egészség Napok: Hány krémes egészséges? – Leopold Erika cukrász, gasztroblogger előadása.
Helyszín: Báthory István Elméleti Líceum, 42-es terem

18:00 Kolozsvár és a romániai magyar tévézés: 50 éves a bukaresti Magyar Adás: Huszár Irma – Emil Lungu: Aurel Ciupe emlékezik, 1976, 44’
Szervezők: Tranzit Alapítvány, Babeș–Bolyai Tudományegyetem – Színház és Televízió Kar, Filmtett, EMKISZ, Kolozs-vári Televízió – TVR Cluj, Minimum Party, Video Pontes, 50 éves a bukaresti Magyar Adás
Helyszín: Tranzit Ház

18:00 Borkóstoló: bemutatkozik Málik Zoltán – Málik Pince, Badacsony
Szervező: Borvadász Társaság, Kincses Kolozsvár Egyesület
Helyszín: Apáczai Csere János Elméleti Líceum, díszterem

18:00–19.30 Kerekes Imre keleti harcművészetek oktató: Önvédelem gyermekeknek, III. rész (tornaruha, tornacipő javasolt)
Helyszín: Báthory István Elméleti Líceum kicsi épületének tornaterme

18:00 Szalóki Ági-sanzonest
Válogatás Karády Katalin, Edith Piaf és Amália Rodrigues ismert dalaiból.
Szervező: Kincses Kolozsvár Egyesület, KMN Egyesület
Helyszín: Bánffy-udvar

18:30–23:00 Gyermekparkoló
Szervező: Kincses Kolozsvár Egyesület, KMN Egyesület
Helyszín: Szent Mihály-plébánia

19:00 Kolozsvár és a romániai magyar tévézés: 50 éves a bukaresti Magyar Adás: Boros Zoltán: A 7EK, 2001, 50’
Szervezők: Tranzit Alapítvány, Babeș–Bolyai Tudományegyetem – Színház és Televízió Kar, Filmtett, EMKISZ, Kolozs-vári Televízió – TVR Cluj, Minimum Party, Video Pontes, 50 éves a bukaresti Magyar Adás
Helyszín: Tranzit Ház

19:00 USNK koncert
Szervező: Kincses Kolozsvár Egyesület, KMN Egyesület
Helyszín: Farkas utcai színpad

19:00 Szalonna és bandája & Ferenczi György és a Rackajam-koncert
Szervező: Kincses Kolozsvár Egyesület, KMN Egyesület
Helyszín: Főtér, nagyszínpad

20:00 Kolozsvár és a romániai magyar tévézés: 50 éves a bukaresti Magyar Adás – Kolozsvári TV
Beszélgetés a romániai magyar televíziózásról a bukaresti és a kolozsvári magyar adások egykori és jelenlegi munkatársa-ival.
Szervezők: Tranzit Alapítvány, Babeș–Bolyai Tudományegyetem – Színház és Televízió Kar, Filmtett, EMKISZ, Kolozs-vári Televízió – TVR Cluj, Minimum Party, Video Pontes, 50 éves a bukaresti Magyar Adás
Helyszín: Tranzit Ház

20:30 Operett Group Projekt: Operettvarázs
Szervező: Kincses Kolozsvár Egyesület, KMN Egyesület
Helyszín: Farkas utcai színpad

21:00 Quimby-koncert
Szervező: Kincses Kolozsvár Egyesület, KMN Egyesület
Helyszín: Főtér, nagyszínpad

21:00 Kolozsvár és a romániai magyar tévézés: 50 éves a bukaresti Magyar Adás – Kolozsvári TV
Csép Sándor: Kalandos társaság, avagy hóstáti ünnep- és hétköznapok, 1979–80, 2011, 55’
Szervezők: Tranzit Alapítvány, Babeș–Bolyai Tudományegyetem – Színház és Televízió Kar, Filmtett, EMKISZ, Kolozs-vári Televízió – TVR Cluj, Minimum Party, Video Pontes, 50 éves a bukaresti Magyar Adás
Helyszín: Tranzit Ház

22:00 Kolozsvár és a romániai magyar tévézés: 50 éves a bukaresti Magyar Adás – Kolozsvári TV
Ionuț Bujor, Adrian Baciu, Miklós Sándor, Orbán S. Katalin: 25 éves a Kolozsvári Magyar Adás, 2015, 42’
Szervezők: Tranzit Alapítvány, Babeș–Bolyai Tudományegyetem – Színház és Televízió Kar, Filmtett, EMKISZ, Kolozs-vári Televízió – TVR Cluj, Minimum Party, Video Pontes, 50 éves a bukaresti Magyar Adás
Helyszín: Tranzit Ház

22:00 ACUSTO KMN-Eklektika-Special. Zenei Performance: DJ Kusztos Attila
Szervező/ Helyszín: L’autre Cafe

23:00 Egy pici őrület. Hangulatfelelős: Pici, Hunay és Karaoke Modival
Szervező: Bulgakov Café
Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház

23:00 Blue Cold Jalapenos – Red Hot Chili Peppers tribute-zenekar
Szervező: Kincses Kolozsvár Egyesület, KMN Egyesület
Helyszín: Bánffy-udvar

00:30 Roadhouse party – felelevenítjük a ’90-es évek végi legendás bulikat az eredeti DJ-kel: Aka Salat Lehellel és Zöld Zsomborral
Szervező: Kincses Kolozsvár Egyesület, KMN Egyesület
Helyszín: Bánffy-udvar

PÉNTEK – AUGUSZTUS 23.
10:00 15. Finnugor Írókongresszus Kolozsváron
10:00 Plenáris előadás: Benő Attila: Műfordítás: a lehetetlenség lehetőségei
10:30 Plenáris előadás: M. Bodrogi Enikő: Diaszpóra, régió vagy irodalmilag teremtett világ? Bengt Pohjanen narratívái.
17:00 Plenáris előadás: Igor Gubaev: A mari nyelvű köztársasági Csolman folyóirat főszerkesztője
17:45 Pusztay János: Zárszó
Szervező: Finnugor Írók Szövetsége, BBTE Bölcsészettudományi Kara
Helyszín: BBTE Bölcsészettudományi Kara / Marianum

10:00 Özvegyek és (fél)árvák a kora újkori Magyarországon – Kiss Cyntia előadása.
Szervező: BBTE Magyar Történeti Intézet
Helyszín: BBTE Történeti Intézet, Pompiliu Teodor terem

10:00 A sport, ezen belül az ökölvívás helyzetének elemzése az erdélyi magyarság körében – Fazekas József és Hertz Jó-zsef közös előadása.

Helyszín: Orbán Balázs-sátor (Farkas utca)

10:00 Kávézz a pappal! – kötetlen beszélgetés reggeli kávézás közben a magyar történelmi egyházak lelkészeivel
Szervező: Erdélyi Református Egyházkerület
Helyszín: REFO-sátor (Farkas utca)

10:00–11:00 Virágdíszek készítése Nagy-László Kinga tájépítésszel.
Szervező: Kolozsvári Városszépítő Egylet
Helyszín: Virágos Kolozsvár-sátor (Fogoly utca)

10:00–11:00 Tárlatvezetés a BBTE Állattani Múzeumában. A helyek száma korlátozott. Előzetes regisztráció az osvathger-gely@gmail.com e-mail címen.
Szervező: Állattani Múzeum, BBTE Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet
Helyszín: BBTE Állattani Múzeum, Mikó-kert

10:00–13:00 Találkozás a Kolozsvári Fogvédőkkel és a marosvásárhelyi Fogtündérekkel (a MOGYE diákjai)
Szervező: Életfa Családsegítő Egyesület
Helyszín: Romkert

10:00–13.30 Ügyességi játékok
Szervező: Életfa Családsegítő Egyesület
Helyszín: Romkert

