Buziásfürdő történetéről, a felcsillanó fejlesztési kilátásokról, az eredeti és a felújított fedett sétányról, a híres épületek, a kiapadt források és a park siralmas állapotáról, első kézből származó adatokkal,
Tisztelettel és szeretettel hívjuk Önöket a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésre, illetve az azt követő kihelyezett Konzuli napra. A programot az Istentiszteletet követően az evangélikus templomban tartjuk. A vendégek és
Advent második vasárnapján került megrendezésre tizenharmadik alkalommal a besztercei Kultúrpalota épületében a Beszterce-Naszód megyei magyarok hagyományos karácsonyi ünnepsége, az Örvendj Ég, Örvendj Föld. Az eseményen közel 700 személy
Medgyes – Idén is megszervezésre kerül a betlehemi pásztorjáték. A színdarabban szereplő fiatal előadók mindhárom történelmi egyházat képviselik, együtt hirdetve Jézus születését. Az elmúlt évekhez képest idén annyi
Adventi gyertyagyújtás – a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület kezdeményezésére és szervezésében idén először állítanak fel köztéri adventi koszorút a városban. Czeglédi Ferenc római katolikus plébános támogatásával a nagy
Négynyelvű üdvözlőtáblát helyezett ki a Szilágy Megye Tanácsa múlt hét közepén a Szatmár és Máramaros megyébe vezető utakon, közölte Szilágyi Róbert István alelnök. Az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének
Október 14-én, szombaton veszi kezdetét a 2017-es, Szeben Megyei Magyar Napok programsorozata. A három hetet felölelő és számos színes programmal körülfont rendezvény, ez alkalommal négy helyszínen várja majd
Vízakna Első alkalommal szerveznek Magyar Napot a vízaknai magyar közösségben. Az esemény ötletgazdája és főszervezője Bajusz Erika, Petőfi Sándor Program ösztöndíjas, aki maga köré gyűjtötte a város fiataljait
Fábián Zoltán koncert! Tisztelt Olvasók! 2017. október 4-én, az aradi Tulipán könyvesboltban (Templom, mára már Lucian Blagara keresztelt utca 2-4.) ad önálló koncertet Fábián Zoltán, a Hungarica zenekar énekese.
Lugos – a Református Egyházközség idén is megrendezi október 21-én a már hagyományossá vált Szombati-Szabó István, néhai lugosi költő-lelkipásztor emlékét ápoló szavalóversenyt. A verseny nem hivatásos versmondók számára
Szeptember 28-án útjára indul a 2017-es Aradi Magyar Napok. Az okt.7-ig tartandó eseményen számos kulturális program (többek közt kiállítás, konceret, könyvbemutató, színházi előadás) várja az érdeklődőket. A könnyűzenei
Az Aradi Magyar Napok programjában október 5-én, csütörtökön 18 órakor a Ioan Slavici színházban – az RMDSZ Arad megyei szervezete és az Aradi Magyar Kamaraszínház szervezésében – rendezett