2017-ben ismét kitesz magáért a Nagyszeben környékén elő magyarság, valamint a helyben működő, a magyarság megmaradásáért, értékeink bemutatásáért küzdő Híd Egyesület. 2017. június 30. és július 2. között nyolcadik
Jövő tanévtől sem indulhat be az önálló magyar oktatás Besztercén. Az RMDSZ és a helyi magyar közösség azonban nem mond le azon többéves tervéről, hogy a magyar tagozat
Sok erdélyi, bánsági és partiumi városban a kerületi iskolák magyar tagozatai jelentették az utánpótlást a magyar középiskoláknak. Különösen a szórványvidék településein számítottak jelentős hátországnak a kerületi iskolák, amelyekre
Mai napon a Felsőbánya városában működő Technikai Iskolacsoport vezetésével a magyar nemezetiségű Hitter Annamária tanárnőt bízták meg. Felsőbányán 1958 óta működik középiskola, majd Líceum önálló tanügyi intézményként. 1961-ben
Az Iskoláinkért Gyermekeinkért Egyesület célja a magyar elemi osztályok megtartása/ vonzóbbá tétele, a délutáni program ingyenessé /olcsóbbá válása által. Leghatékonyabb megoldásnak a délutáni programban résztvevők ingyenes étkeztetése bizonyult.
2017-ben lesz 160 éve annak, hogy Máramarosszigeten megszületett Hollósy Simon festőművész. Ez alkalomból a máramarosszigeti Polgármesteri hivatal, a Máramarosi Múzeum, a Nagybányai Örmények Szövetsége, valamint a máramarosszigeti Római
A városháza korábban visszavonta a táblák engedélyezését. Felszerelték a kolozsvári autóbuszokban a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport 3D-s tábláit, amelyen a nézőponttól függően románul és magyarul látható a város
Maramarosziget – A karácsonyra hangolódás jegyében léptek színpadra a Leőwey Klára Elméleti Líceum kiscsoportos óvodásai, hogy megörvendeztessék szüleiket, nagyszüleiket, testvéreiket. Akik idén kezdték az óvodát, azoknak tulajdonképpen ez
December 8. a színműíró és műfordító Csiky Gergely születésének 174. évfordulója. Ugyanakkor novemberben a papi hivatást irodalmi pályára cserélő színpadi szerző halálának 125. évfordulója. Ezen alkalomból, december 7-én
Advent első vasárnapján a Krassó-Szörény megyei Újmoldován és Oravicabányán is összegyűltek a magyarok, hogy ünnepi filmvetítésen és egy rövid beszélgetésen vegyenek részt az ünnepkörhöz kapcsolódóan. A rászorulók számára
Temesvár – A nagyvárosi szórványban élő nemzeti közösségek tanintézményei a hagyományos oktatási feladatokon felül közösség-, és nemzeti öntudat erősítő szerepet is fel kell vállaljanak. Ezen feladatok tükrében, örömmel
Dávid Lajos, a nagybányai Teleki Ház vezetője osztotta meg mélyreható gondolatait a Magyar Szórvány Napja alkalmából. Kifejezetten ajánljuk minden kedves olvasónknak. A Magyar Szórvány Napjára – egy ma