10:00–16:00 Logikai játékok és robotikai bemutatók a Farkas Gyula Egyesület a Matematikáért és Informatikáért sátrában
Szervező: Babeș–Bolyai Tudományegyetem
Helyszín: Múzeumok sétánya

10:00–16:00 Interaktív természetismereti foglalkozások a BBTE Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet szervezésében (Mikó-kert)

10:00–18:00 Óriás homokozó
Szervező: Mikó óvoda
Helyszín: Romkert

10:00–18:00 Mesekuckó – beiratkozás és könyvkölcsönzés
Szervező: Mesekuckó Közösségi Könyvkölcsönző
Helyszín: Romkert

10:00–18:00 Kalotaszegi gyöngyfűző workshop
Szervező: Áldás Népesség Egyesület
Helyszín: Romkert

10:00–18:00 Nyílt nap a Kolozsvári Magyar Történeti Intézetben
Helyszín: BBTE Magyar Történeti Intézete
Szervező: BBTE Magyar Történeti Intézete

10:00–18.00 Az Emese Várispánság Népének középkori vásári forgataga: kézműves-foglalkozások, lovagi sátrak, íjászat, számszeríjászat, vívásoktatás gyermekeknek, reneszánsz kori népi és udvari játékok, hangszerkiállítás és -bemutató, élő históriás és népzene, vásári bábelőadások.
Szervezők: Emese Park, Kincses Kolozsvár Egyesület, KMN Egyesület
Helyszín: Romkert

10:00–18:00 Kolozsváros memóriajáték
Szervező: Mikó óvoda
Helyszín: Romkert

10:30 Kávéházak, művészasztalok: Mulatságos történetek a boldog békeidőkből. Miért számítottak a kávéházak a művé-szeti élet központjának? – Fertőszögi Péter művészettörténész, a BÁV művészeti igazgatójának előadása.
Szervező: BÁV Amanet
Helyszín: Rhédey Café

11:00 Magyar szakosok V. találkozója. A nap folyamán évfolyam-találkozóknak, ismerkedős-csoportos megbeszéléseknek, szakmai műhelyeknek ad otthont a Marianum épülete.
Szervező: BBTE Bölcsészkarának Magyar Tagozata
Helyszín: BBTE Bölcsészettudományi Kara / Marianum

11:00 Dargay Attila: Erdők kapitánya (1988, 70 perc), magyar animációs film
Szervezők: Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, Kin-cses Kolozsvár Egyesület, Magyar Nemzeti Filmarchívum
Helyszín: Sapientia EMTE Kolozsvári Kar, Hunyadi Mátyás díszterem

11:00 Énekelj Kingricával és a félautomata zenedobozzal!
Szervező: Életfa Családsegítő Egyesület
Helyszín: Romkert

11:00 Babajelbeszéd – foglalkozás 6-18 hónapos babáknak. Vezeti: Deák Zsófia
Szervező: Életfa Családsegítő Egyesület
Helyszín: Apáczai Csere János Elméleti Líceum, A08-as terem

11:00 Mátyás kori és reneszánsz építészet Kolozsváron – a magyar nyelvű sétát vezeti: Fülöp Zsuzsánna művészettörténész.
Szervező: BBTE Magyar Történeti Intézetének Régészeti és Művészettörténeti Tanszéke, Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány
Találkozási pont: Karolina tér, ferences templom előtt

11:00 Magyar nyelvű tárlatvezetés a Plugor Sándor festő- és grafikusművész (1940-1999) emlékkiállításon. Vezető: Iakob Attila kurátor
Szervező/Helyszín: Kolozsvári Művészeti Múzeum

11:00 A biedermeier típusú romantikus szellem a Kolozsvári Művészeti Múzeum festménygyűjteményében – Alexandra Sârbu muzeológus tárlatvezetése román nyelven.
Szervező: Kolozsvári Művészeti Múzeum
Helyszín: Bánffy-palota / Művészeti Múzeum

11:00 Turizmus és kultúra – kerekasztal-beszélgetés a kulturális turizmus jelenéről és jövőjéről. A beszélgetést vezeti Rüsz-Fogarasi Enikő. Meghívottak: Török Emőke turisztikai szakember, Pozsonyi Márta (gasztrokultúra, slow food), Mol-nár-Kovács Zsolt egyetemi oktató, Kovács Zsolt egyetemi oktató
Szervező: BBTE Magyar Történeti Intézete
Helyszín: BBTE Magyar Történeti Intézete

11:00–12:00 Farkas utca-tánc – néptáncbemutatók és táncház
Szervező: Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, Szarkaláb Néptáncegyüttes, SzINT Kulturális Egyesület, Hagyományok Háza Hálózat – Erdély
Helyszín: Farkas utcai színpad

11:00–16:00 Interaktív fizikakísérletek
Szervező: BBTE Magyar Fizika Intézete
Helyszín: Múzeumok sétánya

11:30–14:30: Kézműves-foglalkozás: kosárfonás Miklós Judit felvidéki kézművessel.
Szervező: EMKISZ, EMKE
Helyszín: EMKE–EMKISZ-sátor (Farkas utca)

12:00 Látogatás a Kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtárba. A sétát vezeti: Gurka-Balla Ilona könyvtáros. Találkozás a Könyvtár előterében 11:55-kor
Szervező: BBTE Magyar Történeti Intézete
Helyszín: Kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtár

12:00 A Kellék filozófiai folyóirat Populizmus(ok) tematikus számának bemutatása. A kerekasztal-beszélgetés tagjai: Bakcsi Botond doktorandusz, BBTE Filozófiai Doktori Iskola; Bíró Noémi doktorandusz, BBTE Filozófiai Doktori Iskola
Szervező: Babeș–Bolyai Tudományegyetem
Helyszín: BBTE-sátor (Farkas utca)

12:00 A Notre Dame-i torony ára: Keresztény Európa? – az európai társadalom belső értékválsága. A kerekasztal–beszélgetés meghívottjai: Kerékgyártó Imola (Kolozsvár), Dávid István (Kolozsvár), Takó István (Kolozsvár), Vitus Bulbuk István (Kolozsvár). Moderátor: Rácz Norbert Zsolt
Helyszín: 1568 Sátor (Farkas utca)

12:00 Magyar és román nyelvű vezetett séta a Vallásszabadság Házában
Szervező: Magyar Unitárius Egyház, Korzo Egyesület
Helyszín: Vallásszabadság Háza

12:00 Metál-váltás. Rockzene a szocializmustól a rendszerváltás elejéig – Fodor János egyetemi tanár előadása.
Szervező: BBTE Magyar Történeti Intézete
Helyszín: BBTE Magyar Történeti Intézete, Pompiliu Teodor terem

12:00–12:30 Déli orgonamuzsika – előadó: Müller Márta
Szervező: Kolozsvár-belvárosi Református Egyházközség, Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium
Helyszín: Farkas utcai református templom

12:00 Tárlatvezetés a BBTE Állattani Múzeumában. A helyek száma korlátozott. Előzetes regisztráció az osvathger-gely@gmail.com e-mail címen.
Szervező: Állattani Múzeum, BBTE Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet
Helyszín: BBTE Állattani Múzeum, Mikó-kert

12:30 A tárgykultúra rejtélyei: különleges és elgondolkodtató tárgy funkciójának megfejtése
Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház

12:30–13:30 Erdélyi kézműves mesterek, népművészeti tárgyalkotók és iparművészek bemutatkozása.
Szervező: Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Erdélyi Kézmíves Céh Egyesület
Helyszín: EMNT–EMNP-programsátor (Farkas utca)

12:30 Kárpát-medencei turisztikai kerekasztal: a desztináció mértékadó fóruma – meghívottak: Bíró Zsolt és Petneházy Attila. Házigazda: Fodor Alpár

Helyszín: Orbán Balázs-sátor (Farkas utca)

13:00 Egykori sapientiás hallgatók új filmjei (2016–2018, 117 perc).
Helyszín: Sapientia EMTE Kolozsvári Kar, Hunyadi Mátyás díszterem

13:00 Papírszínház a Mesekuckóban – Visszajött a répa (kínai népmese, 3 éves kortól)
Szervező: Mesekuckó Közösségi Könyvkölcsönző
Helyszín: Romkert

13:00 Mi tartja majd életben a mesterséges intelligenciát?
Helyszín: BBTE-sátor (Farkas utca)

13:00 A Hunyadiak címereslevelei 1447–1489 (szerk. Avar Anton). A könyvet bemutatja: Rácz György
Szervező: BBTE Magyar Történeti Intézete
Helyszín: BBTE Magyar Történeti Intézete, Pompiliu Teodor terem

13:00 Könyvkötészet – Kurta Józsefnek, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet főkönyvtárosának előadása.
Helyszín: REFO-sátor (Farkas utca)

13:00–14:00 Kolozsvári Honfoglaló – interaktív kultúrtörténeti játék
Szervező: EMKISZ
Helyszín: EMKE–EMKISZ-sátor (Farkas utca)

13:30–17:00 Makramézás, karkötőbogozás a Bóbita Játszóházban
Szervező: Életfa Családsegítő Egyesület
Helyszín: Romkert

13:35 Hunyadi János címerei építészeti környezetben – Lupescu Radu egyetemi tanár előadása.
Szervező: BBTE Magyar Történeti Intézete
Helyszín: BBTE Magyar Történeti Intézete, Pompiliu Teodor terem

14:00 Nem csak állatszobrász – ifj. Vastagh György-emlékkiállítás
Helyszín: Törökvágási református templom, Gyülekezeti ház

14:00 Kolozsvár-szépítés – Balogh Márton docens, BBTE Közigazgatás és Közmenedzsment Intézet előadása a városfejlesztésről.
Szervező: Babeș–Bolyai Tudományegyetem
Helyszín: BBTE-sátor (Farkas utca)

14:00 Női bűnözés a 18. századi Kolozsváron
Helyszín: BBTE Magyar Történeti Intézete, Pompiliu Teodor terem

14:00 Borbély Zsolt Attila: Minden magyar felelős minden magyarért – a könyv bemutatóján a szerzővel beszélget Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt kül- és nemzetpolitikai irodájának a vezetője.
Szervező: Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Helyszín: EMNT–EMNP-programsátor (Farkas utca)

14:00 Látogatás a Kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtárba
Helyszín: Kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtár

14:00–19:00 KMN Donaton futóverseny – rajtcsomagátvétel
Szervező: Kincses Kolozsvár Egyesület, ORCA Egyesület
Helyszín: Donaton Versenyközpont (Farkas utca és Egyetem utca találkozásánál)

14:30 Tárlatvezetés a BBTE Állattani Múzeumában
Helyszín: BBTE Állattani Múzeum, Mikó-kert

14:30 Élő rádiós beszélgetés – az Agnus Rádió Keresztyén Élet rovatának kihelyezett adása.
Szervező: Erdélyi Református Egyházkerület
Helyszín: REFO -sátor (Farkas utca)

14:30–18:00 Kézműves-foglalkozás
Helyszín: EMKE–EMKISZ-sátor (Farkas utca)

15:00 A szocmodern két arca. A kolozsvári Györgyfalvi és Mărăști negyed – Pál Emese előadása.
Szervező: BBTE Magyar Történeti Intézete
Helyszín: BBTE Magyar Történeti Intézete, Pompiliu Teodor terem

15:00 Református püspökök és használati tárgyaik
Helyszín: REFO-sátor (Farkas utca)

15:00 Ki mondta, hogy a fiatalokat nem érdekli a politika?! –
Helyszín: Planetárium Café

15:00 Kolozs megye aktuális egészségügyi fejlesztéseiről – Keizer Róbert megyei tanácsos, egészségügyi szakbizottsági tag előadása.

Helyszín: Orbán Balázs-sátor (Farkas utca)

15:00 Pálos György: Let the dragon out (2018, 74 perc), dokumentumfilm. A film 16 éven aluliak számára nem ajánlott.
Helyszín: Sapientia EMTE Kolozsvári Kar, Hunyadi Mátyás díszterem

15:00 Írók városa. Tematikus 19. századi irodalomtörténeti séta T. Szabó Leventével. Találkozás a Szent Mihály-templom bejárta előtt.
Szervező: BBTE bölcsészkarának magyar tagozata

15:00–18:00 Találkozás a Kolozsvári Fogvédőkkel és a marosvásárhelyi Fogtündérekkel (a MOGYE diákjai).
Szervező: Életfa Családsegítő Egyesület
Helyszín: Romkert

15:30 Demkó Attila: Máglyatűz – a háború peremén – a kötetet a szerző jelenlétében bemutatja Borbély Zsolt Attila, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke.
Szervező: Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Helyszín: EMNT–EMNP–programsátor (Farkas utca)

16:00 Egyedül nehéz! A Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület tevékenységének bemutatása
Helyszín: EME-székház

16:00 Kolozsvár barokk emlékei – a magyar nyelvű sétát vezeti: Tóth Gödri Iringó művészettörténész.
Találkozási pont: infóstand, Főtér

16:00 Az elveszett magyar kubizmus – Barki Gergely előadása.
Helyszín: Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, rendezvényterem

16:00 Ünnep és emlékezés, 1989. augusztus 23. A XX. század emlékhelyei és rítusai – Lönhárt Tamás egyetemi tanár elő-adása.
Szervező: BBTE Magyar Történeti Intézete
Helyszín: BBTE Magyar Történeti Intézete, Pompiliu Teodor terem

16:00 V. Kolozsvári Erkel Ferenc Sakk-napok
Helyszín: János Zsigmond Unitárius Kollégium, Felvinczi György díszterem

16:00 Rendszerváltás 30: Szembenézés a múlttal – megtisztulási törekvések és átvilágítási eredmények Romániában 1989 után
Helyszín: Vallásszabadság Háza

16:00 Kangatraining-bemutató
Helyszín: Báthory István Elméleti Líceum udvara

16:00 Vezetett séta a bonchidai Bánffy-kastélyban – indulás a kapuépülettől
Szervező: Transylvania Trust Alapítvány
Helyszín: Bonchidai Bánffy-kastély

16:00 Csáky Zoltán: Nyomomban kék farkasok című kötetének bemutatója. Helyszín: Kolozsvár Társaság székháza

16:00–20:00 Teniszoktatás kicsiknek és nagyoknak. Oktató: Tóth Ildikó Ilona
Szervező: Tenszki Sportegyesület
Helyszín: Báthory István Elméleti Líceum udvara

16:30 Balázs Péter kiállításkatalógus-bemutató
Szervező: Művészeti Múzeum
Helyszín: Bánffy-palota / Művészeti Múzeum

16:30 Lehet-e kezelni a rák okát? – dr. Peták Istvánnak, az Oncompass Medicine vezető rákkutatójának az előadása.
Helyszín: Bocskai-ház, Óváry terem

16:30–17:30 A legfontosabb növényápolási tudnivalók – kérdések és válaszok Orbán Sándor növényvédővel, aki segít a nö-vénybetegségek felismerésében és kezelésében.
Szervező: Kolozsvári Városszépítő Egylet
Helyszín: Virágos Kolozsvár-sátor (Fogoly utca)

16:30–17:30 Anyanyelvi licit – csapatjáték
17:00 Történész Alumnus Találkozó
Helyszín: BBTE Magyar Történeti Intézetének udvara

17:00 Csender Leventével beszélget Demeter Zsuzsa
Szervező: E-MIL
Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház

17:00 Baglyok, szörnyek, mosolyok: emlékképek a Marianum történetéből. Találkozási pont: a Marianum bejárata (ma a BBTE Bölcsésztudományi Kara)

17:00 V. Kolozsvári Erkel Ferenc Sakk-napok: Sakkszimultán Erdős Viktor nagymesterrel.
Szervező: Traditio Transylvanica Alapítvány, Kincses Kolozsvár Egyesület
Helyszín: János Zsigmond Unitárius Kollégium, Felvinczi György díszterem

17:00 Ady Endre és a Nyolcak – Rockenbauer Zoltán előadása.
Helyszín: Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, rendezvényterem

17:00 Egy liberális arisztokrata – Bánffy Miklós nyílt titkai. Meghívott sétavezető: Daray Erzsébet.
Találkozási pont: Farkas utcai református templom

17:00 Irodalmi bölcsőink Romániában – Erdélyben
Helyszín: Octavian Goga Megyei Könyvtár – multikulturális részleg, Magyar sarok, nyugati szárny, III. em.

17:00 Betekintés a bonchidai Bánffy-kastély felújítási munkálataiba
Helyszín: Planetárium Café

17:00 A „békási varázsló”, Palocsay Rudolf kertje – Tompa Andrea íróval, egyetemi oktatóval, a Palocsay Rudolf életét megjelenítő Omerta kötet szerzőjével T. Veress Éva, a sorozat ötletgazdája beszélget. Közreműködik: Albert Júlia szín-művész
Szervező: Kolozsvár Társaság
Helyszín: Kolozsvár Társaság székhelye

17:00 BRVLG koncert
Szervező: Erdélyi Református Egyházkerület
Helyszín: REFO-sátor (Farkas utca)

17:00 Pálfi György: Az Úr hangja (2018, 108 perc), dráma. A film 16 éven aluliak számára nem ajánlott.
Helyszín: Sapientia EMTE Kolozsvári Kar, Hunyadi Mátyás díszterem

17:00 Kalotaszeg hangszeres tánczenéje – Könczei Csongor előadása. Muzsikál: Varga István Kiscsipás és zenekara
Helyszín: Heltai FolkCenter

17:00 6. Dribli Közéleti Focibajnokság
Helyszín: Gheorghe Șincai Elméleti Líceum, műfüves pálya

17:00 Szülésfelkészítő dióhéjban
Helyszín: Apáczai Csere János Elméleti Líceum, A08-as terem

17:00–20:00 Népzene erdélyi muzsikusokkal és kézműveskedés
Helyszín: Borutca

17:00 Kifli Zenekar – gyermekkoncert
Helyszín: Farkas utcai színpad

17:00 Kolozsvári Filmes Műhelyek / Filmtett – Duna Műhely / „The Best Of”
Válogatás a Filmtett alkotótábor összfilmterméséből, 90’.
Beszélgetés az alkotókkal. Meghívott: Jakab-Benke Nándor.
Szervezők: Tranzit Alapítvány, Babeș–Bolyai Tudományegyetem – Színház és Televízió Kar, Filmtett, EMKISZ, Kolozs-vári Televízió – TVR Cluj, Minimum Party, Video Pontes, 50 éves a bukaresti Magyar Adás
Helyszín: Tranzit Ház

17:00 Szakszerda előadás-sorozat. Meghívott: Szilágyi Karola dietetikus, táplálkozási szakértő.
Helyszín: Igen, tessék! sátor (Farkas utca)

17:30 Hogyan neveljünk műértő fiatalt? A képző- és iparművészetek megismertetése a huszonéves generációval. Beszélgető-társak: az Artwise művészcsoport alapítói: Bába István, Molnár István és Oláh Ildikó. A beszélgetést vezeti: Tamás Csilla
Helyszín: EMKE–EMKISZ-sátor (Farkas utca)

18:00 Péter László: Szabadság a hegyen – a szerzővel beszélget Boros Miklós sportújságíró.
Helyszín: Bocskai-ház, Óváry terem

18:00 Mesék Kolozsvárról beszélgetéssorozat: Lukács József román nyelvű előadása az 1695-ben Kolozsvárt kiadott Sza-kácsmesterségnek könyvecskéje román fordításáról.
Helyszín: Redut / Erdélyi Néprajzi Múzeum

18:00 Andrei Pleşu: Jézus példázatai. Az elmesélt igazság című könyvének bemutatója. Visky Bélával Mihály Emőke beszél-get.
Helyszín: Koffer könyves kávézó

18:00 Király Farkas Ha elfogy a fény című prózakötetéről beszélget a szerzővel Márton Evelin.
Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház

18:00–21:00 XI. Öregfiú – KEK Alumni Foci Kupa
Szervező: Tectum Egyesület, Erdély Ifjúsági és Sport Egyesület
Helyszín: Iuliu Haţieganu sportpark – műfüves focipálya

18:00 Orgonatúra.
Szervező: Kincses Kolozsvár Egyesület, KMN Egyesület

18:00 Borkóstoló: bemutatkozik Takler András – Takler Pince, Szekszárd
Helyszín: Apáczai Csere János Elméleti Líceum díszterme

18:00 Monyo Projekt koncert
Helyszín: Bánffy-udvar

18:30 Sárik Péter Trió x Beethoven dzsesszkoncert
Helyszín: Farkas utcai színpad

18:00–21:00 IV. KMN Amatőr kosárlabda-bajnokság
Helyszín: Iuliu Haţieganu sportpark, Gheorghe Roman terem

18:30–23:00 Gyermekparkoló
Szervező: Kincses Kolozsvár Egyesület, KMN Egyesület
Helyszín: Szent Mihály-plébánia

19:00 Ruzitska 150. – emlékhangverseny. Közreműködik a Szent Cecília kórus és zenekar.
Helyszín: Szentháromság (piarista) templom

19:00 Kolozsvári Filmes Műhelyek: 25 éves a Video Pontes. Beszélgetés. Meghívottak Maksay Ágnes és Marius Tabacu, a Video Pontes alapítói.
Maksay Ágnes: Száműzött pályakezdők – dokumentumfilm a magyartanárok kényszerkihelyezéséről a Ceaușescu–rendszer idejében, 2008, 4×25’
Szervezők: Tranzit Alapítvány, Babeș–Bolyai Tudományegyetem – Színház és Televízió Kar, Filmtett, EMKISZ, Kolozs-vári Televízió – TVR Cluj, Minimum Party, Video Pontes, 50 éves a bukaresti Magyar Adás
Helyszín: Tranzit Ház

19:00 Ladánybene 27 koncert
Szervező: Kincses Kolozsvár Egyesület, KMN Egyesület
Helyszín: Főtér, nagyszínpad

20:00 Noémo koncert
Szervező: Kincses Kolozsvár Egyesület, KMN Egyesület
Helyszín: Bánffy-udvar

21:00 Kolozsvári Filmes Műhelyek: Sapientia EMTE, Filmművészet, fotóművészet, média szak – „The Best Of” – Váloga-tás a „Sapi” összfilmtermésből, 90’. Beszélgetés az alkotókkal.
Szervezők: Tranzit Alapítvány, Babeș–Bolyai Tudományegyetem – Színház és Televízió Kar, Filmtett, EMKISZ, Kolozs-vári Televízió – TVR Cluj, Minimum Party, Video Pontes, 50 éves a bukaresti Magyar Adás
Helyszín: Tranzit Ház

21:00 Ákos-koncert
Szervező: Kincses Kolozsvár Egyesület, KMN Egyesület
Helyszín: Főtér, nagyszínpad

22:00 ACUSTO KMN-Eklektika-Special.
Zenei Performance: DJ Kusztos Attila
Szervező/ Helyszín: L’autre Cafe

23:00 Pénteki ereszd el a hajam buli! Hangulatfelelős: Czika, Hunay és Karaoke Modival
Szervező: Bulgakov Café
Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház

23:00 The Blackbirds – Beatles tribute-zenekar
Szervező: Kincses Kolozsvár Egyesület, KMN Egyesület
Helyszín: Bánffy-udvar

24:00 Afterparty DJ Minivel
Szervező: Kincses Kolozsvár Egyesület, KMN Egyesület
Helyszín: Bánffy-udvar

SZOMBAT – AUGUSZTUS 24.
8:00–9:45 KMN Donaton futóverseny – rajtcsomagátvétel
Szervező: Kincses Kolozsvár Egyesület, ORCA Egyesület
Helyszín: Donaton versenyközpont (Farkas utca és Egyetem utca találkozásánál)

9:00–14:00 Örömfőzés és ökörsütés. Szürkemarha-ökörsütés a Szomor Mintagazdaság felajánlásából.
Szervező: Kincses Kolozsvár Egyesület, KMN Egyesület
Helyszín: Apáczai Líceum udvara

9:00–9.50 Néprajzórák a Marianumban: A képlékeny hagyomány korszerű alakváltozatairól – Czégényi Dóra egyetemi adjunktus (BBTE, Magyar Néprajz és Antropológia Intézet) előadása.
Szervező: BBTE Magyar Irodalomtudományi Intézete, EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya
Helyszín: BBTE Bölcsészettudományi Kara / Marianum, Brassai terem

9.00–9.45 V. Kolozsvári Erkel Ferenc Sakk-napok: regisztráció az amatőr nyílt rapid sakkversenyre.
Szervező: Traditio Transylvanica Alapítvány, Kincses Kolozsvár Egyesület
Helyszín: János Zsigmond Unitárius Kollégium, Felvinczi György díszterem

9:30–17:30 VI. Crusaders Flag Football torna (felnőtt)
Szervező: Crusaders Kolozsvár Sport Klub, Tectum Egyesület, Erdély Ifjúsági és Sport Egyesület
Helyszín: Györgyfalvi sportbázis

9:30–17:30 III. Crusaders Flag Football torna (ifi)
Szervező: Crusaders Kolozsvár Sport Klub, Tectum Egyesület, Erdély Ifjúsági és Sport Egyesület
Helyszín: Györgyfalvi sportbázis

10:00 Nem csak állatszobrász – ifj. Vastagh György-emlékkiállítás – Matits Ferenc művészettörténész magyar nyelvű tárlat-vezetése.
Szervező: Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár, Kincses Kolozsvár Egyesület, Törökvágási Református Egyház-község
Helyszín: Törökvágási református templom, Gyülekezeti ház

10:00 Kávézz a pappal! – kötetlen beszélgetés reggeli kávézás közben a magyar történelmi egyházak lelkészeivel.
Szervező: Erdélyi Református Egyházkerület
Helyszín: REFO-sátor (Farkas utca)

10:00 KMN Donaton futóverseny – rajt
Szervező: Kincses Kolozsvár Egyesület, ORCA Egyesület
Helyszín: Farkas utcai színpad mögött

10:00 Virágkereső verseny – családosok jelentkezését várjuk, a legügyesebbek hazavihetik a virágokat, és ajándékokban is részesülnek.
Szervező: Kolozsvári Városszépítő Egylet
Helyszín: Virágos Kolozsvár-sátor (Fogoly utca)

10:00 V. Kolozsvári Erkel Ferenc Sakk-napok: amatőr nyílt rapid sakkverseny. Lebonyolítás: rapid, 7 fordulós „svájci rend-szerben”, 15-15 perces játékidővel + 15 mp bónusz lépésenként, órahasználattal, a FIDE rapid versenyszabályai szerint, számítógépes párosítással. A fordulók rendje: 10.00 1. forduló, 10.50 2. forduló, 11.40 3. forduló, 12.30 4. forduló, 13.20 5. forduló, 14.10 6. forduló, 15.00 7. forduló.
Szervező: Traditio Transylvanica Alapítvány, Kincses Kolozsvár Egyesület
Helyszín: János Zsigmond Unitárius Kollégium, Felvinczi György díszterem

10:00 Kolozsvári Szeszák Ferenc munkássága – Mihály Melinda muzeológus (Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum) vetített-képes előadása Szeszák Ferenc szobrászművészről (1881–1919), ezt követően rövid séta a Házsongárdi temetőben meg-maradt és 2019-ben felújított síremlékeinek bemutatására.
Szervező: Házsongárd Alapítvány
Helyszín: EME-székház

10:00 A hóstáti mezőgazdaság fenntarthatósága – Kelemen Zoltán vállalkozó, a Bábolna Takarmány gazdasági társaság ro-mániai képviselőjének előadása.

Helyszín: Orbán Balázs-sátor (Farkas utca)

10:00 Kávézz a pappal! – kötetlen beszélgetés reggeli kávézás közben a magyar történelmi egyházak lelkészeivel.
Szervező: Erdélyi Református Egyházkerület
Helyszín: REFO-sátor (Farkas utca)

10:00–13:00 Rajzfilmkészítő műhely – oktatók: Kassay Réka és Makkai Bence
Szervező: Zoom Stúdió
Helyszín: Planetárium Café

10:00 Magyar Egészség Napok: A rügyterápia, egy másfajta fitoterápia – Carmen Ponoran gyógyszerész, homeopata elő-adása.
Helyszín: Ferences kolostor refektóriuma

10:00–11:00 Tárlatvezetés a BBTE Állattani Múzeumában. A helyek száma korlátozott. Előzetes regisztráció az osvathger-gely@gmail.com e-mail címen.
Szervező: Állattani Múzeum, BBTE Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet
Helyszín: BBTE Állattani Múzeum, Mikó-kert

10:00–10:50 Magyar nyelvórák a Marianumban: Tanárnemzedékek öröksége a hazai magyar nyelv kutatásában – Péntek Jánosnak, a BBTE emeritus professzorának előadása.
Szervező: BBTE Magyar Irodalomtudományi Intézete, EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya
Helyszín: BBTE Bölcsészettudományi Kara / Marianum, Brassai terem

10:00–13:00 Találkozás a Kolozsvári Fogvédőkkel és a marosvásárhelyi Fogtündérekkel (a MOGYE diákjai).
Szervező: Életfa Családsegítő Egyesület
Helyszín: Romkert

10:00–13:30 Játékhangszer-készítés a Bóbita Játszóházban
Szervező: Életfa Családsegítő Egyesület
Helyszín: Romkert

10:00–16:00 Logikai játékok és robotikai bemutatók a Farkas Gyula Egyesület a Matematikáért és Informatikáért sátrában.
Szervező: Babeș–Bolyai Tudományegyetem
Helyszín: Múzeumok sétánya

10:00–16:00 Virágcserebere
Szervező: Kolozsvári Városszépítő Egylet
Helyszín: Virágos Kolozsvár-sátor (Fogoly utca)

10:00–16:00 Interaktív természetismereti foglalkozások a BBTE Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet szervezésében az előző évek legnépszerűbb foglalkozásaival: élőlények kormeghatározása, Hangadás az élővilágban, Mátyás király cí-mermadara: a holló – és társai, Az ezerarcú természet csodái – interaktív játszóház, Érdekességek a gombák világából
Szervező: BBTE Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet, Állattani Múzeum, Vivárium, Apáthy István Egyesület
Helyszín: Állattani Múzeum időszakos kiállító csarnoka, Állattani Múzeum és Vivárium (Mikó-kert)

10:00–18:00 Kalotaszegi gyöngyfűző workshop
Szervező: Áldás Népesség Egyesület
Helyszín: Romkert

10:00–18:00 Óriás homokozó
Szervező: Mikó óvoda
Helyszín: Romkert

10:00–18:00 Kolozsváros memóriajáték
Szervező: Mikó óvoda
Helyszín: Romkert

10:00–18.00 Az Emese Várispánság népének középkori vásári forgataga: kézműves-foglalkozások, lovagi sátrak, íjászat, számszeríjászat, vívásoktatás gyermekeknek, reneszánsz kori népi és udvari játékok, hangszerkiállítás és -bemutató, élő históriás és népzene, vásári bábelőadások
Szervezők: Emese Park, Kincses Kolozsvár Egyesület, KMN Egyesület
Helyszín: Romkert

10:00–19:00 XI. Öregfiú – KEK Alumni Foci Kupa
Szervező: Tectum Egyesület, Erdély Ifjúsági és Sport Egyesület
Helyszín: Iuliu Haţieganu sportpark – műfüves focipálya

10:00–20:30 IV. KMN Amatőr kosárlabda-bajnokság
Szervező: Tectum Egyesület, Erdély Ifjúsági és Sport Egyesület
Helyszín: Iuliu Haţieganu sportpark, Gheorghe Roman terem

10:30 Művészek és műalkotások a Házsongárdi temetőben. A magyar nyelvű sétát vezeti: Gaal György helytörténész. Talál-kozás a temető bejáratánál.
Szervező: Házsongárd Alapítvány

10:30 Reggelizz úgy, mint egy király! Hogyan fogyaszthatta el reggelijét Rhédey Mihály és felesége? Ismerkedj meg a főúri reggeli kellékeivel! – Mireisz Viktória műtárgyszakértő előadása
Szervező: BÁV Amanet
Helyszín: Rhédey Café

10:30 Színészek városa. Tematikus 19. századi színháztörténeti séta T. Szabó Leventével. Találkozás a Szent Mihály-templom előtt
Szervező: BBTE Magyar Irodalomtudományi Intézete

11:00 Szerzetesek asztala – Étkezési szokások a középkori szerzetesek körében – Lupescu Makó Mária (BBTE, Magyar Történeti Intézet) előadása
Szervező: BBTE, Magyar Történeti Intézet
Helyszín: Ferences kolostor refektóriuma

11:00 Kolozsvári mesék – a Puck Bábszínház előadása. Rendező: Varga Ibolya. Szerző: Zágoni Balázs.
Szervező: Puck Bábszínház
Helyszín: Puck Bábszínház

11:00 Nálatok laknak-e állatok?
Szervező: Életfa Családsegítő Egyesület
Helyszín: Romkert

11:00 Klucsik Edit: Benedek apó meséi (2011, 60 perc), magyar mesefilm
Szervezők: Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, Kin-cses Kolozsvár Egyesület, SzegedTV
Helyszín: Sapientia EMTE Kolozsvári Kar, Hunyadi Mátyás díszterem

11:00 Szocmodern építészet Kolozsváron – a magyar nyelvű sétát vezeti: Tóth Gödri Iringó művészettörténész
Találkozási pont: Cipariu tér, a bástya mellett
Szervező: BBTE Magyar Történeti Intézetének Régészeti és Művészettörténeti Tanszéke, Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány

11:00 A biedermeier típusú romantikus szellem a Kolozsvári Művészeti Múzeum festménygyűjteményében – Alexandra Sârbu muzeológus tárlatvezetése román nyelven.
Szervező: Kolozsvári Művészeti Múzeum
Helyszín: Bánffy-palota / Művészeti Múzeum

11:00–14:00 Ismerd meg a tejfesték csodálatos világát – alkotóműhely. A helyek száma korlátozott, előzetes regisztráció a design@flowinteriors.ro címen.
Szervező: Flow Kreativ Studio
Helyszín: Planetárium Café

11:00–14:00 Egy pohár érmelléki bor mellett élő könyvtárat is „fellapozhatnak” a Pece-parti Párizs iránt érdeklődők: velünk lesz Mihálka Nándor régész, aki a középkori vár feltárásából vette ki alaposan a részét, valamint Fleisz János helytörté-nész is.
Szervező: Szent László Egyesület, Nagyvárad
Helyszín: Bánffy-udvar

11:00–11:50 Magyar irodalom órák a Marianumban: A szótértés akadályai. Hitvita és retorika a kora újkorban – Gábor Csilla professzor (BBTE, Magyar Irodalomtudományi Intézet) előadása.
Szervező: BBTE Magyar Irodalomtudományi Intézete, EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya
Helyszín: BBTE Bölcsészettudományi Kara / Marianum, Brassai terem

11:30–14:30 Kézműves-foglalkozás: játék a színekkel, mintákkal, textúrákkal – festegetős foglalkozás Fazakas Réka kolozs-vári képzőművésszel
Szervező: EMKISZ, EMKE
Helyszín: EMKE–EMKISZ-sátor (Farkas utca)

12:00 KMN Donaton futóverseny – eredményhirdetés és díjátadás
Szervező: Kincses Kolozsvár Egyesület, ORCA Egyesület
Helyszín: Apáczai Líceum udvara

12:00 Posztfelekezetiség – Rácz Norbert Zsolt előadása
Szervező: Magyar Unitárius Egyház, Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE), Kolozsvár-belvárosi Unitárius Egy-házközség
Helyszín: 1568 Sátor (Farkas utca)

12:00 Magyar nyelvű vezetett séta a Vallásszabadság Házában
Szervező: Magyar Unitárius Egyház, Korzo Egyesület
Helyszín: Vallásszabadság Háza

12:00 János vitéz – a BábjátszóTér előadása
Szervező: Erdélyi Református Egyházkerület
Helyszín: REFO-sátor (Farkas utca)

12:00–12:30 Déli orgonamuzsika – előadó: Miklós Noémi
Szervező: Kolozsvár-belvárosi Református Egyházközség, Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium
Helyszín: Farkas utcai református templom

12:00–13:00 Farkas utca-tánc – néptáncbemutatók és táncház
Szervező: Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, Szarkaláb Néptáncegyüttes, SzINT Kulturális Egyesület, Hagyományok Háza Hálózat – Erdély
Helyszín: Farkas utcai színpad

12:00–13:00 Tárlatvezetés a BBTE Állattani Múzeumában. A helyek száma korlátozott. Előzetes regisztráció az osvathger-gely@gmail.com e-mail címen.
Szervező: Állattani Múzeum, BBTE Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet
Helyszín: BBTE Állattani Múzeum, Mikó-kert

12:00–18:00 Teniszoktatás kicsiknek és nagyoknak. Oktató: Tóth Ildikó Ilona
Szervező: Tenszki Sportegyesület
Helyszín: Báthory István Elméleti Líceum udvara

12:30 A Maros Magyar Autonóm tartomány történelmi jelentősége – László György kalotaszegi író előadása.

Helyszín: Orbán Balázs-sátor (Farkas utca)

13:00 A tárgykultúra rejtélyei: különleges és elgondolkodtató tárgy funkciójának megfejtése. Vajon ki lesz az, aki először kitalálja, hogy mire való? Művészeti gondolatébresztő fél órában a BÁV Aukciósház szakértőivel.
Szervező: BÁV Amanet
Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház

13:00 Csender Levente A különleges Meditittimó kalandjai című kötetéről beszélget a szerzővel Demeter Zsuzsa.
Szervező: E-MIL
Helyszín: Életfa Családsegítő Egyesület székháza

13:00 Milorad Krstic: Ruben Brandt, a gyűjtő (2018, 96 perc). A film 12 éven aluli gyerekek számára csak nagykorú felügye-lete mellett ajánlott.
Szervezők: Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, Kin-cses Kolozsvár Egyesület, Magyar Nemzeti Filmalap
Helyszín: Sapientia EMTE Kolozsvári Kar, Hunyadi Mátyás díszterem

13:00 Magyar Egészség Napok: Fűben-fában orvosság, avagy egészségünk megőrzése növényi remediumokkal – dr. Túrós Erzsébet homeopata orvos, családszakorvos előadása.
Helyszín: Ferences kolostor refektóriuma

13:00–14:00 Kolozsvári Honfoglaló – interaktív kultúrtörténeti játék
Szervező: EMKISZ
Helyszín: EMKE–EMKISZ-sátor (Farkas utca)

13:30–14:30 Címerfestés Mátyás udvarában – kézműves-foglalkozás gyermekeknek
Szervező: Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Helyszín: EMNT–EMNP-programsátor (Farkas utca)

13:30–17:00 Ügyességi játékok
Szervező: Életfa Családsegítő Egyesület
Helyszín: Romkert

14:00 Ars Sacra Claudiopolitana – Nagy Emőke magyar nyelvű tárlatvezetése a kolozsvári Szent Mihály-plébánia egyházmű-vészeti kiállításán.
Szervező: Szent Mihály-plébánia
Helyszín: Szentegyház utca 4. szám

14:00 Egy közismert szobor nem közismert titkai – Mandics György előadása.
Szervező: Bulgakov Café
Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház

14:00 Beszéljünk nyíltan! – ötletbörze pedagógusoknak
Szervező: Erdélyi Református Egyházkerület
Helyszín: REFO-sátor (Farkas utca)

14:00 Tusványos 30. dokumentumfilm vetítése. A filmet felvezeti: K. Debreceni Mihály rendező-szerkesztő. Vágó-rendező: Lepedus-Sisko Péter.
Szervező: Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány, Kincses Kolozsvár Egyesület
Helyszín: Vallásszabadság Háza

14:30 A Mikó-kert lakói: grófok, tudósok és az Állattani Múzeum. Sétavezetők: Barazsuly Viktória Adrienn és Osváth Gergely
Találkozási pont: a Mikó-kert bejáratánál (Clinicilor/Mikó utca 5–7.)
Szervezők: BBTE Állattani Múzeuma, BBTE Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet, Korzo Egyesület
Helyszín: BBTE Állattani Múzeum és a Mikó-kert

14:30–18:30 Kézműves-foglalkozás: kosárfonás Miklós Judit felvidéki kézművessel.
Szervező: EMKISZ, EMKE
Helyszín: EMKE–EMKISZ-sátor (Farkas utca)

15:00 Kolozsvár barokk emlékei – a román nyelvű sétát vezeti: Tóth Gödri Iringó művészettörténész.
Találkozási pont: infóstand, Főtér
Szervező: BBTE Magyar Történeti Intézetének Régészeti és Művészettörténeti Tanszéke, Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány

15:00 Péntek Tímea: Kalotaszeg szíve: Körösfő – a könyvet a szerző jelenlétében bemutatja Péntek János nyelvészprofesszor.
Szervező: Kincses Kolozsvár Egyesület
Helyszín: Bocskai-ház, Óváry terem

15:00 Zurbó Dorottya: Könnyű leckék (2018, 78 perc), dokumentumfilm. A film 12 éven aluliak számára nem ajánlott.
Szervezők: Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, Kin-cses Kolozsvár Egyesület
Helyszín: Sapientia EMTE Kolozsvári Kar, Hunyadi Mátyás díszterem

15:00 Mi van kiírva magyarul az iskolákban? – a nyelvi tájképes felmérést bemutatja Toró Tibor szociológus, a Bálványos Intézet kutatási igazgatója.
Szervező: Bálványos Intézet
Helyszín: Planetárium udvar

15:00 Gyermektáncház csángó dallamokra a Rekegő zenekarral
Szervező: Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Helyszín: EMNT–EMNP-programsátor (Farkas utca)

15:00 Az ifjúság és a politika találkozása – a kerekasztal-beszélgetés meghívottjai: Biró Zsolt parlamenti képviselő, Horváth Zoltán és az Orbán Balázs Akadémia Egyesület ifjúsági tagozata

Helyszín: Orbán Balázs-sátor (Farkas utca)

15:30 Egy perc és nyersz! – vetélkedő
Szervező: Erdélyi Református Egyházkerület
Helyszín: REFO-sátor (Farkas utca)

16:00 Ars Sacra Claudiopolitana – Nagy Emőke román nyelvű tárlatvezetése a kolozsvári Szent Mihály-plébánia egyházmű-vészeti kiállításán.
Szervező: Szent Mihály-plébánia
Helyszín: Szentegyház utca 4. szám

16:00 Rendszerváltás 30: Az erdélyi magyar politika és közélet alakulása a ’90- es évek elején – a kerekasztal-beszélgetés meghívottjai: Kolumbán Gábor, Markó Béla, Toró T. Tibor. Házigazda: Mile Lajos
Helyszín: Vallásszabadság Háza

16:00 Király Farkas Sortűz című kisregényéről Márton Evelin beszélget a szerzővel.
Helyszín: Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, rendezvényterem

16:00 Olosz Katalin (szerk.): Nagyszalontai népballadák és epikus énekek 1912–1919 című kötetét Czégényi Dóra mutatja be. Balladákat énekel: Szakács Imelda
Szervező: Kriza János Néprajzi Társaság
Helyszín: Kriza János Néprajzi Társaság székháza

16:00 Nádassy László: A tacskó (bohózat) az EMKE Szilágysomlyó és környéke Játékakadémia felnőtt amatőr színjátszócso-portjának előadása.
Helyszín: EMKE–EMKISZ-sátor (Farkas utca)

16:00 Mozsikácska gyermekkoncert
Helyszín: Farkas utcai színpad

16:00 Szakszerda előadás-sorozat. Meghívott: György Antónia fitneszedző, a SteelWoman Fitnesz Klub vezetője.
Helyszín: Igen, tessék! sátor (Farkas utca)

16:30 Varázsketyere – anyanyelvi csapatjáték
Helyszín: EMKE–EMKISZ-sátor (Farkas utca)

17:00 Artwise divatbemutató és képzőművészeti kiállítás.
Helyszín: Uránia-palota

17:00 Száraz Miklós Györggyel beszélget Papp Attila Zsolt
Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház

17:00 Maros-Küküllőmente hangszeres tánczenéje – Könczei Csongor előadása. Muzsikál: Szászcsávási zenekar
Helyszín: Heltai FolkCenter

17:00 Nagypál Orsi: Nyitva (2018, 98 perc), vígjáték. A film 16 éven aluliak számára nem ajánlott.
Helyszín: Sapientia EMTE Kolozsvári Kar, Hunyadi Mátyás díszterem

17:00 Szintaxis-koncert
Helyszín: REFO-sátor (Farkas utca)

17:00–20:00 Népzene erdélyi muzsikusokkal és kézműveskedés
Helyszín: Borutca

17:30 Közösségi művelődés a mindennapokban – hol van a helye a civileknek?
Helyszín: EMKE–EMKISZ-sátor (Farkas utca)

18:00 Helyszíni prózaírás adott témára.
Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház

18:00 Borkóstoló: bemutatkozik Albert Éva – Villa Vinea, Kis-Küküllő
Helyszín: Apáczai Csere János Elméleti Líceum, díszterem

18:00 Koszika & The HotShots-koncer
Helyszín: Farkas utcai színpad

18:30–23:00 Gyermekparkoló
Helyszín: Szent Mihály-plébánia

19:00 Honeybeast-koncert
Helyszín: Főtér, nagyszínpad

19:00 Donizetti: Szerelmi bájital – a Magyar Állami Operaház szabadtéri előadása
Helyszín: Stadion utca 2. szám – Stadion tér

19:30 Revü- és operettműsor az Operettissimo együttessel
Helyszín: Farkas utcai színpad

21:00 Neoton Família Sztárjai-koncert
Helyszín: Főtér, nagyszínpad

22:00 ACUSTO KMN-Eklektika-Special.
Zenei Performance: DJ Kusztos Attila
Szervező/ Helyszín: L’autre Cafe (Ion Creangă 8)

23:00 Reckless Roses – Guns ’N’ Roses tribute-zenekar
Helyszín: Bánffy-udvar

23:00 Szombat esti házibuli.
Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház

00:30 Retróparty DJ Modiva
Helyszín: Bánffy-udvar

VASÁRNAP – AUGUSZTUS 25.
9:00 Szakrális maraton: Gyalu, Bátori-hegy–Kerek tisztás, Hója gerinc–Falumúzeum–Sétatér–Farkas utca útvonalon.
Szervező: Erdélyi Mária-út Egyesület

9:00–9:30 V. KMN amatőr tollaslabda-bajnokság – regisztráció
Helyszín: Iuliu Haţieganu sportpark, Vasile Geleriu terem

9:30–14:30 VI. Crusaders Flag Football torna (felnőtt)
Helyszín: Györgyfalvi sportbázis

9:30–14:30 III. Crusaders Flag Football torna (ifi)
Helyszín: Györgyfalvi sportbázis

10:00 Ifjúság és kultúra találkozása – a kerekasztal-beszélgetés
Helyszín: Orbán Balázs-sátor (Farkas utca)

10:00–14:00 XI. Öregfiú – KEK Alumni Foci Kupa
Helyszín: Iuliu Haţieganu sportpark – műfüves focipálya

10:00–16:00 V. KMN amatőr tollaslabda-bajnokság – verseny
Helyszín: Iuliu Haţieganu sportpark, Vasile Geleriu terem

10:00–16:00 IV. KMN Amatőr kosárlabda-bajnokság
Helyszín: Iuliu Haţieganu sportpark, Gheorghe Roman terem

10:00–16:00 Logikai játékok és robotikai bemutatók a Farkas Gyula Egyesület a Matematikáért és Informatikáért sátrában.
Szervező: Babeș–Bolyai Tudományegyetem
Helyszín: Múzeumok sétánya

10:00–18:00 Óriás homokozó, Helyszín: Romkert

10:00–18.00 Az Emese Várispánság népének középkori vásári forgataga: kézműves-foglalkozások, lovagi sátrak, íjászat, számszeríjászat, vívásoktatás gyermekeknek, reneszánsz kori népi és udvari játékok, hangszerkiállítás és -bemutató, élő históriás és népzene, vásári bábelőadások.
Helyszín: Romkert

10:00–18:00 Teniszoktatás kicsiknek és nagyoknak. Oktató: Tóth Ildikó Ilona
Szervező: Tenszki Sportegyesület
Helyszín: Báthory István Elméleti Líceum udvara

11:00 Vívók, iringálók, velocipédek: kolozsvári sportélet a múltban. Sétavezetők: Barazsuly Viktória Adrienn és Újvári Dorottya
Szervező: Korzo Egyesület

11:00 A biedermeier típusú romantikus szellem a Kolozsvári Művészeti Múzeum festménygyűjteményében
Helyszín: Bánffy-palota / Művészeti Múzeum

11:00 Kolozsvári mesék – a Puck Bábszínház előadása.
Helyszín: Puck Bábszínház

11:00 Nem csak állatszobrász – ifj. Vastagh György-emlékkiállítás

11:00–12:00 Farkas utca-tánc – néptáncbemutatók és táncház
Helyszín: Farkas utcai színpad

11:30–14:30 Kézműves-foglalkozás: fonalkarkötő készítése Kémenes Hajnallal székelyhodosi tanítónővel és Kémenes Teklá-val.
Helyszín: EMKE–EMKISZ-sátor (Farkas utca)

12:00 Történetek a Bánffy-palota múltjából
Helyszín: Bánffy-palota / Művészeti Múzeum

12:00 Magyar és román nyelvű vezetett séta a Vallásszabadság Házában
Helyszín: Vallásszabadság Háza

12:00 Gyermekfoglalkozás
Szervező: Erdélyi Református Egyházkerület
Helyszín: REFO-sátor (Farkas utca)

12:30–13:30 Erdélyi kézműves mesterek, népművészeti tárgyalkotók és iparművészek bemutatkozása
Helyszín: EMNT–EMNP-programsátor (Farkas utca)

12:30 Kulturális örökségünk megőrzésének fontossága az utókor számára – László György kalotaszegi író előadása.
Helyszín: Orbán Balázs-sátor (Farkas utca)

13:00–14:00 Sajtós Kolozsvári Honfoglaló
Helyszín: EMKE–EMKISZ-sátor (Farkas utca)

13:30–15:00 Hímzőműhely Albert Beával
Helyszín: EMNT–EMNP-programsátor (Farkas utca)

14:00 Fürge Ujjak citerazenekar koncertje.
Helyszín: Farkas utcai színpad

14:00 Nagycsalád. Áldás? – beszélgetés nagycsaládosokkal.
Helyszín: REFO-sátor (Farkas utca)

14:30–18:00 Kézműves-foglalkozás: kosárfonás Miklós Judit felvidéki kézművessel. Szervező: EMKISZ
Helyszín: EMKE–EMKISZ-sátor (Farkas utca)
15:00 Értelmiségi együttműködés, ellenállás, rendszerváltás 1968/1988 – Lönhárt Tamás előadása.
Helyszín: EMNT–EMNP-programsátor (Farkas utca)

15:00 2018–2020-as fejlesztési időszak stratégiai célkitűzései Erdélyben – Debreceni Hunor és Keizer Róbert vállalkozók előadása.
Helyszín: Orbán Balázs-sátor (Farkas utca)

15:30 Szamárfül. Verses mekegés Romhányival – előadják: Józsa K. Lídia, Széman Emese Rózsa, Szökőcs Zsófia, Tamás Csilla, Tamás Lehel
Helyszín: EMKE–EMKISZ-sátor (Farkas utca)

15:30 Magyarok Romániában – 100 év történelem című dokumentumfilm-sorozat hatodik részének bemutató vetítése.
Szervező: Iskola Alapítvány
Helyszín: Vallásszabadság Háza

16:00 Történetek a Bánffy-palota múltjából, Helyszín: Bánffy-palota / Szépművészeti Múzeum

16:00 Hajlik a nótafa – magyarnótagála.
Helyszín: Farkas utcai színpad

16:00 Anat Gov: Jaj, Istenem! – felolvasószínház
Szervező: Erdélyi Református Egyházkerület
Helyszín: REFO-sátor (Farkas utca)

16:00 Össztűz. Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke az újságírók össztüzében.
Helyszín: Planetárium Café

16:30 Székelyföldi Legendárium rajzfilmsorozat vetítése
Helyszín: Győzelem (Victoria) mozi

16:30–17:30 Sajtós anyanyelvi licit – csapatjáték
Helyszín: EMKE–EMKISZ-sátor (Farkas utca)

17:00 Ahogyan élek – beszélgetés a 70 éves Balla Zsófiával.
Helyszín: Kolozsvári Állami Magyar Színház Stúdió

17:00 Zarándoklat az életért – 300 km a Mária-úton. Előadók: Bogya Zoltán, Ferencz Zsolt és Varga Mihály Márton
Helyszín: Szent Mihály-plébánia Nőszövetségének díszterme

17:00 Haraszti Ádám Projekt dzsesszkoncert
Helyszín: Bánffy-udvar

17:00 Belső-Mezőség hangszeres tánczenéje – Könczei Csongor előadása. Muzsikál: Magyarpalatkai zenekar
Helyszín: Heltai FolkCenter

17:00–20:00 Népzene erdélyi muzsikusokkal és kézműveskedés
Helyszín: Borutca

18:00 Csinszka – Mészáros Ibolya színművész egyéni előadása

18:00 Ökumenikus ifjúsági istentisztelet Zenél: Laudate
Helyszín: REFO-sátor (Farkas utca)

18:00 Borkóstoló: bemutatkozik Nyúlné dr. Pühra Beáta – Nyakas Pince, Etyek-Budai borvidék
Helyszín: Apáczai Csere János Elméleti Líceum, díszterem

18:00 No sugar-koncert
Helyszín: Farkas utcai színpad

18:30–23:00 Gyermekparkoló
Helyszín: Szent Mihály-plébánia

19:00 Ineffable-dzsesszkoncert
Helyszín: Bánffy-udvar

19:00 Bojtorján-koncert
Helyszín: Főtér, nagyszínpad

20:00 László Attila-koncert; Helyszín: Farkas utcai színpad

21:00 Zorán – zárókoncert, Helyszín: Főtér, nagyszínpad

23:00 Gitárest Miklós Gyurival

24:00 Záróbuli DJ Minivel, Helyszín: Bánffy-udvar

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

4 × öt =

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com